Pomáz, Kossuth Lajos u. 21.
További képek a Fotólistában

Pomáz
Kossuth Lajos u. 21.
A Polgármesteri Hivatal melletti egészségház előkertjében, kissé a fák takarásában

Felállítás1990

Csuhai István
2010.06.21. 17:50
A magyar köztéri aranykor fontos szereplőjeként számon tartott Jankovits Gyulának jó néhány szobra szerepel már a SzoborLapon (kiemelkedik közülük a gellérthegyi Szent Gellért-szobor, az MTA főépülete előtt álló Szarvas Gábor-mellszobor, de a pomázi I. világháborús emlékmű is korrekt munka). Mellszobrát Pomázon 1990. április 9-én, Jankovits születésének 125. évfordulóján állították fel, a mű az 1944 és 1969 között pomázi plébánosként szolgáló Tölgyes Kálmán székesfehérvári prépost kanonok ajándékaként került az akkor még nagyközség közterületére, a falun Dobogókő felé átvezető főút mellé. A felállítás apropóját az adta, hogy a szobrász élete utolsó másfél évtizedét Pomázon töltötte, és itt is halt meg 1932-ben, hatvanhét éves korában. A talapzat, mely a mellékelt képeken az éles fényviszonyok miatt kissé kiégett, tartalmazza az ábrázolt személy nevét, illetve születési és elhalálozási évét (1865-1932).

Közös gyűjteményben
Szobrok képzőművészekről

Cím alapján hasonló

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
59784
Feltöltve
2010.07.07. 13:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:40

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
58027
Feltöltve
2010.06.21. 17:12

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.21. 17:12

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
58028
Feltöltve
2010.06.21. 17:13

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.21. 17:13

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
59780
Feltöltve
2010.07.07. 13:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:35

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
59781

59783
Feltöltve
2010.07.07. 13:39

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:39

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
58030
Feltöltve
2010.06.21. 17:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.21. 17:16

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
59785
Feltöltve
2010.07.07. 13:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:42

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
59782
Feltöltve
2010.07.07. 13:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.07.07. 13:36

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
141488
Feltöltve
2013.06.23. 23:04
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.06.23. 23:04

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
141726
Feltöltve
2013.06.27. 07:01
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ200/10 • 1/50 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.06.27. 07:01

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
141725
Feltöltve
2013.06.27. 06:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D80
ƒ71/10 • 1/320 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 13.06.27. 06:59

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
204724
Feltöltve
2015.05.05. 05:00
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:00

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
204725
Feltöltve
2015.05.05. 05:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:01

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
204726
Feltöltve
2015.05.05. 05:02

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:02

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
204727

204728
Feltöltve
2015.05.05. 05:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 15.05.05. 05:03

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
277364
Feltöltve
2017.05.11. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/850 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 16:29

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
277365
Feltöltve
2017.05.11. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ450/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 16:29

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
277366
Feltöltve
2017.05.11. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 16:29

"Jankovits Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Pomáz
Feltöltő
Azonosító
277367
Feltöltve
2017.05.11. 16:29
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ360/100 • 1/900 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 17.05.11. 16:29
Összesen 21 fotó

Műlap története

17.05.11. 16:29
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz

17.05.11. 12:04
Megérintettem a "Jankovits Gyula" alkotást
15.05.05. 05:03
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
15.05.05. 05:02

15.05.05. 05:01
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
15.05.05. 05:00
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
15.04.18. 09:57
A "Jankovits Gyula" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.06.27. 07:01
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
13.06.27. 06:59
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
13.06.23. 23:04
1 új fotót töltöttem a "Jankovits Gyula" műlaphoz
10.06.21. 17:50
Csuhai István publikálta "Jankovits Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.