Budapest, XXII. kerület, Anna utca 7.
További képek a Fotólistában

Alternatív, helyi címek:Az Alapító Törley József

A látogatóközpont egyik fogadóterében.

Felállítás1990

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2019.01.03. 17:43
Törley József (1858–1907), apja: Törley (a szabadságharc végéig Schmierl) Bálint három fia közül a legfiatalabb, a pezsgőgyár alapítója. A nevét viselő manufaktúra látogatóközpontjában tett hétvégi kirándulásom alkalmával (sok más alkotás helyett) fellelt mellszobrát találtam (több, más meglepetés mellett). Ami kevésbé volt meglepő, a hátoldalon leolvasható szignó, ami R. Törley Mária nevét mutatta.

A családfa minden ága-boga itt: https://torley.hu/a-torley-csalad

Törley József Szabadkán született, grazi tanulmányai elvégzése után "beszippantotta" őt a pezsgőgyártás, amikor Reimsben a gyártási folyamat minden részletével megismerkedhetett – amúgy "levelező tagozaton". Itt alapította első pezsgőgyárát. Célja azonban a tudás megszerzése volt, amit Magyarországon tervezett hasznosítani.
24 évesen körutat tett Magyarországon, majd némi előkészület után (szőlőst, présházat és szükséges építményeket vásárolt) Budafokra telepítette a reimsi gyárat., amit Törley Jószef és Társa néven jegyeztetett be. A céghez néhány dokumentum, érdekesség: https://hu.museum-digital.de/portal/index.php?t=objekt&oges=62821 A gyár, amit később áthelyezett az Anna utcába (mostani helye) nagy sikereket mutathatott fel.
Nemesi rangját és előnevét (Csantavéri) Ferenc Józseftől 1896-ban kapta.
A gyár alapításának 25. évfordulóját 1907-ben méltóképpen ünnepelték, de ezt Törley szinte alig élvezhette, nem sokkal ez után 49. életévében meghalt.

Minden további információt a pezsgőgyáros-üzletemberről és némileg a gyár történetéről részleteiben a forrás cikkekben lehet elérni.
Források:
https://cultura.hu/gasztro/110-eve-halt-meg-torley-jozsef/
https://szabadmagyarszo.com/2018/01/10/160-eve-szuletett-torley-jozsef/
https://mfor.hu/cikkek/mfor/105_eve_halt_meg_a_magyar_pezsgogyaros__Torley_Jozsef.html

Kapcsolódó
Ősz
Kapcsolódó
Az ifjú Törley

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Törley József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337727
Feltöltve
2019.01.02. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/60 • ISO3200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:28

"Törley József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337728
Feltöltve
2019.01.02. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/30 • ISO800

337730
Feltöltve
2019.01.02. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/13 • ISO800

337733
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/15 • ISO800

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:29

337732

337731
Feltöltve
2019.01.02. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

337734
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ45/10 • 1/40 • ISO3200

337729
Feltöltve
2019.01.02. 15:28
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/25 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:28

"Törley József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337736
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/6 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:29

"Törley József" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
337735
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/30 • ISO12800

337737
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/8 • ISO1600

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:29

Adalék vagy máshol

"Törley József" c. alkotás fotói Budapest településről

Az alkotó kis kiállításának részlete ismertetővel a látogatóközpont egy részlegében, a "pohár"-ban.
Feltöltő
Azonosító
337738
Feltöltve
2019.01.02. 15:29
Képinfó
Adalék
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/10 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 19.01.02. 15:29
Az alkotó kis...Teljes szövegAz alkotó kis kiállításának részlete ismertetővel a látogatóközpont egy részlegében, a "pohár"-ban.Kevesebb szöveg
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.01.03. 17:43
Göröntsér Vera publikálta "Törley József" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.