Budapest, V. kerület, Vigadó tér 2.

Budapest
V. kerület, Vigadó tér 2.
A Pesti Vigadó nyugatra eső főhomlokzatán, az ablakíves középrizalit balról második szobraként

Avatás1884

Csuhai István
2011.02.28. 16:22
A nagy lendülettel megkezdett Vigadó-sorozat (a részleteket lásd itt: http://www.kozterkep.hu/~/13968/_kymbala_budapest_strobl_alajos_1884.html ) ennél a szobornál, a jobbról ötödik darabnál kissé megtört; kiderült, nem tudom Vasadi Ferenc születési évszámát, továbbá a legutóbbi fényképezésemkor az épület belső felújításában segédkező daru éppen ennél a szobornál volt felállítva, vagyis rám fért, hogy a tegnapi szép napos időben még egyszer megnézzem ezt a hatost.

Vasadi születési évszámát nem sikerült megtudnom, arra következtetek, hogy körülbelül egyidős a többi pályázó szobrásszal (Brestyánszky kicsit idősebb, mint a többiek, 1832-es születésű, mint a lapján említettem, ő már Alexy és Marschalkó keze alá is segített az 1865-ben átadott épületnél, mikor például az 1856-os születésű Stróbl, a legfiatalabb közöttük, még gyerek volt; Mátrai, Szász és Donáth egyívásúak, 1850-esek) - az 1870-es évek legvégén, a 80-asok elején, akárcsak Szász vagy Mátrai a maguk iskoláikban, szobrászatot tanít az Iparrajziskolában. Tanítványai abban tanulhattak tőle a legtöbbet, amiben ő maga is a leginkább jeleskedett: az épületdíszítő szobrászatban.

Stílszerű tehát, hogy éppen itt vetődik fel a szobrok rögzítésének kérdése. Tekintve, hogy ez a legvékonyabb termetű szobor (a tybia a legkisebb hangszerek egyike, ami a kézben tartást illeti; a női alakon nincs fejfedő vagy nagyobb hajviselet), továbbá a felfüggesztés a többinél magasabban helyezkedik el itt, ezért a többinél jobban, és mindkét oldalról látható, hogy hogyan erősítették a falhoz, pontosabban az ablakközi oszlopokhoz a majdnem három méter magasságú szobrokat.

A tybia kettős sípot jelent.

A homlokzaton jobbról balra haladva az utolsó szobor: http://www.kozterkep.hu/~/14069/_syrinx_budapest_donath_gyula_1884.html

Cím alapján hasonló

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79006
Feltöltve
2011.02.28. 15:44
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:44

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79007
Feltöltve
2011.02.28. 15:45
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:45

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79008
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.28. 15:46
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ11/1 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:46
2008. május

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79009
Fotózva
2008. május
Feltöltve
2011.02.28. 15:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ100/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:47
2008. május

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79010
Feltöltve
2011.02.28. 15:47
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ53/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:47

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79011
Feltöltve
2011.02.28. 15:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ50/10 • 1/640 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:49

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79035
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.28. 16:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 16:20
2010. június

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79037
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.28. 16:22
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ56/10 • 1/400 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 16:22
2010. június

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Teljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női...Teljes szövegTeljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női alakban testesül meg). Balról jobbra sorrendben: 1. Donáth Gyula - Syrinx, 2. Vasadi Ferenc - Tybia, 3. Szász Gyula - Dob
4. Brestyánszky Béla - Lyra, 5. Muderlak Lajos/id. Mátrai Lajos/Mátrai Lajos György - Triangulum, 6. Stróbl Alajos - Kymbala (Réztányér). Ezen a műlapon a jobbról ötödik, balról második szobor, Vasadi Ferenc Tybia című műve látható.Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
79014
Feltöltve
2011.02.28. 15:54
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D40
ƒ80/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 11.02.28. 15:54
Teljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor...Teljes szövegTeljes nézetben a féloszlopok köré faragott frízek által közrefogott hat hangszer-szobor sorozata (a két szélső férfiként, a középső négy női alakban testesül meg). Balról jobbra sorrendben: 1. Donáth Gyula - Syrinx, 2. Vasadi Ferenc - Tybia, 3. Szász Gyula - Dob
4. Brestyánszky Béla - Lyra, 5. Muderlak Lajos/id. Mátrai Lajos/Mátrai Lajos György - Triangulum, 6. Stróbl Alajos - Kymbala (Réztányér). Ezen a műlapon a jobbról ötödik, balról második szobor, Vasadi Ferenc Tybia című műve látható.Kevesebb szöveg

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
79438
Feltöltve
2011.03.05. 20:49
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ320/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.03.05. 20:49

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
215453
Feltöltve
2015.08.22. 23:09
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Tybia" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
215454

215455
Feltöltve
2015.08.22. 23:10
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Összesen 13 fotó

Műlap története

18.11.23. 16:58
Megérintettem a "Tybia" alkotást!
18.10.30. 14:50
Megérintettem a "Tybia" alkotást!
18.07.12. 13:03
Megérintettem a "Tybia" alkotást!
16.11.11. 09:51
Megérintettem a "Tybia" alkotást!
15.08.22. 23:10
1 új fotót töltöttem a "Tybia" műlaphoz!
15.08.22. 23:09
1 új fotót töltöttem a "Tybia" műlaphoz!
15.08.22. 23:09
1 új fotót töltöttem a "Tybia" műlaphoz!
11.03.05. 20:49
1 új fotót töltöttem a "Tybia" műlaphoz!
11.02.28. 16:22
Csuhai István publikálta "Tybia" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.