Zalaegerszeg, Göcseji utca 16.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Ollós lány

Zalaegerszeg
Göcseji utca 16.
A Deák Ferenc Székhelyiskola előkertjében áll.

Felállítás2005. szeptember 14.
Avatás1958


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2012.04.24. 10:15
Hasáb kőtalapzaton hosszú, redőzött ruhában álló, felemelt jobb kezében ollót tartó, életnagyságnál némileg nagyobb, alumíniumból öntött nőalak. A téma választását a Ruhagyár indokolta, ezért annak területén (Platán sor) lett felállítva úgy, hogy az utcáról is jól látható legyen.

2005-ben a Ruhagyár bezárását követően a szobrot áthelyezték jelenlegi helyére, a Deák Ferenc Székhelyiskola előkertjébe. A zöld, szépen gondozott környezetben kialakított kis pihenőparkban gyönyörködhetünk az alkotásban. Érdemes megfigyelni a ruha gyönyörű, lágyan leomló redőzetét. Az utcáról ma is jól látható, vonzza a tekintetet.

Erdey Dezső (1902–1957) már nem tudta befejezni művét, így Illés Gyula szobrászművész fejezte be.
További linkek
Erdey Dezső http://artportal.hu/lexikon/muveszek/erdey-dezso

Cedrus műlapja


Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109616
Feltöltve
2012.04.23. 19:21
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:21

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109617
Feltöltve
2012.04.23. 19:23
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/170 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:23

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109618
Feltöltve
2012.04.23. 19:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ900/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:24

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109619
Feltöltve
2012.04.23. 19:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ840/100 • 1/220 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:25

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109620
Feltöltve
2012.04.23. 19:26
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/150 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:26

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109621
Feltöltve
2012.04.23. 19:28
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:28

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109622
Feltöltve
2012.04.23. 19:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/210 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.04.23. 19:29

"Ollós nő" c. alkotás fotói

A hölgy toalettje hátulról.
Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109783
Feltöltve
2012.04.25. 13:48
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ3
ƒ45/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Oros Ágnes sagi78 12.04.25. 13:48
A hölgy toalettje hátulról.

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
413288
Feltöltve
2020.08.15. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/320 • 38.9mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.08.15. 15:39

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
413289
Feltöltve
2020.08.15. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ56/10 • 1/500 • 53.5mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.08.15. 15:39

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
413290
Feltöltve
2020.08.15. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ50/10 • 1/500 • 13.6mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.08.15. 15:39

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
413291
Feltöltve
2020.08.15. 15:39
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX60 HS
ƒ45/10 • 1/500 • 11.4mm • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 20.08.15. 15:39

Archív fotók

"Ollós nő" c. alkotás fotói

Ollós nő szobra a Ruhagyár épületénél
Forrás: egerszeginfo.hu
Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
109955
Feltöltve
2012.05.01. 10:29
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.05.01. 10:29
Archív felvétel
Ollós nő szobra a Ruhagyár épületénél
Forrás: egerszeginfo.hu

Adalék vagy máshol

"Ollós nő" c. alkotás fotói

A felállításról a Zalai Hírlap 2005. szeptember 15-i számában.
Alkotók
Település
Zalaegerszeg
Feltöltő
Azonosító
485000
Feltöltve
2022.04.20. 21:00
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Czigány Árpád 22.04.20. 21:00
A felállításról a Zalai...Teljes szövegA felállításról a Zalai Hírlap 2005. szeptember 15-i számában.Kevesebb szöveg
Összesen 14 fotó

Műlap története

22.04.22. 06:19
Az "Ollós nő" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.04.20. 21:00
1 új fotót töltöttem az "Ollós nő" műlaphoz
20.08.15. 15:39
4 új fotót töltöttem az "Ollós nő" műlaphoz
12.04.25. 13:48
1 új fotót töltöttem az "Ollós nő" műlaphoz
12.04.24. 10:15
Cedrus publikálta "Ollós nő" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.