Kalazanci Szent József-szoborcsoport

Budapest, V. kerület, Váci u. / Piarista köz
Archív képek

Budapest
V. kerület, Váci u. / Piarista köz
Az épület Váci utcai homlokzatán, az íves utcabejárat fölött

Felállítás1917

Csuhai István
2010.06.06. 12:28
Ismét valami olyasmi, ami nem a föld színén, hanem a fejünk felett áll. Hültl Dezső 1917-re befejezett piarista iskolaépületét Radnai Béla Kalazanci Szent József-szoborcsoportja díszíti. (Kalazanci Szent József [1557-1648] a piarista rend alapítója volt, névadója, születési helye, a kalazanci vár pedig a mai Spanyolországban, Huesca közelében, az egykori Aragóniai Királyságban, egy Peralta De La Sal nevű leepülés mellett van.) Az épület teljes rekonstrukciója folyamatban van, a minden belvárosi és minden egykori bölcsész számára jól ismert, a Kígyó utca folytatásaként következő Piarista közi ív fölött elhelyezett szoborcsoport már megtisztítva, rendbehozva áll a helyén (az épületet 1953-tól az 1990-es évek közepéig az ELTE bölcsészkara használta). Radnai Béla szobortervének megfaragásában Gabay Sándor segédkezett.

Kapcsolódó
Áldó Jézus

Cím alapján hasonló

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56204
Feltöltve
2010.06.06. 12:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:16

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56205
Feltöltve
2010.06.06. 12:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:17

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56206
Feltöltve
2010.06.06. 12:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:18

56207

56208
Feltöltve
2010.06.06. 12:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:19

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56209
Feltöltve
2010.06.06. 12:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:20

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56210
Feltöltve
2010.06.06. 12:21

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.06. 12:21

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
56740
Feltöltve
2010.06.09. 13:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.06.09. 13:36

56741

118749
Feltöltve
2012.09.15. 21:52
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.15. 21:52

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
118750
Feltöltve
2012.09.15. 21:53
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.15. 21:53

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
118751
Feltöltve
2012.09.15. 21:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.09.15. 21:54

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Egy kislány az épületről
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119467
Feltöltve
2012.09.22. 21:38
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u5000
ƒ56/10 • 1/320 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 12.09.22. 21:38
Egy kislány az épületről

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
183902
Feltöltve
2014.10.17. 10:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 14.10.17. 10:29

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187018
Feltöltve
2014.11.15. 23:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.15. 23:44

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187019
Feltöltve
2014.11.15. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/200 • ISO640

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.15. 23:45

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
187020
Feltöltve
2014.11.15. 23:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/60 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 14.11.15. 23:45

Archív fotók

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

A felújítás előtti állapot
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119464
Fotózva
2009. július
Feltöltve
2012.09.22. 21:36
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix A330
ƒ280/100 • 1/210 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Feles Elek 12.09.22. 21:36
2009. július
A felújítás előtti állapot

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

Fotó: Csigó László
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
188046
Forrás
Budapest folyóirat, 1971. augusztus
Évszám
1971
Feltöltve
2014.11.25. 14:32
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.25. 14:32
1971, Archív felvétel
Fotó: Csigó László

"Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. alkotás fotói

1962-es állapot, a Kígyó utcán még autóközlekedés folyik. Fortepan: 102640. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
262312
Évszám
1962
Feltöltve
2016.12.21. 15:40
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 16.12.21. 15:40
1962, Archív felvétel
1962-es állapot, a Kígyó utcán még autóközlekedés folyik. Fortepan: 102640. Fortepan / Budapest...Teljes szöveg1962-es állapot, a Kígyó utcán még autóközlekedés folyik. Fortepan: 102640. Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU_BFL_XV_19_c_11Kevesebb szöveg
Összesen 20 fotó

Műlap története

22.11.22. 14:19
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
18.12.09. 17:48
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
18.04.20. 10:33
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
17.05.16. 15:21
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
15.09.30. 09:27
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
15.02.19. 19:24
Megérintettem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" alkotást
14.11.25. 14:32
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
14.11.15. 23:45

14.11.15. 23:44
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
14.10.17. 10:29
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
12.09.22. 21:38
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
12.09.22. 21:36
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
12.09.15. 21:54
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
12.09.15. 21:53
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
12.09.15. 21:52
1 új fotót töltöttem a "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" műlaphoz
10.06.06. 12:28
Csuhai István publikálta "Kalazanci Szent József-szoborcsoport" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.