Budapest, XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.

Budapest
XI. kerület, Pázmány Péter sétány 1/A.
ELTE Fizikai Intézet, Gömb Aula

Felállítás1999. december 21.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Cedrus
2011.12.02. 06:55
Békésy György (1899-1972) "Bernben vegyészi diplomát szerzett, majd Budapesten Tangl Károlynál doktorált kísérleti fizikából. Utána a Postakísérleti Állomáson helyezkedett el, itt kezdte meg az emberi hallószerv működésére vonatkozó, később világhírűvé vált kutatásait. 1940-ben meghalt Tangl Károly. Helyére, a Kísérleti Fizikai Intézet élére Rybár István került, aki addig a Gyakorlati Fizikai Intézetet vezette, az ő helyére pedig meghívta az egyetem Békésy Györgyöt. Békésy azzal a feltétellel fogadta el a felkínált tanszéket, hogy megtarthatta mellette a Postakísérleti Állomáson betöltött főmérnöki állását is. Intézetvezetőként jó kapcsolatot tartott a hallgatókkal, akiknek szabad bejárásuk volt a könyvtárba és a laboratóriumba. A második világháború végén, Budapest ostromakor ezekre a hallgatókra bízta a legértékesebb műszereket: vigyék haza, rejtsék el otthon őket. 1945 után svédországi, majd amerikai tanulmányútra ment, végül 1949-ben a proletárdiktatúra megszüntette itthoni állásait és még akadémiai tagságát is visszavonatták. Soha többé nem tért vissza Magyarországra. 1961-ben élettani Nobel-díjat kapott az emberi hallás mechanizmusára vonatkozó, jelentős részben még itthon végzett kutatásaiért." Forrás: https://fizika.elte.hu/en/index.php?page=ajanlat&id=24
További linkek
Békésy György http://hu.wikipedia.org/wiki/Békésy_György
Benedek György http://artportal.hu/lexikon/muveszek/benedek-gyorgy

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Magyar tudósok szobrai

Cím alapján hasonló

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101018
Feltöltve
2011.12.02. 06:42
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ380/100 • 1/30 • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.02. 06:42

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
101020
Feltöltve
2011.12.02. 06:43
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ480/100 • 1/42 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.12.02. 06:43

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216149
Feltöltve
2015.08.30. 20:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 20:57

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216150
Feltöltve
2015.08.30. 20:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ45/10 • 1/15 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 20:59

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216151
Feltöltve
2015.08.30. 21:00
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 21:00

"Békésy György" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
216152
Feltöltve
2015.08.30. 21:00
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/30 • ISO400

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.08.30. 21:00
Összesen 6 fotó

Műlap története

17.02.14. 19:12
Megérintettem a "Békésy György" alkotást
15.08.30. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Békésy György" műlaphoz
15.08.30. 21:00
1 új fotót töltöttem a "Békésy György" műlaphoz
15.08.30. 20:59
1 új fotót töltöttem a "Békésy György" műlaphoz
15.08.30. 20:57
1 új fotót töltöttem a "Békésy György" műlaphoz
11.12.02. 06:55
Cedrus publikálta "Békésy György" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.