500 kilométeres mozgalom
"Szobrok és freskók pályaudvaron
Új középítkezéseinknél gazdagon érvényesülnek a képzőművészeti elemek. A részben már elkészült, részben még épülő székesfehérvári pályaudvar korszerű, gyönyörű épületét is számos képzőművészeti alkotás fogja dekorálni.
Az új pályaudvar előcsarnokából a várótermekhez vezető lépcsőfeljárónál most építették be Pituk József és Gács György nagyméretű művészi üvegfestményét. A közeli hetekben kerül a pályaudvar város felőli homlokzatának főbejárata fölé két szép dombormű. Az egyiket Győri Dezső szobrász- művész készítette és megjeleníti a vasút szerepét az iparban, a másik relief Marisa István szobrászművész alkotása és a vasút jelentőségét mutatja be a mezőgazdaságban...." [1]
Az 500 kilométer mozgalom azt jelentette, hogy 24 óra alatt legalább 500 km-t fusson a mozdony, lehetőleg hasznos teljesítményben. A mozgalom népszerű volt, 1953-ban Rodriguez Endre rendezésében dokumentumfilmet is készített róla, 500-as mozgalom néven.
Természetesen a filmhíradóba is bekerült, sajnos képet nem tudtam varázsolni, de a leírása megvan.
Szinkronszöveg:
Határtalan örömmel fogadta dolgozó népünk azokat a híreket, melyek a szovjet sztahanovisták magyarországi látogatásáról számoltak be. A Szovjetunió élenjáró dolgozói azért jöttek hazánkba, hogy munkamódszereiket gyakorlatban is átadják magyar szaktársaiknak. A vasút dolgozói különös érdeklődéssel várták Panyin elvtársat, a közismert sztahanovista mozdonyvezetőt. Panyin elvtárs ismerteti a Szovjetunióban már bevezetett 500 km-es mozgalmat. Elmagyarázza, hogy ennek a mozdonyok napi hasznos kilométerszámának emelése, és gyors szereléssel a várakozási idő megszüntetése a lényege. A párt lehetővé tette, hogy a vasút dolgozói az új módszerekkel, a sztahanovista mozgalom jelentőségével elméleti téren is megismerkedjenek. Így jutott el a párt iránymutatása és a szovjet tapasztalat a dolgozókhoz, melynek eredményeképpen elindulhatott az első 500 km-es szerelvény. Lengyel József nagy megtiszteltetésnek veszi, hogy ő vezetheti az 500 km-es mozgalom első mozdonyát. Tudja és érzi, új úton jár, hogy kezdeményezése forradalmi változást jelent a magyar vasutak történetében. Nyíregyháza. A vonat jóval a meghatározott idő előtt érkezik. A kiváló teljesítményt a munka pontos megszervezése tette lehetővé. Lengyel elvtárs intézkedik, hogy mozdonya ne vesztegeljen az állomáson. Megbeszéli a forgalmi személyzettel, hogy a fővárosba irányított szerelvény szabad pályát kapjon. A brigád gyorsan végzi a mozdony kezelését, az összeállított szerelvény már készen áll. Az út visszafelé is sikerrel járt. Lengyel József örömmel számol be Panyin elvtársnak eredményes útjáról. [2]
Kicsit zavarosak voltak az adatok a két dombormű körül, köszönöm a segítséget Marinak (Cédrus) és Józsefnek (Vódli) hogy segítettek kibogozni.
[2] Magyar Filmhíradó 1950/13. (március)
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/2693844603c98c7261ed0247b941b987_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4e0b04cd1d1cbe8067d52c4163546dcf_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/ad10bdf47487d3f89272c8b4d3b4b4d4_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a7a61217497860c8437ba37dc51506ee_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/31aca0a7f95ba5df443a91eb26a2e6d3_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/45672da81640eeb1587acf82cd170c15_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/624cb1265626f88692979f25fe87feb0_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6493bb95cd7decfbe159bb341faed33b_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/6f767a5f8e94a16e474877dc759f9493_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b56155b7b8a1a6a690654be42a6ab1f8_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
ƒ31/10 • 1/4 • ISO400
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/1388881fcb79376ab749b7f0590f9034_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
ƒ37/10 • 1/5 • ISO800
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/c21e26e9894e7dbf0014feef9b9cd7bb_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
ƒ36/10 • 1/5 • ISO500
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/d45f8d487051dbe966dbf7cf372c624d_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
ƒ45/10 • 1/8 • ISO1600
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Archív fotók
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/4248d5924a3509428e2c45f9f5c7fcc6_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/241d3a34947fa2d0caaa89bd1fc7fa33_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/0b6450ab9aff71a867d032b40018692d_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Kép - 79738
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 79738
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/116f3f1ebc648d928c1d7c9662b0f4f2_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Kép - 79746
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 79746
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a14209-5ec9020f4c84d-6603fe4e04d99922595d3abc_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Kép - 189968
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Kép - 189968
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u148-a14209-5ee236dc3d211-1a6f133e792fcec13aa4f7e4_4.jpg)
"500 kilométeres mozgalom" c. alkotás fotói
Kő, dombormű, 160 X 300 cm Székesfehérvár, Vasút állomás"