Tolna vármegye címere

Szekszárd, Béla tér

Állapot: Áthelyezve innen

Alternatív, helyi címek:Tolna megye kőcímere

Szekszárd
Béla tér
A Várköz sarkánál, a Vármegyeháza kertjének a falán látható.

Avatás2013
Avatás1985

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

László Mária
2008.05.31. 19:26
Az apátsági templom és a vár helyén emelt klasszicista stílusú vármegyeháza elegáns középületének tervezője Pollack Mihály. Épült 1828-1833 között, építője Stann Jakab.
A várfalat és a várkertet többször helyreállították és parkosították.
A külső udvar délkeleti sarkába került a vármegye 1699 óta használatos, XVIII. századi (1750 körüli) címerének másolata.
Eredetije, mely ugyanabból a homokkőből készült, mint az épület oszlopai és a Szentháromság szobor, régen a kapu felett volt. Más forrás úgy tudja, hogy az egykori apátsági templom előtti kútat díszíthette, annak oromrészéről származik. Jelenleg a Wosinsky Múzeum nyugati oldalszárnyának földszintjén látható. Magyarország műemlékjegyzéke leírása szerint a két részből álló kőcímer "kagyló motivumokkal és volutákkal díszített, ovális pajzs, benne Szent István és Szent Imre álló alakja Magyarország címerpajzsával, felette levél- és gyöngysordíszes, zárt korona".
Források:
http://www.szekszardi-hirhatar.hu/nevezetessegek
http://www.szeki.hu/turista/kalauz/magyar/tuka0104.htm
https://www.e-epites.hu/1129
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Tolna_megye
http://www.terport.hu/megyek/magyarorszag-megyei/tolna-megye
Exit
2008.05.31. 19:26
Középen Szent István király ül kezében az országalmával és jogarral. Jobbra Szent Imre herceg, balra a magyar koronás címer látható. Ez egy másolat (1985). Az eredeti a múzeumban látható sérült állapotban. Valószínűleg régen egy épületet díszíthetett.
László Mária
2013.09.10. 16:08
A szekszárdi belváros 2013 nyarán befejeződött felújítása során a kőcímer másolatát eredeti helyéről a kert Várköz felé forduló falára tették át.

Exit műlapja

Cím alapján hasonló

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
6602
Feltöltve
2008.05.31. 19:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 08.05.31. 19:26

6603

6604

6605

147242
Feltöltve
2013.09.10. 15:28
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/60 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.09.10. 15:28

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
150232
Feltöltve
2013.10.26. 11:57
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.10.26. 11:57

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
151048
Feltöltve
2013.11.04. 12:06
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ59/10 • 1/200 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.11.04. 12:06

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
151049
Feltöltve
2013.11.04. 12:15
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ46/10 • 1/125 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 13.11.04. 12:15

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
154630
Feltöltve
2014.01.01. 21:46
EXIF információk...
PENTAX Corporation / PENTAX Optio V10
ƒ31/10 • 1/80 • ISO50

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 14.01.01. 21:46

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
282057
Feltöltve
2017.06.19. 22:58
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.19. 22:58

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
282058
Feltöltve
2017.06.19. 23:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.19. 23:00

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
282059
Feltöltve
2017.06.19. 23:00
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.19. 23:00

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
282060
Feltöltve
2017.06.19. 23:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ41/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.19. 23:01

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
282061
Feltöltve
2017.06.19. 23:01
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 17.06.19. 23:01

"Tolna vármegye címere" c. alkotás fotói Szekszárd településről

Feltöltő
Azonosító
373432
Feltöltve
2019.09.10. 23:19
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ35
ƒ33/10 • 1/500 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

László Mária 19.09.10. 23:19
Összesen 15 fotó

Műlap története

2 perce
A Közösség megszavazta a Tolna vármegye címere műlapon várakozó szerkesztést.
8 napja
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
17.06.19. 23:01

17.06.19. 23:00

17.06.19. 22:58
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
15.05.02. 14:39
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.01.01. 21:46
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
13.11.04. 12:15
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
13.11.04. 12:06
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
13.10.26. 11:57
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
13.09.18. 03:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.09.18. 03:27
A "Tolna vármegye címere" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
13.09.10. 15:28
1 új fotót töltöttem a "Tolna vármegye címere" műlaphoz!
08.05.31. 19:26
Exit publikálta "Tolna vármegye címere" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.