Hímeskő padlódísz

Budapest, VIII. kerület, Rákóczi út 27/a.

Budapest
VIII. kerület, Rákóczi út 27/a.
A kápolna altemplomában, a padlózaton

Felállítás1972

Mattioni Eszter (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.02.05. 12:43
Szívem régi vágya volt a Rókus templom, ill. altemplomának meglátogatása. Több kísérlet eredményeként, több lépésben valósult meg. Első lépésként sikerült a templomba bejutni. Jó néhány éve már, hogy a szentély faliképét lefényképeztem. Az altemplom lejárója azonban szigorúan zárva, a kulcs a sekrestyében, lemenni csak engedéllyel lehet. Korábban ellenállásba ütköztem, szívem mélyén már talán fel is adtam.
Mégis, amikor rám talált a 2015-ben íródott cikk (2. forrás), úgy éreztem, valami változás van, sőt éppen a nyilvánosság felé szeretnének nyitni. Gondoltam, most talán engem is nyitottabban fogadnak. Elvégre, ha megmutatom azt a csodát, amit a plébános úr szeretne széles körben megismertetni, vagyis – mint olvasom – a turisták előtt is megnyitni az altemplomot, ennek én így előfutára lehetek.

Az altemplom több részlete Mattioni Eszter hímeskövével vam díszítve. Az oltár mögött elhelyezett Agnus dei című alkotást már bemutattam, ami a fenti, a templom szetélyének faliképéhez hasonló funkciót hordoz.
A másik egyedülálló kincs a padlómozaik, ill. az az óriási hímeskő, ami a padlót borítja. Leírni viszont szinte lehetetlen.A hímeskövet az évszakok és a zodiákus jelképei és különböző vallási, ill. a keresztény szimbólumrendszer elemei szövik át. Meggyőződésem, ennek jól átgondolt koreográfiája van, az egyes elemek elhelyezésének sorrendje, egymáshoz rendelése is üzenetet hordoz. Az is igaz viszont, hogy az egyes szimbólumok megfejtése sem bizonyult könnyű feladatnak. Így csak inkább szemelgetek.
A borítónak választott kép egy u.n. hagyományos csomót mutat. Az ókori egyiptomi hit szerint pl. ezek a csomók az életet szimbolizálják. (Egy speciális csomó pl. az Ízisz-csomó, máshogy füleskereszt, vagy Anch a halhatatlanságot jelképezi.)
A zodiákus, vagy állatövi jegyek jelképei felismerhetők. Gyakori keresztény szimbólum a hal, amiből több-féle is látható. Egy értelmezés szerint a hal magát Krisztust jelképezi.
Krisztus más jelképekben is megmutatkozik, a bejárral szemben látható Szentlélek-szimbólum galamb-ábrázolásában a PX jelzés utal rá.
Források:
Lengyel János (szerk.): Mattioni Eszter ( Wosinsky Mór Megyei Múzeum, 1991)
Megújul a Szent Rókus altemploma: http://jozsefvaros.hu/hir/2825/megujul-a-szent-rokus-altemploma
A kápolna története: http://katolikusokeloforuma.network.hu/blog/katolikusok-elo-kozossege-blogja/szent-rokus-kapolna
Kiss Ákos: Mattioni Eszter művészete https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_TOLN_Evkonyv02_03/?pg=362&layout=s&query=r%C3%B3kus
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hal_a_kult%C3%BAr%C3%A1ban

Kapcsolódó
Agnus Dei

Cím alapján hasonló

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302474
Feltöltve
2018.01.29. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 20:43

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302480
Feltöltve
2018.01.29. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO640

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 20:44

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302478
Feltöltve
2018.01.29. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ32/10 • 1/40 • ISO500

302477
Feltöltve
2018.01.29. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

302475
Feltöltve
2018.01.29. 20:43
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO400

302476

302479
Feltöltve
2018.01.29. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 20:44

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302481
Feltöltve
2018.01.29. 20:44
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/40 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 20:44

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302482
Feltöltve
2018.01.29. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/30 • ISO800

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 20:45

"Hímeskő padlódísz" c. alkotás fotói

Alkotó
Mattioni Eszter (mozaikkészítő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
302483

302484
Feltöltve
2018.01.29. 20:45
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/25 • ISO800

302485

Összesen 12 fotó

Műlap története

18.11.28. 18:34
Megérintettem a "Hímeskő padlódísz" alkotást
18.02.05. 12:43
Göröntsér Vera publikálta "Hímeskő padlódísz" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.