Kodály Zoltán domborműves emléktábla

Debrecen, Vár utca 1.
További képek a Fotólistában

Debrecen
Vár utca 1.
A Zenede-palota első emeletén látható.

Felállítás1969


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
TundeK62
2010.12.28. 19:56
'A debreceni Zeneiskola alapítását Farkas Ferenc lelkes zenebarát kezdeményezte 1861-ben és ő volt annak első elnöke is. A zeneiskola a volt Dégenfeld Palotában (ma MÁV Igazgatóság) bérelt termekben kezdte meg működését.
Az új zenede palota a Csapó-Vár utcák saroktelkén az ún. Kainrath féle telken épült fel 1894-ben eklektikus - neoreneszánsz - stílusban, egyemeletes, magastetős kialakítással. Az épület terveit - kétfordulós pályázat megnyerésével - Tóth István készítette el és ő volt a kivitelezés fővállalkozója is. A tervek bírálatában részt vett Pecz Samu műegyetemi tanár, a hangversenyterem öblössége és a folyosók tágassága az ő észrevételeinek eredménye.
A Zeneiskola 1913-ban városi kezelésbe került - a Zenedeegylettel kötött szerződés értelmében - és a város kötelezettséget vállalt az épületnek egy újabb szinttel történő bővítésére, melyet 1927-ben készítettek el.'
Forrás: http://www.epulettar.hu/projekt/20833.aspx

Az ország első zeneiskolája 1957-ben vette fel Kodály nevét. A domborműves emléktáblát a rajta látható dátum szerint 1969. december 16-án állították.
Az épület sárga műmárvánnyal borított gyönyörű lépcsőházának első emeleti folyosóján helyezték el, a hangversenyterem ajtaja mellett.
További linkek
Az iskola honlapja: http://www.kodaly-debr.sulinet.hu/

Kodályról: http://hu.wikipedia.org/wiki/Kod%C3%A1ly_Zolt%C3%A1n

TundeK62 műlapja


Kapcsolódó
Kodály Zoltán
Kapcsolódó
Zenede-freskója

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Kodály Zoltán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
73631
Feltöltve
2010.12.12. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/15 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.12. 21:58

"Kodály Zoltán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
73632
Feltöltve
2010.12.12. 21:58
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/25 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 10.12.12. 21:58

"Kodály Zoltán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
423977
Fotózva
2018. július
Feltöltve
2020.11.10. 15:01
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/20 • 5mm • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.11.10. 15:01
2018. július

Adalék vagy máshol

"Kodály Zoltán domborműves emléktábla" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Debrecen
Feltöltő
Azonosító
184370
Fotózva
2010. szeptember
Feltöltve
2014.10.20. 17:16
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-H10
ƒ35/10 • 1/100 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.10.20. 17:16
2010. szeptember
Összesen 4 fotó

Műlap története

23.07.07. 23:33
A "Kodály Zoltán domborműves emléktábla" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.11.10. 15:01
1 új fotót töltöttem a "Kodály Zoltán domborműves emléktábla" műlaphoz
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.