Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút

Bécs (Wien), Schönbrunner Schloßstraße

Alternatív, helyi címek:Ehrenhofbrunnen vor Schloss Schönbrunn: Westlicher Brunnen:
Angol cím:Ehrenhof Fountain in front of Schönbrunn Palace: West side

Bécs (Wien)
Schönbrunner Schloßstraße
A schönbrunni kastély első kertjében, a bejárattól jobbra

Felállítás1776

Nem köztéri:Egyéb intézmény területe
Göröntsér Vera
2018.08.15. 15:18
Vissza-vissza térek a bécsi kirándulásra, aminek egyik célpontja éppen a schönbrunni kastélyban tett látogatás volt. Itt elsősorban a meghirdetett koncert csábított, de természetesen vonzott a felkészülés során fellelt számtalan szobor. De ki gondolta volna, hogy egyszer visszarettenek a mennyiség láttán? Persze, elsősorban a tömeg, a koncert (Bécsi Filharmonikus Zenekar), ahol a szervezők 100.000 fő fogadásával számoltak.
A bőség zavara: egyik szobor a másik mellett, minden fordulóban, kisebb-nagyobb területen antik világot idéző szobrok és szökőkutak. A zsúfoltság iszonyú volt, minden alkotás tövében fürtökben emberek, a kicsit jobban átlátható alkotások elkerítve.
---
Amikor azonban még csak gyanútlanul a kastély parkjába érkeztünk, az elülső kertben két, első ránézésre nagyon hasonló, mondhatni rokon szökőkutat fedezhettünk fel. Mindkettőnél óriási medence közepén egy-egy sziklatömbön két férfi és egy női allegorikus alak csoportja látható, ezt néhány puttó (itt valóban puttó) egészíti ki.

A leírás szerint a jobb oldali szökőkút alakjai a a Duna, az Inn és az Enns folyókat személyesíti meg. Itt is elmondható, az alkotó az ókori mitológia alakjainak ábrázolásával oldotta meg feladatát.
Források:
https://de.wikipedia.org/wiki/Brunnen_in_Wien
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2018.08.15. 15:18
Two similar fountains were placed In front of the castle in 1776. On the West side in a big pool there are three adult figures, who are allegorical representations of Duna, Inn and Enns.

Cím alapján hasonló

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320578
Feltöltve
2018.08.11. 09:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1600 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:35

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320579
Feltöltve
2018.08.11. 09:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

320580
Feltöltve
2018.08.11. 09:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/320 • ISO80

320581
Feltöltve
2018.08.11. 09:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/200 • ISO80

320582
Feltöltve
2018.08.11. 09:35
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/250 • ISO80

320583

320584
Feltöltve
2018.08.11. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:36

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320585
Feltöltve
2018.08.11. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ56/10 • 1/400 • ISO80

320587
Feltöltve
2018.08.11. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:37

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320586
Feltöltve
2018.08.11. 09:36
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:36

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320589
Feltöltve
2018.08.11. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:37

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
320588
Feltöltve
2018.08.11. 09:37
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.08.11. 09:37

"Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Bécs (Wien)
Feltöltő
Azonosító
321183
Fotózva
2012. június
Feltöltve
2018.08.16. 07:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/1250 • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 18.08.16. 07:48
2012. június
Összesen 13 fotó

Műlap története

18.08.16. 07:48
1 új fotót töltöttem a "Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" műlaphoz
18.08.15. 15:18
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Schönbrunn-palota előtti nyugati szökőkút" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.