Badacsonytomaj-Badacsony, Radnóti utca 2.

Badacsonytomaj-Badacsony
Radnóti utca 2.
A borozó mögötti területen, a parkoló mellett, az út felé forduló sorban a középső alkotás.

Felállítás2018. július 22.

Göröntsér Vera
2018.09.21. 17:55
A Reformkor nagyjai címet kapta a Badacsony oldalában lévő borozó mellett telepített szoborpark. Egyes darabjai évek óta elkészültek, most jött el az idő, hogy szoborparkba "rendeződjenek". Mint a cím mutatja, a már elkészült tíz alkotás olyan személyeket idéz meg, akik valamilyen formában kötődtek a megnevezett korhoz és egyben Badacsonyhoz, a hegyhez, a borvidékhez, a Balatonhoz.

A mellszobrok anyaga márvány, aminek megmunkálása különös gondot igényel. Szépen fehérlenek a borozó melletti területen.
Az alkotó nyilatkozatából: "A reformkor idején a költők, művészek, közéleti személyiségek áramlani kezdtek a Balaton felé, felfedezve a „haszontalan vizet”. Talán az őshazát vélték látni benne, az Azovi-tenger mocsaras ősi világát, ahol Hunor és Magor előtt tovaillant a csodaszarvas. Új hazát láttak benne, hazát a Hazában. .."

Ramassetter Vince (1806–1878) kékfestő, iskolaalapító, városi tanácsnok mellszobra – ahogy az alkotó honlapján jegyzi – már 2013-ban elkészült. Sümegen, a Balaton-felvidéken született.
Olvasom, ő volt az első badacsonyi borkereskedő, aki nem csak a bort,de annak jó hírét is terjesztette, egészen Angliáig.
Életrajza a Wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ramassetter_Vince

Érdekes egybeesés, éppen a szobor készítés évében két napos megemlékezést tartottak Sümegen "a nagy borkereskedő", Ramassetter Vincéről. Az erről tudósító cikkben életútjáról, munkásságáról, a "Ramassetter borok" hírnevéről, a megemlékezés részleteiről olvashatunk: https://www.boraszportal.hu/borvilag/ramassetter-vincere-a-nagy-borkereskedore-emlekeztek-sumegen-4193
Források:
https://www.hirbalaton.hu/a-reformkor-nagyjai-badacsonyban-zaol-hu/
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/hamarosan-felavatjak-beres-janos-alkotasait-a-badacsonyi-szoborparkban-2458952/
http://www.beresjanos.hu/

Kapcsolódó
Pöltenberg Ernő
Kapcsolódó
Kossuth Lajos
Kapcsolódó
Deák Ferenc
Kapcsolódó
Kisfaludy Sándor
Kapcsolódó
Szegedy Róza
Kapcsolódó
Ranolder János
Kapcsolódó
Szent Márton
Kapcsolódó
Déryné
Kapcsolódó
Kisfaludy Károly
Kapcsolódó
Pauler Tivadar

Cím alapján hasonló

"Ramassetter Vince" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
324894
Feltöltve
2018.09.21. 10:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.21. 10:30

"Ramassetter Vince" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
324896
Feltöltve
2018.09.21. 10:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.21. 10:31

"Ramassetter Vince" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
324902
Feltöltve
2018.09.21. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/640 • ISO80

Göröntsér Vera 18.09.21. 10:32

"Ramassetter Vince" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Badacsonytomaj-Badacsony
Feltöltő
Azonosító
324898
Feltöltve
2018.09.21. 10:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

324897

324895

324899

324900
Feltöltve
2018.09.21. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80

324901
Feltöltve
2018.09.21. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/500 • ISO80

324904
Feltöltve
2018.09.21. 10:32
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.09.21. 10:32
Összesen 10 fotó

Műlap története

18.09.21. 17:55
Göröntsér Vera publikálta "Ramassetter Vince" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.