Tiszaújváros, Bethlen Gábor út
További képek a Fotólistában

Tiszaújváros
Bethlen Gábor út
A városháza mellett áll.

Felállítás1983

Gerle János (építész, közreműködő)

TundeK62
2009.05.13. 23:56
Az életnagyságú, kedves kislányalakok a Városháza Bethlen úti sarkánál láthatóak játék közben.
A talapzat egy nagy kavicsra emlékeztet.

A roppant érdekes szobor-felállítási történet a Szoborpályázatok 1950-2000 (szerk.: Nagy Ildikó), 365. p. alapján:
Ezek szerint az alkotás az egyike volt annak az ötnek, melyre Leninváros és a Lektorátus közös pályázatot írt ki 1978-ban.
A szerződést 1978. szeptember 21-én kötötték meg az alkotóval, azzal, hogy november 1-én bemutatja az 1:1 léptékű agyagmodellt.
A bírálaton a szakzsűri Farkas Ádám, Balás Eszter, Mihály Gábor szobrászművészek voltak 1979. január 25-én. A tervet egyedülállóan szép szobornak nevezi Farkas Ádám a véleményben. Ugyanakkor javasolja a bizottság, hogy a mű bronzból készüljön, és a művész tervezzen hozzá medencét. Az építészeti tervezéssel Gerle János építészt bízzák meg.
1980. március 27-én a szakzsűri az építészeti tervet nem fogadja el. Az új tervet viszont az év május végén elfogadja a Lektorátus.
A városi tanácsnak viszont gondjai voltak a megvalósítással, ezért az ügy a kivitelezés nehézségei miatt leállt.
1981. júniusában azt közli a Lektorátussal a Városi Tanács, hogy az alkotás eredetileg tervezett helye megváltozik, mert annak közelébe kerül a Lenin-szobor. Ezután hosszú levelezésbe kezdenek a hivatalok, a művész, a város. A lényeg: a Lenin-szobor élvez elsőséget, és ennek a műnek a kútszobor változata sohasem készült el ennek következtében. Az eredeti talapzat látható ma is a kettős lányalak alatt; vagyis a nagyméretű kavicsra emlékeztető kő.
'Egy 1984. szeptember 20-án, Ausztráliában, Sydneyben kelt, Englert-Shead Judit által a Lektorátusnak írt levélből kiderül, hogy a művész határozottan ellenzi szobrának újabb helyszín változtatását és új posztamensre helyezését. Englert Judit indoklása szerint 'a Táncoló kislányok nem alulnézetre komponált, nem emlékmű jellegű; ember-, sőt gyermek közelbe tervezett játékos térplasztika, melyet csak képeslapfotókon gondolkodó várostervező szemlélet tűzhet 2 m magas oszlopra'.
A Lektorátus 1984. október 12-én írt levelében értesíti a művész álláspontjáról a Városi Tanácsot, és közli, hogy a művész szándékai szerint áthelyezésre és átalakításra csak Gerle János építész egyetértésével, az általa jóváhagyott vagy az új helyszínre, az általa készített terv alapján kerülhet sor.'
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/englert-judit
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/gerle-janos-4625

Blogbejegyzések a műlapról
Tiszaújváros – a volt Leninváros
Tiszaújváros nekem eddig csak egy volt a sok hely közül, ahová nyáron strandra jártunk a gyerekekkel, és egy órán belül odaértünk Debrecenből. A következő napok szoborfeltöltései után remélem másnak is lesz kedve elmenni a városba. Annál is inkább, mert ez volt az egyetlen település az...

TundeK62 műlapja

Cím alapján hasonló

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330091
Feltöltve
2018.11.02. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/500 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:14

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330092
Feltöltve
2018.11.02. 23:14
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ56/10 • 1/100 • ISO320

330093

330094
Feltöltve
2018.11.02. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:15

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330095
Feltöltve
2018.11.02. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/80 • ISO80

330096
Feltöltve
2018.11.02. 23:15
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO400

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:15

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330097
Feltöltve
2018.11.02. 23:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/160 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:16

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330098
Feltöltve
2018.11.02. 23:16
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:16

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330099
Feltöltve
2018.11.02. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:17

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
330100
Feltöltve
2018.11.02. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ45/10 • 1/320 • ISO80

330101
Feltöltve
2018.11.02. 23:17
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ63/10 • 1/250 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 18.11.02. 23:17

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
109441
Feltöltve
2012.04.20. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ63/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.20. 23:34

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18048
Feltöltve
2009.05.08. 13:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:21

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18049
Feltöltve
2009.05.08. 13:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:22

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18050
Feltöltve
2009.05.08. 13:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:23

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
18051
Feltöltve
2009.05.08. 13:24

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 09.05.08. 13:24

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
22117
Feltöltve
2009.07.13. 14:01

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Exit 09.07.13. 14:01

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
109440
Feltöltve
2012.04.20. 23:33
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ90/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.20. 23:33

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
109442
Feltöltve
2012.04.20. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ50/10 • 1/640 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.20. 23:34

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
109443
Feltöltve
2012.04.20. 23:34
EXIF információk...
SONY / DSLR-A200
ƒ45/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 12.04.20. 23:34

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410545
Feltöltve
2020.07.25. 12:39
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.3mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:39

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
410540
Feltöltve
2020.07.25. 12:33
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • 4.5mm • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 20.07.25. 12:33

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
460861
Fotózva
2013. február
Feltöltve
2021.10.01. 09:46
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S1600
ƒ640/100 • 1/200 • 5mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 21.10.01. 09:46
2013. február

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524126
Feltöltve
2023.05.03. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:33

524127

524128
Feltöltve
2023.05.03. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1000 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:33

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524129
Feltöltve
2023.05.03. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/640 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:33

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
524130
Feltöltve
2023.05.03. 13:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/1300 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 23.05.03. 13:33

Archív fotók

"Táncoló kislányok" c. alkotás fotói

Alkotó
Englert JuditGerle János (építész, közreműködő)
Település
Tiszaújváros
Feltöltő
Azonosító
101194
Feltöltve
2011.12.06. 08:56
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Fanni 11.12.06. 08:56
Archív felvétel
Összesen 29 fotó

Műlap története

23.05.03. 13:33
4 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
23.05.03. 13:33
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
21.10.01. 09:46
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
20.07.25. 12:39
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
20.07.25. 12:33
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
13.04.30. 17:36
A "Táncoló kislányok" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
11.12.06. 08:56
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
09.07.13. 14:01
1 új fotót töltöttem a "Táncoló kislányok" műlaphoz
09.05.13. 23:56
TundeK62 publikálta "Táncoló kislányok" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.