Törley József köszöntése

Budapest, XXII. kerület, Anna utca 7.
Archív képek

A látogatóközpont un. Zsolnay-termében, a bejárattól jobbra lévő főfalon.

Felállítás1904

Darilek Henrik (iparművész)
Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.01. 16:43
Nem, ez itt nem a reklám helye. Mégis, elkerülhetetlen, hogy megemlítsem a nevet, ami itt nem csak a helyszínnek ad nevet, de az alkotás témája szerint is jogos.

A manufaktúra látogatóközpontjában történt korábban történt "tévelygésem" hozadéka ez a Zsolnay-gyárban készült porcelán mozaikfal, ill. feltalálása.
Mondanom sem kell, rámenősen próbáltam elérni, igazítsanak el engem oda, ahol az általam vélt szobrokat megtalálom. Akkor irányítottak a Zsolnay-terembe, mert ott találok. Mint kiderült, találnék, de a terem átalakítás alatt van, így a szobrok nem voltak jelen.
Hogy miért nevezik a helyiséget így, csak akkor fejtettem meg, amikor az alkotás részleteit tanulmányoztam és a Zsolnay-jelzést megtaláltam.

Elsőre jött a döbbenet, a terem üres! Ám ott látható a falon a 27 négyzetméteres porcelánfajansz csempekép – jobbról mintha Mucha-alakok vonulnának a középpont felé –, a szignóból pedig (otthon) visszafejthető volt, mi is a találat tárgya?

A leírásból: "A falikép bal oldalán a tulajdonos-vállalkozó antikizáló környezetben fogadja a hódolók, a köszöntők menetét. A dús zöldellő lombokkal ölelt kőbútorokon és építészeti elemeken is a bécsi szecesszió formavilága köszön vissza. " A gyártulajdonos felé vonuló hódolók tagjairól: "...színpompás mázakból összeálló ruházatban vonulnak. Az elöl haladó ifjú egy gyümölcsökkel, szőlőfürtökkel teli tálat nyújt a gyáros felé." A stílusra jellemző módon a kontúrvonalakat élesebben rajzolták meg, amit pasztellszínekkel töltöttek meg.
A képen több felirat olvasható, elsősorban a név a hódolók élén vonuló gyermek kezében lévő táblán, de a jobb oldali oszlop alján a család nemesi címere is látható. Az oszlopot csavar-vonalban szőlőfüzérekkel díszítették, vagyis elmondható, hogy a kép minden eleme konkrétan, vagy áttételesen utal a helyre, az ünnepre okot adó bortermelésre, a pezsgő és pezsgőgyáros dicsőítésére.

A technikáról: a fényes alapmázas porcelánfajansz lapokra matt porcelánfestékkel festettek. Aztán – szükség szerinti alacsonyabb hőfokon – a "magastűzű" mázas porcelánfajansz lapokra égették. Az elkészült csempéket a helyszínen illesztették és rögzítették, vagyis "szorított fúgával" habarcsba helyezték a lapokat. Dařilek kihasználta a máz feletti matt porcelánfesték és a fényes alap kontrasztját, ezzel plasztikusabbá téve az alakokat, végső soron a művészi hatást, a reflexek felerősítésével a színpompát fokozta.

Az első forrás tanúsága szerint a csempeképet 1989-ben restaurálták.
Források:
http://www.restauratorkamara.hu/portfolio/megjelenito.php?id=604&show_user_id=466
http://www.szecessziosmagazin.com/magazin9/csempekepekzsolnaytorley.php

Kapcsolódó
Ősz
Kapcsolódó
Törley József

Cím alapján hasonló

"Törley József köszöntése" c. alkotás fotói

Alkotó
Darilek Henrik (iparművész)Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333978
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/50 • ISO500

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.03. 16:34

"Törley József köszöntése" c. alkotás fotói

Alkotó
Darilek Henrik (iparművész)Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333985
Feltöltve
2018.12.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.03. 16:35

"Törley József köszöntése" c. alkotás fotói

Alkotó
Darilek Henrik (iparművész)Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
333989
Feltöltve
2018.12.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/60 • ISO2500

333984
Feltöltve
2018.12.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO800

333986
Feltöltve
2018.12.03. 16:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/25 • ISO800

333979
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/50 • ISO640

333987

333983
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/60 • ISO1250

333982
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/100 • ISO2500

333981
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/125 • ISO3200

333980
Feltöltve
2018.12.03. 16:34
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.03. 16:34

"Törley József köszöntése" c. alkotás fotói

Alkotó
Darilek Henrik (iparművész)Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
511622
Fotózva
2022. március
Feltöltve
2022.12.20. 08:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX B600
ƒ33/10 • 1/100 • 4.3mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 22.12.20. 08:28
2022. március

Archív fotók

"Törley József köszöntése" c. alkotás fotói

Darilek Henrik a budafoki pincészet márványtermét díszítő mozaikkép vázlatával
Alkotó
Darilek Henrik (iparművész)Csáki Klára (restaurátor, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
337617
Forrás
http://gyujtemeny.imm.hu/gyujtemeny/portrefoto-darilek-henrik-a-torley-ceg-budafoki-pinceszetenek-marvanytermet-diszito-mozaikkep-vazlat/11786?i=60
Feltöltve
2018.12.31. 14:35
Képinfó
Alkotó a képen
(Darilek Henrik)
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.12.31. 14:35
Archív felvétel
Darilek Henrik a budafoki pincészet márványtermét díszítő mozaikkép vázlatával
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.12.20. 08:28
1 új fotót töltöttem a "Törley József köszöntése" műlaphoz
19.01.01. 16:43
Göröntsér Vera publikálta "Törley József köszöntése" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.