Zalaegerszeg, Göcseji utca 16.
Archív képek

Alternatív, helyi címek:Ollós lány

Zalaegerszeg
Göcseji utca 16.
A Deák Ferenc Székhelyiskola előkertjében áll.

Avatás2005
Avatás1958


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2012.04.24. 10:15
Hasáb kőtalapzaton hosszú, redőzött ruhában álló, felemelt jobb kezében ollót tartó, életnagyságnál némileg nagyobb, alumíniumból öntött nőalak. A téma választását a Ruhagyár indokolta, ezért annak területén (Platán sor) lett felállítva úgy, hogy az utcáról is jól látható legyen.

2005-ben a Ruhagyár bezárását követően a szobrot áthelyezték jelenlegi helyére, a Deák Ferenc Székhelyiskola előkertjébe. A zöld, szépen gondozott környezetben kialakított kis pihenőparkban gyönyörködhetünk az alkotásban. Érdemes megfigyelni a ruha gyönyörű, lágyan leomló redőzetét. Az utcáról ma is jól látható, vonzza a tekintetet.

Erdey Dezső (1902–1957) már nem tudta befejezni művét, így Illés Gyula szobrászművész fejezte be.
További linkek
Erdey Dezső http://artportal.hu/lexikon/muveszek/erdey-dezso

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109616
Feltöltve
2012.04.23. 19:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:21

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109617
Feltöltve
2012.04.23. 19:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/170 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:23

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109618
Feltöltve
2012.04.23. 19:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:24

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109619
Feltöltve
2012.04.23. 19:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:25

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109620
Feltöltve
2012.04.23. 19:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/150 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:26

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109621
Feltöltve
2012.04.23. 19:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:28

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Feltöltő
Azonosító
109622
Feltöltve
2012.04.23. 19:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/210 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:29

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

A hölgy toalettje hátulról.
Feltöltő
Azonosító
109783
Feltöltve
2012.04.25. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 12.04.25. 13:48
A hölgy toalettje hátulról.

Archív fotók

"Ollós nő" c. alkotás fotói Zalaegerszeg településről

Ollós nő szobra a Ruhagyár épületénél
Forrás: egerszeginfo.hu
Feltöltő
Azonosító
109955
Feltöltve
2012.05.01. 10:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.01. 10:29
Archív felvétel
Ollós nő szobra a Ruhagyár épületénél
Forrás: egerszeginfo.hu
Összesen 9 fotó

Műlap története

12.04.25. 13:48
1 új fotót töltöttem az "Ollós nő" műlaphoz!
12.04.24. 10:15
Cedrus publikálta "Ollós nő" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.