Budapest, IV. kerület, Váci út 102

Alternatív, helyi címek:I. világháborús emlékmű

Budapest
IV. kerület, Váci út 102
A vízmű személybejárója mellett áll.

Felállítás1904


Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Riesz József
2012.02.24. 21:55
A Vízművek I. világháborús hősi hatottjainak emlékműve. Mészkövekből rakott domb, tetején klasszikus szoboralak, ennek lábainál egy víziállat látható. A domb elején bronz táblán egy főt hajtó katona, lábhoz tett fegyverrel, mellette a hősök névsora. A nevek mellett a beosztás is fel van tüntetve. Érdekes szakmákat láthatunk, mint a széntoló vagy a kezelőfőtiszt. A segítőmunkás szóhasználat is kihalt mára.
Az emlékmű eleje egy kis vízmedence. Külső pereme alatt bronz felirat: 'Elestek a hazáért'. A vízmedence ma már nem üzemel. Az emlékmű teljes magassága kb. 5 m.
2002-ben, a kép készítése idején a növényzet ellepte az emlékművet, a szoborkompozíció nehezen volt kivehető. Azóta a környezetet már megtisztították.
A terület korabeli neve Káposztásmegyeri végleges vízművek volt. Elődje a Parlament helyén állt, és az építkezések miatt kellett kitelepíteni onnan az 1890-es években. Akkoriban gőzgépek üzemeltek, és szénnel fűtötték a kazánokat. Innen származnak az érdekes szakmanevek.
TundeK62
2015.01.19. 23:24
A kutat eredetileg 1904-ben állították fel. 1920-ban egészítették ki Hősi emlékművé. A 220 cm magas, terméskőből rakott talapzatra egy közel életnagyságú Neptunusz-szobrot állítottak, mely bal lábával egy delfinalakra lép. A kompozíciót úgy alakították át hősi emlékké, hogy a félkör alakú kútmedence peremére az "Elestek a hazáért" felirat került. A szobortalapzatra emléktáblákat helyeztek, amin két oszlopban írták fel az áldozatok, elesettek neveit.
Források:
Kadlecovits Géza: Szobrok és emléktáblák Újpesten (53. p.)

Riesz József műlapja


Cím alapján hasonló

"Neptonusz-díszkút" c. alkotás fotói

Növényzettel benőtt emlékmű. 2002-es felvétel
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104880
Évszám
2002
Feltöltve
2012.02.18. 18:33
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Riesz József 12.02.18. 18:33
2002, Archív felvétel
Növényzettel benőtt emlékmű. 2002-es felvétel

"Neptonusz-díszkút" c. alkotás fotói

Bronz tábla a hősi halottak névsorával
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104881
Feltöltve
2012.02.18. 18:34
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Riesz József 12.02.18. 18:34
Archív felvétel
Bronz tábla a hősi halottak névsorával

"Neptonusz-díszkút" c. alkotás fotói

Szoboralak
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
104882
Feltöltve
2012.02.18. 18:35
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Riesz József 12.02.18. 18:35
Archív felvétel
Szoboralak

"Neptonusz-díszkút" c. alkotás fotói

Első világháborús emlékmű Neptunnal, Horvay János br.,Váci út 102., Vízművek.
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
554808
Forrás
Előfizetős forrás: Budapest, 1982. (20. évfolyam)12. szám december / Rajna György: Elszámolás a külső kerületek műemlékeiről és emlékműveiről II.https://adt.arcanum.com/hu/view/Budapest_1982/?pg=611&layout=s
Évszám
1982
Feltöltve
2024.03.07. 08:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Benkő Gabriella Emese 24.03.07. 08:39
1982, Archív felvétel
Első világháborús emlékmű Neptunnal, Horvay János br.,Váci út 102., Vízművek.
Összesen 4 fotó

Műlap története

5 perce
1 új fotót töltöttem a "Neptonusz-díszkút" műlaphoz
15.06.24. 16:48
A "Neptonusz-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.19. 23:25
A "Neptonusz-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.19. 23:15
A "Neptonusz-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.01.19. 23:13
A "Neptonusz-díszkút" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.02.24. 21:55
Riesz József publikálta "Neptonusz-díszkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.