A Schorndorfer-ház domborműdíszei

Budapest, V. kerület, Régiposta u. 15.
Archív képek

Állapot: Megrongálódott

Budapest
V. kerület, Régiposta u. 15.
A Váci utca és a Régiposta utca sarkán lévő háromemeletes klasszicista lakóház

Avatás1964
Avatás1805

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Csuhai István
2010.06.16. 06:55
A Belváros szívében, a Váci utca és a Régiposta utca sarkán, a Hermész-kúttal szemközt lévő épületről szinte alig tudni valamilyen építészettörténeti adatot. Építési éve bizonytalan (az 1805-ös év kérdőjeles, mindenesetre a Váci utca legrégebbi ma is álló épületéről van szó), tervezője is ismeretlen, egyedül építtetőjének, Schorndorfer Ferenc órásmesternek a neve maradt fenn különféle forrásokban.

Ehhez képest a ház Régiposta utcai frontján látható négy nagyobb dombormű története viszonylag jól ismert (számtalan más épületdíszítő elem van a házon ezeken kívül, egyet közülük, a főbejárat feletti arcot mutatványképpen feltöltöttem). A négy közül a két szélesebbet (Léda és Merkúr) a ház akkori tulajdonosa valamikor az 1920-as években leszereltette és magához vette, a kapu két oldala felé eső keskenyebb féldombormű (Bacchus és Terpszichoré) azonban a helyén maradt. 1955-ben ezt a kettőt is leszedték, hogy másolatot készítsenek róluk, melyek el is készültek, de a munka elvégzése közben a két eredeti szobor megsemmisült. Időközben fénykép alapján újra kifaragták a régebb óta hiányzó két darabot, Lédát és Merkúrt, és az így előállt négy művet helyezték fel az épületre 1963-64 folyamán. A most látható négy darab mindegyike másolat tehát. Merkúr bal keze sajnos hiányzik, letörték.

A történethez tartozik még, hogy 1972-ben az egykori tulajdonostól a Kiscelli Múzeum megvásárolta a két eredeti, még az 1920-as években eltávolított darabot (Léda, Merkúr), ezek tehát ma is léteznek, és a múzeum igen gazdag kőtárában bizonyára megtalálhatók.

A történetet Déry Attila Belváros, Lipótváros című könyvéből vettem (Terc Kiadó, 2005, 270-271. old), de szobrász vagy restaurátor nevére nem találtam utalást.



Cím alapján hasonló

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

Léda
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57492
Feltöltve
2010.06.15. 23:40

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:40
Léda

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

Merkúr
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57493
Feltöltve
2010.06.15. 23:41

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:41
Merkúr

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

Bacchus
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57494
Feltöltve
2010.06.15. 23:42

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:42
Bacchus

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

Terpszichoré
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57495
Feltöltve
2010.06.15. 23:44

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:44
Terpszichoré

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

A kapuzat fejszobra
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57496
Feltöltve
2010.06.15. 23:45

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:45
A kapuzat fejszobra

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

A Schorndorfer-ház képe a Váci utca és a Régiposta utca sarkáról, a Régiposta utcai földszinti homlokzaton a domborművekkel
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
57497
Feltöltve
2010.06.15. 23:47

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.15. 23:47
A Schorndorfer-ház képe a Váci utca és a Régiposta utca sarkáról, a Régiposta utcai földszinti homlokzaton a domborművekkel

Archív fotók

"A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. alkotás fotói

Latható a képen hogy Hermész letört kézben egy pénzzel teli zsák volt.
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
191984
Forrás
Budapest folyóirat, 1978. augusztus
Évszám
1978
Feltöltve
2015.01.05. 12:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.01.05. 12:56
1978, Archív felvétel
Latható a képen hogy Hermész letört kézben egy pénzzel teli zsák volt.
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.11.22. 14:26
Megérintettem az "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" alkotást
17.05.26. 11:38
Megérintettem az "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" alkotást
17.02.12. 16:30
Megérintettem az "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" alkotást
15.09.30. 09:22
Megérintettem az "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" alkotást
15.01.05. 12:56
1 új fotót töltöttem az "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" műlaphoz
10.06.16. 06:55
Csuhai István publikálta "A Schorndorfer-ház domborműdíszei" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.