Dózsa György-emlékmű

Veszprém, Szent István utca 56.

Veszprém
Szent István utca 56.
Az iskola udvarán áll, az egyik épület végében.

Felállítás1958

TundeK62
2011.07.24. 23:44
'Az 1953-ban kiírt országos pályázaton 156 pályamű vett részt. Első, második díjat nem adtak ki, a harmadik díjat megosztva kapták Kiss István és Wágner Nándor. Az újra kiírt - szűkebb körű - pályázatot Kiss István szerezte meg, ezután kapott megbízást a szobor elkészítésére.'
Részlet a hozzákapcsolt műlapról.

A megbízást még főiskolás korában kapta Kiss István. Veszprémben, a Dózsavárosban, a Dózsa György Általános Iskolában elhelyezett emlékmű, amelyet ráadásul előbb avattak, mint a Budán álló monumentálisat; ez tükrözi a szobrász eredeti szándékait. Dózsa középen, magasabban állva, mint népe, akikből az egyik oldalon négy, a másikon öt szoboralak jelenik meg. Érdekessége, hogy ez a nagy emlékmű vázlata. Az alakok itt ténylegesen, az eredeti tervnek megfelelően egymás közelségében állnak, és szerintem így a hatásuk is nagyobb. Az egyik oldalt álló csoportban van egy ember, aki háttal áll a többieknek, míg a másikban féloldalt. A bronzból készült főalak 130 cm magas, a mellékalakok kb. egy méteresek.

Részletesebb leírás jelent meg Tasnádi Attila Kiss Istvánról szóló könyvében.

Kár, hogy ebben a nyári időszakban, az iskola bezárt mivolta megakadályozta az emlékmű körbe járását. Azért igyekeztem úgy fotózni, hogy látszódjanak a mellékalakok feszült mozdulatai, és arckifejezésük; az elszántság az arcukon.
További háttér információk: http://hu.wikipedia.org/wiki/D%C3%B3zsa_Gy%C3%B6rgy-f%C3%A9le_parasztfelkel%C3%A9s
További linkek
Az alkotóról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Laczk%C3%B3_Dezs%C5%91

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89316
Feltöltve
2011.07.13. 11:15
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 11:15

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89358
Feltöltve
2011.07.13. 23:47
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:47

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89359
Feltöltve
2011.07.13. 23:48
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/125 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:48

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89360

89361
Feltöltve
2011.07.13. 23:49

TundeK62 11.07.13. 23:49

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89362
Feltöltve
2011.07.13. 23:50
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ44/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:50

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89363
Feltöltve
2011.07.13. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/320 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:51

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89364
Feltöltve
2011.07.13. 23:51
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:51

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
89365
Feltöltve
2011.07.13. 23:52
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ40/10 • 1/200 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 11.07.13. 23:52

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
114753
Feltöltve
2012.07.25. 15:07

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.07.25. 15:07

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
120702
Fotózva
2011. június
Feltöltve
2012.10.08. 12:12
EXIF információk...
SONY / DSC-H50
ƒ56/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:12
2011. június

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
120703
Feltöltve
2012.10.08. 12:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Berencsi Lajos 12.10.08. 12:13

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
179079
Feltöltve
2014.09.11. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 17:12

"Dózsa György-emlékmű" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Veszprém
Feltöltő
Azonosító
179081
Feltöltve
2014.09.11. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ530/100 • 1/140 • ISO200

179082
Feltöltve
2014.09.11. 17:12
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ550/100 • 1/125 • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 14.09.11. 17:12
Összesen 15 fotó

Műlap története

14.09.11. 17:12
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
14.09.11. 17:12
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
14.09.11. 17:12
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
12.10.08. 12:13
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
12.10.08. 12:12
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
12.07.25. 15:07
1 új fotót töltöttem a "Dózsa György-emlékmű" műlaphoz
11.07.24. 23:44
TundeK62 publikálta "Dózsa György-emlékmű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.