Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.
ELTE Fizikai Intézet, Gömb Aula

Felállítás1999. december 21.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2011.12.02. 07:08
Hevesy György (1885-1966) "egyszerre volt fizikus és kémikus. Budapesten a piaristáknál érettségizett, majd Németországban szerzett vegyészi diplomát. 1911-ben Manchesterben Rutherford laboratóriumában dolgozott, itt ismerkedett meg és kötött életre szóló barátságot Niels Bohrral. 1912-ben született meg Bohr atommodellje és ebben az évben fedezte fel Hevesy a radioaktív nyomjelzés módszerét. Nemzetközileg elismert fizikai-kémiai kutatásai révén 1913-ban lett egyetemünk magántanára. 1918-ban rendkívüli, 1919-ben rendes tanári kinevezést kapott. Utóbbit sajnos a Tanácsköztársaság kormányától, ezért ezt 1920-ban visszavonták. Ekkor Koppenhágába ment és Bohr intézetében folytatta kutatásait. Később is gyakran megfordult Dániában, a háború alatt innen menekült át a náci üldöztetés elől Svédországba. Ekkor már egész Európában széleskörűen alkalmazták az általa felfedezett radioaktív nyomjelzéses módszert, amit a tudományos világ azzal ismert el, hogy neki ítélték az 1943. évi kémiai Nobel-díjat. Felvette a svéd állampolgárságot, de élete végéig megőrizte magyar útlevelét. Halála előtt nem sokkal még egyszer hazalátogatott, átvette díszdoktori oklevelét az ELTE-n és a Budapesti Műszaki Egyetemen." Forrás https://fizika.elte.hu/en/index.php?page=ajanlat&id=24
További linkek
Hevesy György http://hu.wikipedia.org/wiki/Hevesy_György
Tóth Béla http://artportal.hu/lexikon/muveszek/toth-bela

Cedrus műlapja

Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Hevesy György" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
101024
Feltöltve
2011.12.02. 06:59
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.02. 06:59

"Hevesy György" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
101025
Feltöltve
2011.12.02. 07:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ450/100 • 1/34 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.02. 07:00

"Hevesy György" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
216153
Feltöltve
2015.08.30. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 21:02

"Hevesy György" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
216154
Feltöltve
2015.08.30. 21:02
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

216155
Feltöltve
2015.08.30. 21:02
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1250

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 21:02
Összesen 5 fotó

Műlap története

15.08.30. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Hevesy György" műlaphoz!
15.08.30. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Hevesy György" műlaphoz!
15.08.30. 21:02
1 új fotót töltöttem a "Hevesy György" műlaphoz!
11.12.02. 07:08
Cedrus publikálta "Hevesy György" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.