Lányok virágfüzérrel

Budapest, V. kerület, Váci utca – Piarista köz 1.
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
V. kerület, Váci utca – Piarista köz 1.
A Piarista Gimnázium homlokzatán, az íves utcaátjáró fölött, a Kalazanci-szoborcsoport felett.

Felállítás1917

Hültl Dezső (tervező, közreműködő)

Göröntsér Vera
2022.01.15. 16:52
A Piarista Gimnázium környékén jártam, vadásztam. Mint kiderült, teljes tévedés volt a célállomás, az elolvasott cikk megfogalmazása félrevezető (a Mikszáth téri, korábbi/köztes időben használat épületre utalt). Én a portán azért "követeltem" a keresett domborművet, de sikertelenül (csak hazaérve tisztázódott). Különböző részleteket fedeztem fel a környéken. Apróságok, amolyan kiegészítő elemek, de ez a szoborpár pl. mégis kedves. Meg aztán ki kellett próbálni a mobilom képességeit, ami inkább lehangoló, a zoom nem az erőssége.
Figyelem! Épületfotózásra a mobilok jujj, de jó, beépített fényképezőgépe nem alkalmas!
Az Hültl Dezső tervei alapján épült [1] épülettömb híres és ismert. A Váci utca felé eső homlokzat szoborcsoportja Kalazanci Szent Józsefet mutatja diákjai között. A homlokzatot ebben a magasságban lazán, de szabályosan elrendezett koszorúk díszítik.
Felette vázák között helyezték el a két leány szobrát. Mindkettő középhosszú hajjal övezett arca bájos, ruha semmi. Virágfüzér tekergőzik mindkét lányka ölében, dolguk nem sok, a komoly épület felső szintjén megidézik a korra inkább jellemző, könnyedebb díszítményeket.
A szoborcsoport alkotói ismertek. Bárkinek eszébe juthat, hogy ezt a két kis szobrot is ők készítették, vagy legalábbis Radnai Béla tervei alapján készülhettek. A viszonylag jól dokumentált épülettörténet azonban nem támasztja alá.[1]
Másrészt jobban közelít a konkrétumhoz, de nem mond biztosat Déry Attila könyvében. Írja, az épületdíszítő szobrászmunkákat Szabó Antal és Vögerl Alajos készítette, de később, de a Váci utcai homlokzaton jelölt két angyalszobrot (?) Bezerédi Gyula munkái között is szerepeltet – hivatkozva Medvey Szoborkalauzára – azzal, hogy a forrásként jelölt, 1917-es Építőipar ismertető leírása nem erősíti meg.[2] Itt azonban több hiba van. Nem vonatkozhat erre a két szoborra, hiszen nem angyalszobrok, de a Váci utca felé néző homlokzaton nincsenek is ilyen alkotások. Másrészt a cikke a következő évi, 1918-as kiadványban jelent meg, amiben viszont feltüntették Bezerédi nevét a "homlokzati angyalszobrok" alkotójaként.[3] És, mint kiderült (és logikus is), ez egy másik történet.
Források:
[1] Épület- és iskolatörténet: https://piarista.hu/int%C3%A9zm%C3%A9ny/budapest_piarista_gimn%C3%A1zium
[2] Déry Attila: Budapest eklektikus épületszobrászata (Országos Műemléki Felügyelőség 1991.) p. 43. és p. 49.
[3] A piaristák budapesti építkezése (Építő ipar – Építő Művészet, 1918. december 15.) előfizetéses: https://adt.arcanum.com/hu/view/BME_EpitoIpar_1918/?pg=347&layout=s&query=bezer%C3%A9di p. 342.
-- védettség: https://www.belvaros-lipotvaros.hu/_user/browser/File/telepfejl/2019/4%20-%20B-LKESZ%20-%20oroksegvedelmi%20hatastanulmany%202019.pdf

Cím alapján hasonló

"Lányok virágfüzérrel" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
474349
Feltöltve
2022.01.15. 11:47
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/320 • 4mm • ISO20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.15. 11:47

474350

474355
Feltöltve
2022.01.15. 11:47
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/230 • 4mm • ISO20

474359
Feltöltve
2022.01.15. 14:17
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/180 • 4mm • ISO20

Göröntsér Vera 22.01.15. 14:17

474351

474360

474357
Feltöltve
2022.01.15. 11:47
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/314 • 4mm • ISO20

474352
Feltöltve
2022.01.15. 11:47
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/175 • 4mm • ISO20

474356
Feltöltve
2022.01.15. 11:47
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/154 • 4mm • ISO20

474353

474354

Archív fotók

"Lányok virágfüzérrel" c. alkotás fotói Budapest településről

A homlokzat korabeli fényképen; Fotó: Balogh Rudolf.
Feltöltő
Azonosító
474409
Forrás
Különlenyomat az „Építő ipar – Építő Művészet” 1918. évi folyamából; p. 8.
Évszám
1917
Feltöltve
2022.01.15. 18:19
Képinfó
Archív fotó
EXIF információk...
Apple / iPhone SE (2nd generation)
ƒ9/5 • 1/122 • 4mm • ISO25

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 22.01.15. 18:19
1917, Archív felvétel
A homlokzat korabeli fényképen; Fotó: Balogh Rudolf.
Összesen 12 fotó

Műlap története

4 napja
1 új fotót töltöttem a "Lányok virágfüzérrel" műlaphoz!
4 napja
Göröntsér Vera publikálta "Lányok virágfüzérrel" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.