Budapest, II. kerület, Templomkert 1.
Archív képek

Budapest
II. kerület, Templomkert 1.
Az alkotás a Máriaremetei kegytemplom kertjében áll.

Felállítás1933

Nem köztéri:Egyéb kert, park vagy udvar
Aerdna
2011.11.08. 08:58
Az alkotást a szervita rend 700. éves jubileuma emlékére állították fel, 1933-ban.
Az alkotás a fájdalmas szűzanyát ábrázolja. A művet Krasznai (Krausz) Lajos készítette, mint a Máriaremetei Kisboldogasszony Bazilika Plébánia templomkertjének többi alkotását is.
Az alkotáson eredetileg glória is volt, ez jól látható az archív képen.
Az alkotás elején olvasható felirat: Üdvözlégy fájdalmas szűzanyánk.
Az alkotás hátoldalán található felirat: Szervita rend 700 éves jubileuma emlékére 1933. Alatta több név olvasható, felsorolás jelleggel.
A templomkert szobrai közül ez készült másodikként, valószínűleg egy vonalban került elhelyezésre az 1930-ban készült Szent Imre szoborral. Ez alapján ez a templomkert jelenlegi szobrai közül valószínűleg ez az egyetlen, amely ma is eredeti helyén áll. A többi alkotást 1938-ban, illetve a szervita rendház államosításakor áthelyezték.

A Máriaremetei kegyhely rövid története:
Az 1760-as években Svájcból ideérkezett Thalwieser Katalin által egy tölgyfára kifüggesztett Mária-Einsiedler (Mária-remete) kegyhely képe előtt imádkoztak az erőben járó emberek, majd néhány csodás gyógyulás híre is elterjedt. Terstyánszky Ignác, a közeli falu ura előbb egy fa, majd egy kőkápolnát építtetett ezen a helyen, az 1800-as évek elején. A most látható kegytemplomot Schömer Ferenc tervezte. A templomot 1899. október 1-jén szentelte fel Steiner Fülöp székesfehérvári megyéspüspök (csak 1993-tól került át az Esztergom-Budapest Főegyházmegyéhez a kegyhely).
A szervita rendet Shvoy Lajos megyéspüspök 1928-ban hívta Máriaremetére a kegyhely gondozására, a szervita rendház 1930-ra épült fel. Ma a rendházban nyugdíjas otthon működik.
Források: http://egykor.hu/budapest-ii--kerulet/mariaremetei-kegytemplom/2422 , http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/mariaremet/maria2.jpg.html , http://www.mariaremete.hu/index.php?item=74

Blogbejegyzések a műlapról
Krasznai (Krausz) Lajos - az egyházművész
Aerdna blogja @ 2014.11.03. 22:41
Krasznai Lajos alkotásai egész életemben elkísértek. Siófokon abban a templomban kereszteltek, ahol az ő alkotásai állnak. Marcaliban az mellett a templom mellett indultam reggel iskolába, ahol szintén az általa készített főoltárt találjuk. Az iskolám homlokzatán levő címert ő faragta. A...

Aerdna műlapja

Kapcsolódó
Szent István kút
Kapcsolódó
Szent László
Kapcsolódó
Szent Imre
Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98132
Feltöltve
2011.10.28. 21:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.28. 21:17

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98133

98134
Feltöltve
2011.10.28. 21:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.28. 21:18

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98135
Feltöltve
2011.10.28. 21:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.28. 21:19

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98136

98137
Feltöltve
2011.10.28. 21:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.28. 21:20

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98141
Feltöltve
2011.10.29. 10:04
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / FE100,X710
ƒ30/10 • 1/30 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.29. 10:04

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188706
Fotózva
2014. február
Feltöltve
2014.11.30. 14:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 14:00
2014. február

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188705
Feltöltve
2014.11.30. 14:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ350/100 • 1/210 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 14:00

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188704
Fotózva
2014. január
Feltöltve
2014.11.30. 14:00
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ330/100 • 1/150 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.30. 14:00
2014. január

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301600
Feltöltve
2018.01.18. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ320/100 • 1/480 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.18. 17:29

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301601
Feltöltve
2018.01.18. 17:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/320 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.18. 17:29

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301602
Feltöltve
2018.01.18. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/90 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.18. 17:30

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
301603
Feltöltve
2018.01.18. 17:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/100 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 18.01.18. 17:30

Archív fotók

"Fájdalmas Szűzanya" c. alkotás fotói

A képen az alkotás egy régi képeslapon (feltehetőleg az 1930-as évekből). forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/mariaremet/maria2.jpg.html
Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
98138
Évszám
1930
Feltöltve
2011.10.28. 21:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Aerdna 11.10.28. 21:22
1930, Archív felvétel
A képen az alkotás egy régi képeslapon (feltehetőleg az 1930-as évekből). forrás:...Teljes szövegA képen az alkotás egy régi képeslapon (feltehetőleg az 1930-as évekből). forrás: http://krasznailajos.hu/v/budapesti_alkotasok/mariaremet/maria2.jpg.htmlKevesebb szöveg
Összesen 15 fotó

Műlap története

22.03.06. 17:51
A "Fájdalmas Szűzanya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.09.27. 14:42
A "Fájdalmas Szűzanya" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
18.01.18. 17:30
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
18.01.18. 17:30
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
18.01.18. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
18.01.18. 17:29
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
14.11.30. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
14.11.30. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
14.11.30. 14:00
1 új fotót töltöttem a "Fájdalmas Szűzanya" műlaphoz
11.11.08. 08:58
Aerdna publikálta "Fájdalmas Szűzanya" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.