Eger, Szent József park

Eger
Szent József park
A Szent József park sarkában, az Egri mosónő szobra mögött látható.

Az avatási időpontot nem ismerjük. Többet tudsz?

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

TundeK62
2012.02.24. 22:30
A volt József fürdő területén épült fel a Bitskey Aladár Uszoda, aminek szomszédságában 2003-ban Szent József park néven közterületet, közösségi teret hozott létre Eger városa.
A József fürdőt a második világháború után bontották le. 1939 ősze és 1944 tavasza között menekült lengyel katonákat szállásoltak el a fürdő épületében.

A névadó, Szent József szobrát az Egri mosónő című szobor mögötti falrészen, egy szoborfülkében helyezték el.
A park a Szent József nevű forrás vizére települt azon a területen, ahol a múlt század kezdetéig az egri asszonyok mostak. Ezért áll ott az Egri mosónő című szobor is egy medencében.

A parkot széles körű társadalmi összefogás eredményeként tudták kialakítani. A képek között látható a tábla, hogy ki, mindenki vett részt a park kialakításában mint adományozó, illetve alkotó.

Sajnos Szent József szobráról nem sikerült semmilyen információt kideríteni. Láthatóan fel van újítva az alkotás és a szoborfülke is, de máris rongált állapotúnak kell venni a szobrot, ahogy az a közeli képeken látszik is.

TundeK62 műlapja


Kapcsolódó
Egri nő

Cím alapján hasonló

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104823
Feltöltve
2012.02.17. 01:06
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.17. 01:06

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Egy távolabbi kép
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104824
Feltöltve
2012.02.17. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.17. 01:07
Egy távolabbi kép

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104825
Feltöltve
2012.02.17. 01:07
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.17. 01:07

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
104826
Feltöltve
2012.02.17. 01:08
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.17. 01:08

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
105145
Feltöltve
2012.02.22. 19:35
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ56/10 • 1/60 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.22. 19:35

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

A két alkotás egymás előtt-mögött
Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
105146
Feltöltve
2012.02.22. 19:36
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.02.22. 19:36
A két alkotás egymás előtt-mögött

"Szent József-szobor" c. alkotás fotói

Település
Eger
Feltöltő
Azonosító
467438
Fotózva
2005. szeptember
Feltöltve
2021.11.10. 09:26
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot A75
ƒ32/10 • 1/1000 • 5.4mm

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.11.10. 09:26
2005. szeptember
Összesen 7 fotó

Műlap története

21.11.10. 09:26
1 új fotót töltöttem a "Szent József-szobor" műlaphoz
21.07.21. 19:53
Megérintettem a "Szent József-szobor" alkotást
12.02.24. 22:30
TundeK62 publikálta "Szent József-szobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.