Festészet
Újra utalnom kell a korabeli képeslapra, aminek felirata szerint a Mai Manó profilja alapvetően két (bár a korabeli technika szerint bizonyos értelmlemben elválaszthatatlan) részre volt osztható: '...Fényképészeti és Festészeti Műintézet...' Ez az alkotás tehát az utóbbit szimbolizálja.
A szobor központi alakja ugyancsak egy női akt laza lepelbe burkolva, ami csak vállát és szemérmét takarja. Fején babérkoszorú dicsőíti művészetét. Egyik kezében egy (már elferdült) festőpalettát, a másikban ecsetet, ill. sajnos annak csak csonkját tartja. Elhivatottan tekint a messzeségbe.
Lábánál a kis puttó elmélyülten egy albumot lapozgat, míg háta mögül virágok között egy női arc (maszk) látható.
Nem bizonyított és nehezen bizonyítható, de ránézésre - különösen a puttók arcát és karakterét összehasonlítva, felmerül a gondolat, hogy esetleg az egész ház 'profilját' ugyanaz a művész tervezhette/alkothatta.
Az alakok, a jelenetek egymást kiegészíteni látszanak, az arcok, a stílus hasonlítanak - meglehet, a homlokzat egésze egybetartozó 'üzenet'-et hordoz.
Forrást és egyéb adalékokat ld. a kapcsolt műlapon.
A szobor állapota semmivel nem jobb párjánál. A pirogránit anyag nem, vagy csak alig látható a szobor mögé nézve.
Mindenki örömmel nyugtázza, hogy valamikor az épület felújításra került. A hír igaz, de azt hiszem, a ház színes képe, a több helyen sikeresen megújított 'külcsin', a rendbe hozott bejárat környéke elvonja a szemlélődő figyelmét a tényleges állapotról.
A Budapesti Negyed 1997. évi tematikus számában megjelent cikk (Kincses Károly írása) lelkesen üdvözli a francia segítséggel felújított és megújított Fotográfusok Házát, de ugyanakkor részletesen ír a várakozó problémákról és azok költségvonzatáról. http://epa.oszk.hu/00000/00003/00013/maison.htm Az biztos, hogy ezek a problémák jó esetben is csak részben oldódtak meg.
Teljesen biztos, hogy többek között a szobrok felújítása nem történt meg és erre belátható időn belül nincs anyagi forrás.
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/21cbc7947bf37a7ba1ea6b4ba74e04f0_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ800/100 • 1/70 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9aff092e811fb583c628d9b4fb0e7d62_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ550/100 • 1/180 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c41930625e50714fa5e94c633e6780ea_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/220 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ee0acff2925e62db8cbe9511fe41251a_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/200 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f567905f4d748631b3d8c7a5e8973028_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/240 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/3edf6f6ebeaaf7bb3feda69c10177edb_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ440/100 • 1/105 • ISO200
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/54df45795a4c35a7b33f327fa1e783b4_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/220 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/345e4ffe1c548e7a4a63c61c8729a504_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ560/100 • 1/220 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/cd1e7a90e732c3976bd74487c6046140_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ530/100 • 1/150 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/368542877dc0b220d8c8902b136eca78_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/4 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/63ec78c77c70a2b65584e0f584fc2d9c_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/98e81cb462962031f2bb9a275838e271_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f8e5305848f47dd4b6830e76ccee9d30_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/f7c04af7fcf013b62ad0261886cf893d_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/60 • ISO64
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u4861-a4291-5ed00f1ef16b8-6ba3c4539a04cd70f9dfde4d_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ11/1 • 1/100 • 55mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a15072-64084eb0ecc97-14fc4e1858059e98c897aebc_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ42/10 • 1/125 • 10.7mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a15072-64084eb0f1459-095807dede23272e543f2e18_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ52/10 • 1/60 • 30.5mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a15072-64477b1d28966-2852af68aa29d85cc042b10c_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/125 • 22.4mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u166-a15072-64477b1d2bc92-547f0431c6550637f15b1392_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/200 • 20.6mm • ISO125
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a15072-64ef69e45698e-0817285a720442c0f8c3d8ee_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 47.4mm • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a15072-64ef69e459a6d-247b559f61b6544dc3a70da3_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/160 • 10.7mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a15072-64ef69e45ca79-c9247e605d9dcbcddc318f08_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/400 • 4.4mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a15072-64ef69e45f827-03f67f8d9d92d67daf89377c_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/200 • 8.9mm • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u665-a15072-64ef69e462c61-fd059b8796e763711d016faf_4.jpg)
"Festészet" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/250 • 129mm • ISO320
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/805373e68e30c97871a5a0860d6a2905_4.jpg)