Budapest, VIII. kerület, Rákóczi út 27/a.

Alternatív, helyi címek:Isten báránya

Budapest
VIII. kerület, Rákóczi út 27/a.
A kápolna altemplomában, az oltár mögött.

Felállítás1972

Mattioni Eszter (mozaikkészítő)

Nem köztéri:Templombelső
Göröntsér Vera
2018.01.29. 12:19
Megint csak egy régen szem előtt tartott alkotás. Hosszú évek után sikerült elérnem, hogy lefényképezhessem és be tudjam mutatni. Már "pályafutásom" eleje táján kitűztem magamnak a célt, 2013-ban a templom szentélyének faliképét sikerült is megörökíteni, az altemplomba való bejutás azonban hol ezért, hol azért, nem. Röviden szólva akkor eltanácsoltak.
Időközben változások történtek, az új szemléletet tükrözi egy újságcikk is: http://jozsefvaros.hu/hir/2825/megujul-a-szent-rokus-altemploma A cikk 2015-ben készült. Sajnálatos tény, hogy a tervek megvalósulásának nyomát nem tapasztaltam. A lényeg mégis a nyitás, cél, az értékek megújítása és megnyitása a publikum felé. Úgy éreztem, ebben első lépés lehet a rejtett kincs bemutatása lapunkon. Támogató beleegyezést kaptam, engedélyt, megnyílt a lejárat.

A kápolna alatt egy barlang-szerű helyiség rejtőzködik. Meglepett, hogy székek sorával van berendezve, vagyis valamiféle hitélet folyik itt. Én valahogy úgy gondoltam, elzárt és elhagyatott. Annyi azonban biztos, az altemplomot nem érintette "a templom belső része" 2009-es megszépülése.

Az altemplom két kincse tárult elém, mindkettő Mattioni Eszter munkája. Hasonlóan, mint a kápolna faliképe, az oltár mögött látható az alkotás, mint egy oltárkép funkcionál a hímeskő-alkotás.
Isten báránya magát Jézust szimbolizálja. A kép arra utal, amikor Keresztelő Szent János felismeri: Jézus azért jött, "hogy elvegye a bűnöket, az egész világ bűnét, mégpedig engesztelő áldozattal". Arany háttér előtt áll a bárány, fejét dicsfény övezi (értelmezésem szerint maga a hold). A bárány körül további szimbolikus jelentést hordoz a vöröslő nap és az elszórtan jelen lévő csillagok.
Források:
Lengyel János (szerk.): Mattioni Eszter ( Wosinsky Mór Megyei Múzeum, 1991)
Dr. Krizs Árpád: A Rókus kápolna története http://www.plebania.net/vendegszoba/?op=view&vid=914
Kiss Ákos: Mattioni Eszter művészete https://library.hungaricana.hu/hu/view/MEGY_TOLN_Evkonyv02_03/?pg=362&layout=s&query=r%C3%B3kus

Cím alapján hasonló

"Agnus Dei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
302394
Feltöltve
2018.01.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ28/10 • 1/30 • ISO320

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 18.01.29. 10:34

"Agnus Dei" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
302396
Feltöltve
2018.01.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ40/10 • 1/50 • ISO800

302397
Feltöltve
2018.01.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/30 • ISO800

302399

302398
Feltöltve
2018.01.29. 10:34
EXIF információk...
SONY / DSC-HX100V
ƒ50/10 • 1/25 • ISO800

302395

302393

Összesen 7 fotó

Műlap története

18.12.01. 16:23
Megérintettem az "Agnus Dei" alkotást!
18.11.28. 18:35
Megérintettem az "Agnus Dei" alkotást!
18.01.29. 12:19
Göröntsér Vera publikálta "Agnus Dei" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.