Mária Terezia-emlékmű

Bécsújhely (Wiener Neustadt), Burg platz 1.
Archív képek

A Katonai Akadémia parkjában, szabadon látogatható.

Felállítás1862. augusztus 31.

Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
András
2010.06.21. 17:27
Ahogy belép az ember a Mária Terézia térre, meglátja a Mária Terézia szobrot az Akadémiával szemben. Egy fő- és négy allegorikus – a vallás, az igazság(osság), a bölcsesség, az erő - mellékalakból áll. A figurákat bronzból öntötték, a talpazat csiszolt mauthauseni gránitból készült. A főalak magassága 3,84 m, a mellékalakok magassága ülő állapotban 1,6 m, az egész emlékmű 11,52 m magas. Felirat az emlékműn: a Katonai Akadémia alapítója Mária Terézia császárnő hálás hallgatók 1862
1859-ben Anton Scudier bizottságot hozott létre az egykori akadémiai hallgatókból, az döntött a Mária Terézia szobor az intézmény kertjében való felállításáról. A szobrot Hans Gasser bécsi szobrász készítette. Az öntés és cizellálás Ritter von Fernkorn, a talapzat a bécsi Hofsteinmecz Wasserburger munkája.
Az emlékművet az Akadémia alapításának 110. évfordulóján, 1862. augusztus 31-én I. Ferenc József császár jelenlétében leplezték le. Az emlékmű előtti két kutat is abban az időben állították.

http://hu.wikipedia.org/wiki/Hanns_Gasser
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Theresianum_Katonai_Akad%C3%A9mia

http://www.heinzalbers.org/oester.htm

András készítette a műlapot

Cím alapján hasonló

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58002
Feltöltve
2010.06.21. 15:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 15:36

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58006
Feltöltve
2010.06.21. 15:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 15:40

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58012
Feltöltve
2010.06.21. 15:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 15:55

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58013
Feltöltve
2010.06.21. 15:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 15:59

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58014
Feltöltve
2010.06.21. 16:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 16:00

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58019
Feltöltve
2010.06.21. 16:03

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 16:03

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58026
Feltöltve
2010.06.21. 16:51

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 16:51

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58021
Feltöltve
2010.06.21. 16:09

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 16:09

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
58011
Feltöltve
2010.06.21. 15:53

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

András 10.06.21. 15:53

Archív fotók

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Képeslap 1941
Feltöltő
Azonosító
80953
Évszám
1941
Feltöltve
2011.03.24. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 11:45
1941, Archív felvétel
Képeslap 1941

"Mária Terezia-emlékmű" c. alkotás fotói Bécsújhely (Wiener Neustadt) településről

Feltöltő
Azonosító
80954
Feltöltve
2011.03.24. 11:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 11.03.24. 11:45
Archív felvétel
Összesen 11 fotó

Műlap története

02.23. 21:48
A "Mária Terezia-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
02.23. 09:11
A "Mária Terezia-emlékmű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.05. 21:55
A "Mária Terezia-emlékmű" műlap gondozása átadásra kerültBálint tagunknak.
11.03.24. 11:45
1 új fotót töltöttem a "Mária Terezia-emlékmű" műlaphoz!

10.06.21. 17:27
A közösség publikálta Bálint "Mária Terezia-emlékmű" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.