Kossuth Lajos
Radnóti Miklós utca
A reformkor, ami "mellesleg" 1848-ig tartott, különböző újítási, modernizációs szándékot takar. Ebben a korban született egy sor szociális, gazdasági, kulturális eredmény. Gazdasági vonalon pl. a modern ipar beindulása, érlelődött az akkori nemzeti összefogás, ami jól tükröződik az ez-időben született költeményekben., ekkor íródott a Himnusz.
Ebben a korban a reformkor legkiválóbb képviselői felfedezték a Balatont. A panteonban megjelenített szereplők így-, vagy úgy, kötődnek a "haszontalan vízhez". Erről beszél az alkotó az első és harmadik forrás cikkében is.
Ezt az alkotást érthetetlen módon Kossuthnak néztem!? A forrásban ugyan nem találtam, de sajnos, ragaszkodtam hozzá.
Ő pedig valójában Eötvös Károly, "korának egyik legnevesebb ügyvédje és legismertebb közéleti személyisége", író, publicista. Anyai nagyszülei révén balatonfüredi kötődése volt.
Ám még jellemzőbb rá, hogy (közéleti szereplése lecsengése után) első nagy sikerű könyve, amit a 3. forrás is említ, az Utazás a Balaton körül kötet volt, amihez kapcsolódóan később még született A Balatoni utazás vége c. kötet. Olvasható itt: https://mek.oszk.hu/04900/04924/html/
Életrajza, munkássága és forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/E%C3%B6tv%C3%B6s_K%C3%A1roly
-----
A Reformkor nagyjai-szoborparkhoz,Bereményi Géza ihletett verse is hozzátartozik, ami éppen Eötvös portréja mellett olvasható – ékes betűkkel kőbe vésve:
Músám! Dicsérd régi szüretéknek sorját,
Badacsonyban, midőn asztalokra hordák
Ételét, italát a nyélő Balatonnak,
Cultúrát újító nyomos magyaroknak.
Midőn még Tihanynak echósan szólt kedve,
Szellemalakokként tódultak a hegyre
Szívtetsző zenékre czifra táncot járni,
Tehátrum tervezni, poézist tsinálni.
Déryné szopránja, borvendég zsivajja,
Tükrös tó nympháit hívta Badacsonyba,
Gazdák és poéták, Thália papjai,
Gyűltek ide hajdan szüretet tartani.
Mert hogy emeltétek a nemzeti lelket,
Mostani embertől szobrot érdemeltek,
Éljetek állandó tenyésző hűségben,
Egymást vigasztaló igaz szívességben.
https://www.zaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/hamarosan-felavatjak-beres-janos-alkotasait-a-badacsonyi-szoborparkban-2458952/
http://art7.hu/kepzo-es-iparmuveszet/beres-janos-muvei-a-szepkilato-vendeglo-korul/
Normál és archív fotók

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1000 • ISO80

ƒ50/10 • 1/1000 • ISO80

ƒ63/10 • 1/400 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/1284 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ180/100 • 1/836 • 4.3mm • ISO50
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
Adalék vagy máshol

"Kossuth Lajos" c. alkotás fotói
ƒ50/10 • 1/1600 • ISO80