Zsámbék, Zichy Miklós tér
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Melocco-kút

Zsámbék
Zichy Miklós tér
A Zichy kastély előtti parkban látható.

Avatás2009. augusztus 20.

ATTILA SISKOVITS
2010.06.16. 08:16
A tenyeréből ivó fiú (Dionüszosz?) szobrát, a hozzátartózó vízmedencét és díszlépcsőt Melocco Miklós tervei alapján: Szénási József és Benke Zoltán készítette. A projekt donátora Karai Csaba volt.
Göröntsér Vera
2021.06.26. 20:02
2009. augusztusában ünnepségsorozatot rendeztek Zsámbékon. "Szent István államalapító királyunk emlékének ünnepén" többek között a megye fennállásának millenniumi évfordulóját is ünnepelték és vendégül látták úgy égi, mind új testvértelepüléseiket. Ennek az ünnepnek egyik eseménye volt a Melocco Miklós által tervezett díszkút felavatása.
Említésre méltó még Karai Sándor neve (mint ahogy szerepel a kút oldalán lévő feliraton is donátorként). 2008 elején létrehozta a Zsámbéki Műalkotásokért Köz-hasznú Alapítványt, aminek induló vagyona egymillió forint volt. Az egyik cél ezzel az kút létrejöttének és felállításának lehetősége biztosítása volt. Így került sor az ünnepélyes avatásra mégpedig úgy, hogy a kútból azon a napon a közeli pincéből származó bor csorgott. Meg nem erősített hírek szerint ezzel hagyományt kívántak teremteni, vagyis, hogy minden év augusztus 20-án bort lehessen "kortyolni" a kútból.
Források:
Zsámbéki Hírek (2008. augusztus) p. 8-9. https://docplayer.hu/16645950-Zsambeki-millio-forint-afa-ert-vasarolna-meg-a-teruletre-a-penny-market-diszkontaruhazat.html

Cím alapján hasonló

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
57280
Feltöltve
2010.06.14. 09:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.14. 09:26

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
57278
Feltöltve
2010.06.14. 09:25

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.14. 09:25

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
77579
Fotózva
2010. június
Feltöltve
2011.02.10. 20:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/640 • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 11.02.10. 20:58
2010. június

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
57272
Feltöltve
2010.06.14. 09:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.14. 09:21

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
57275
Feltöltve
2010.06.14. 09:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.14. 09:23

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
57277
Feltöltve
2010.06.14. 09:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.06.14. 09:24

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
120221
Feltöltve
2012.10.01. 20:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/300 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.10.01. 20:09

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
120220
Feltöltve
2012.10.01. 20:09
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ500/100 • 1/280 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.10.01. 20:09

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
120222
Feltöltve
2012.10.01. 20:10
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ540/100 • 1/220 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 12.10.01. 20:10

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
203483
Feltöltve
2015.04.25. 09:32
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.04.25. 09:32

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
203675
Feltöltve
2015.04.26. 08:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ560/100 • 1/850 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.04.26. 08:46

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
203673
Feltöltve
2015.04.26. 08:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ500/100 • 1/950 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.04.26. 08:46

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
203677
Feltöltve
2015.04.26. 08:47
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/800 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.04.26. 08:47

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
203676
Feltöltve
2015.04.26. 08:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix HS35EXR
ƒ800/100 • 1/900 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 15.04.26. 08:46

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
429144
Fotózva
2017. május
Feltöltve
2021.01.09. 13:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX130 IS
ƒ34/10 • 1/1250 • 5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.01.09. 13:06
2017. május

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447546
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • 4.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:01

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447556
Feltöltve
2021.06.26. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • 17.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:03

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447550
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 7.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:01

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447547
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/640 • 9.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:01

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447557
Feltöltve
2021.06.26. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • 50.2mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:03

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447548
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 12.4mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:01

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447552
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 7.5mm • ISO80

447551

447555
Feltöltve
2021.06.26. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/400 • 8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:03

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447554
Feltöltve
2021.06.26. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 9.8mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:03

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447553
Feltöltve
2021.06.26. 18:03
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/1000 • 6.9mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:03

"Lány ivókúttal" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Zsámbék
Feltöltő
Azonosító
447549
Feltöltve
2021.06.26. 18:01
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/500 • 13.2mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.06.26. 18:01
Összesen 27 fotó

Műlap története

22.02.24. 09:40
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
22.02.24. 09:17
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.26. 20:02
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.06.26. 18:03
5 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
21.06.26. 18:01
7 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
21.05.01. 15:49
Megérintettem a "Lány ivókúttal" alkotást
21.01.09. 13:06
1 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
19.12.14. 11:26
Megérintettem a "Lány ivókúttal" alkotást
18.10.21. 08:49
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.10.30. 22:08
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.04.26. 08:47
1 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
15.04.26. 08:46

15.04.25. 09:32
1 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
12.10.01. 20:10
1 új fotót töltöttem a "Lány ivókúttal" műlaphoz
12.10.01. 20:09

10.06.20. 02:29
A "Lány ivókúttal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.06.16. 08:16
ATTILA SISKOVITS publikálta "Lány ivókúttal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.