Székesfehérvár, Béke tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

A fehérvári vasútállomás előcsarnokában.

Felállítás1959

Ády
2011.05.27. 10:16
A Székesfehérvári pályaudvar régi felvételi épülete a második világháborúban megsemmisült. 1951-ben Kelemen László építész tervei alapján új épület készült szocialista realista stílusban. Az épületet gazdagon ellátták műalkotásokat, kapott domborműveket, festett üvegablakot, pannót, stb. Az utolsó két alkotást amit most bemutatok Konecsni György és Béres Jenő munkái. A két nagyméretű pannó a vasútállomás fogadócsarnokának díszíti. Az egyik az ipar termékeinek szállítását, a másik a Balatonra érkező nyaralókat megérkezését ábrázolja.
Sokat gondolkoztam, hogy bemutassam a pannókat, mert nem kimondottan szobrászati alkotások, de úgy döntöttem így lesz teljes a vasútállomás bemutatása. És ki tudja a jövőben kinek szúrja majd a szemét és 'véletlenül' eltűnnek a helyükről.

....Két nagyméretű falikép látható az állomás előcsarnokában. Az egyik az ipar termékeinek szállítását idézi, Konecsni György műve. A másik üdülők megérkezését jeleníti meg a Balaton partján, Béres Jenő munkája. Az utóbbi néhány év kétezrelékes festészeti termésének jórészt moderneskedő konformizmusához képest ez a két panneau epikusabb jellegű, közérthetőbb stílusú, közelebb van a múlt század végi realista hagyományokhoz, mint XX. század elejének formaanalíziseihez. e különböző tradíciók idő- és értékrendjében nincsen olyan döntő eltérés, hogy Konecsni György és Béres Jenő igazodása ezúttal valamiért kifogásolandó lenne. A hagyományok kérdésében, de a mai törekvések értelmében is végül a tartalom humanista, pártossága fontos, hogy a művészi hangon megszólaló képnek vagy szobornak mint és milyen tartósan sikerül tudatosítania a szemlélőjében a természet és társadalom megindító, eszméltető tulajdonságaiból.
A két fehérvári falkép felszabadulásunk utáni képzőművészetünk legtiszteletreméltóbb vállalkozásai közé tartozik. A jelképes értelmű sokalakos kompozíciók fajtájához tartozik mind a kettő, cselekményesség, helyzetteremtés dolgában viszont közvetlenség, realitás életszerűség képviselője. A két festő nehéz feladatot oldott meg, amikor megkísérelte a zsáner műfajával kitölteni a megadott óriási felületeket. Konecsni György és Béres Jenő rászolgált a dicséretre, amiért hogy a pályaudvar fogadócsarnokának széles terében is hitelesíteni tudta a konkrét emberábrázolást, a választott jelenetek hangulati és lélektani indokolását. Bár erről a két festményről elhelyezésük óta kevés szó esett, alkotói eredmény tekintetében Domanovszki Endre és Szőnyi István mezőgazdasági panneaui mellé sorolható.
Az ipari téma kidolgozása monumentális, ünnepies. A kompozíció hátterét egy erőmű tömegei zárják le, bal és jobb szélén egy mozdony, illetve tehervagon keretezi az előadott eseményt, az ötszázkilóméteres mozgalom és a gyári munka hőseinek baráti összefogását. a visszatartott, de még erőteljes színekkel megfestett kép imponálóan gazdag az egyes figurák találó jellemzésében, a beszédes mozdulatok rögzítésében, a természetesség és az átgondoltság szerves egységének biztosításában. A részletekben, de mű egészében is szembetűnően érvényesül Konecsni György biztos ábrázolókészsége, páratlan mesterségbeli tudása, tipizáló ereje. Bár a kompozíció igen sokrétű, egy sor apró megfigyelésből áll össze, az előcsarnok kellő méretei biztosítják a szükséges rálátást, s így a szemlélőben elég szerves összkép alakulhat ki a látottakról.
A Balaton-parti téma üde plein-air atmoszférát áraszt. A háttér növényzetéből jobbra előbukkan a tó tükre vitorlással, gőzhajóval. A színes nyári ruhákba öltözött nők, férfiak, gyermekek mozgalmassága változtatják a festmény, melyet mesterei szinte hiánytalanul ki tudott tölteni meghittséggel, a korai nyári üdülés kellemes emlékeivel. A szituáció jellegéből következik, hogy a szereplő alakok felsorakoztatása esetlegesebb, lazább, mint Konecsni György tablóján. A formákat, foltokat Béres Jenő puhábban kezeli, ami így meg is felel feladatának, a mozgó levegő, az áradó fény nem tűri a pontosabb szikárabb motiválást....
Forrás: Művészet folyóirat 1961. május; A székesfehérvári vasútállomás, Pogány Ö. Gábor cikke. Köszönet Tündének érte. (Bár az hittem sose gépelem be :o)
További linkek
Vasútállomás képes időutazás: http://egykor.hu/szekesfehervar/szekesfehervari-vasutallomas/1977
Konecsni György életrajza: http://www.konecsni.majsainfo.hu/konecsni.html
Béres Jenő életrajza: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/beres-jeno

Ády műlapja

Kapcsolódó
Festett üvegablak

Cím alapján hasonló

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85682
Feltöltve
2011.05.26. 15:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.26. 15:38

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85674
Feltöltve
2011.05.26. 13:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.26. 13:45

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85675
Feltöltve
2011.05.26. 13:46

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.26. 13:46

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85676

85677

85683
Feltöltve
2011.05.26. 15:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.26. 15:38

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85679
Feltöltve
2011.05.26. 13:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.05.26. 13:47

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
85680

85681

187255
Feltöltve
2014.11.19. 13:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/50 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.19. 13:06

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
187254
Feltöltve
2014.11.19. 13:06
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/56 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.19. 13:06

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309212
Feltöltve
2018.04.13. 22:14
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/6 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:14

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309213
Feltöltve
2018.04.13. 22:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/8 • ISO1000

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:15

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
309214
Feltöltve
2018.04.13. 22:15
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/8 • ISO640

309215

309216
Feltöltve
2018.04.13. 22:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.04.13. 22:17

Archív fotók

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
386395
Forrás
Művészet folyóirat 1961. május (2. évfolyam, 5. szám)
Feltöltve
2019.12.04. 11:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.04. 11:21
Archív felvétel

"Figurális pannók" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Székesfehérvár
Feltöltő
Azonosító
386396
Forrás
Művészet folyóirat 1961. május (2. évfolyam, 5. szám)
Feltöltve
2019.12.04. 11:21
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.12.04. 11:21
Archív felvétel
Összesen 19 fotó

Műlap története

23.11.07. 19:06
A "Figurális pannók" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.14. 17:23
Megérintettem a "Figurális pannók" alkotást
19.12.04. 11:21
2 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
19.02.23. 16:49
Megérintettem a "Figurális pannók" alkotást
18.04.13. 22:17
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
18.04.13. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
18.04.13. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
18.04.13. 22:15
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
18.04.13. 22:14
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
17.11.22. 19:02
Megérintettem a "Figurális pannók" alkotást
17.04.24. 10:21
Megérintettem a "Figurális pannók" alkotást
17.01.24. 11:09
Megérintettem a "Figurális pannók" alkotást
14.11.19. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
14.11.19. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Figurális pannók" műlaphoz
11.05.27. 10:16
Ády publikálta "Figurális pannók" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.