Tolna vármegye címere

Szekszárd, Béla tér

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Tolna megye kőcímere

Szekszárd
Béla tér
A Várköz sarkánál, a Vármegyeháza kertjének a falán látható.

Elbontás2013
Felállítás1985

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

László Mária
2008.05.31. 19:26
Az apátsági templom és a vár helyén emelt klasszicista stílusú vármegyeháza elegáns középületének tervezője Pollack Mihály. Épült 1828-1833 között, építője Stann Jakab.
A várfalat és a várkertet többször helyreállították és parkosították.
A külső udvar délkeleti sarkába került a vármegye 1699 óta használatos, XVIII. századi (1750 körüli) címerének másolata.
Eredetije, mely ugyanabból a homokkőből készült, mint az épület oszlopai és a Szentháromság szobor, régen a kapu felett volt. Más forrás úgy tudja, hogy az egykori apátsági templom előtti kutat díszíthette, annak oromrészéről származik. Jelenleg a Wosinsky Múzeum nyugati oldalszárnyának földszintjén látható. Magyarország műemlékjegyzéke leírása szerint a két részből álló kőcímer "kagyló motívumokkal és volutákkal díszített, ovális pajzs, benne Szent István és Szent Imre álló alakja Magyarország címerpajzsával, felette levél- és gyöngysordíszes, zárt korona".
Források:
http://www.szekszardi-hirhatar.hu/nevezetessegek
http://www.szeki.hu/turista/kalauz/magyar/tuka0104.htm
https://www.e-epites.hu/1129
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tolna_megye
http://www.terport.hu/megyek/magyarorszag-megyei/tolna-megye
Exit
2008.05.31. 19:26
Középen Szent István király ül kezében az országalmával és jogarral. Jobbra Szent Imre herceg, balra a magyar koronás címer látható. Ez egy másolat (1985). Az eredeti a múzeumban látható sérült állapotban. Valószínűleg régen egy épületet díszíthetett.
László Mária
2013.09.10. 16:08
A szekszárdi belváros 2013 nyarán befejeződött felújítása során a kőcímer másolatát eredeti helyéről a kert Várköz felé forduló falára tették át.

Exit műlapja

Tagi gyűjteményben
Önálló címerek

Cím alapján hasonló

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói

Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
6605
Feltöltve
2008.05.31. 19:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.31. 19:26

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói

Település
Szekszárd
Feltöltő
Azonosító
6602

6603

6604

Összesen 4 fotó

Műlap története

23.04.25. 15:31
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.29. 18:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.29. 18:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.09.18. 17:27
A Közösség megszavazta a Tolna vármegye címere műlapon várakozó szerkesztést
17.06.19. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz
17.06.19. 23:01
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz
17.06.19. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz
17.06.19. 23:00
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz
17.06.19. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz
15.05.02. 14:39
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.18. 03:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.09.18. 03:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.05.31. 19:26
Exit publikálta "Tolna vármegye címere" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.