Salzburg, Max-Reinhardt-Platz

Alternatív, helyi címek:Dr. Franz Rehrl, Denkmal für Franz Rehrl
Angol cím:Monument of Franz Rehrl

Salzburg
Max-Reinhardt-Platz
A tér egyik sarkában, a Fesztiválpalota felé fordulva.

Felállítás1958

Jakob Adlhart (építész, közreműködő)

Göröntsér Vera
2016.10.25. 22:45
Salzburgban járva néha meglehetősen tudatlanul fényképeztem. Megláttam ezt az óriási emlékművet és erősen bosszantott, hogy előtte éppen mini-koncertet tartott egy helyi zenekar. Később az volt a bánatom, hogy velük együtt elment a nap, vagy legalábbis jórészt. De ki volt dr. Franz Rehrl, akiről ilyen emlékművel emlékeznek Salzburg ilyen frekventált helyén?

Ebben a városban szinte minden összefügg Mozart nevével. Az egyik, általa inspirált óriás rendezvény-sorozat a Salzburgi Ünnepi Játékok, amely története már a múlt század első évtizedeire nyúlik vissza, de mai napig elmondható, Salzburg hírnevének egyik alapköve, a világ zenei életének kimagasló zenei fesztiválja.
A kezdetekkor Max Reinhard indította útjára az ötletet, amit itt csak azért említek, mert a Festspielhaus (Fesztiválpalota) szomszédságában lévő tér (amin az emlékmű is áll) az ő nevét viseli. Az ünnepségsorozat ötletének megvalósulása erős politikai ellenállásba ütközött, sikerét, ill. működőképességét értelemszerűen nagyban befolyásolta az időközben kitört világháború.

Ezen a ponton lép be Franz Rehrl (1890 –1947), politikus, újságíró, aki 1922 és 1938 között Salzburg kormányzója volt és munkásságának egyik fő feladataként tervbe vette a fesztivál felvirágoztatását. Alkalmasnak bizonyult erre a feladatra, mivel jól tudott lobbizni Salzburg és Bécs között. Igaz, hogy legfőbb erőssége nem a kulturális ügyek területe volt, de felismerte – ami ma már bizonyított tény –, hogy a fesztivál sikere jómódú látogatókat vonzana a városba, ami jelentős üzleti fellendülést eredményezne. Ezzel elnyerte a kormányzat támogatását. Kormányzósága idején épült meg az első Fesztiválház, ill. valamivel később ennek több, fontos átalakítására is sor került.
Ez a fejlődés tehát kb. 1925-ben indult el és jelentős változást hozott a nácizmus ideje alatt. Ezzel azonban megalapozta a fesztivál további fejlődését, amikor a második világháború után felépülhetett a mai Fesztiválpalota és amit Herbert von Karajan neve fémjelzett.

Az emlékmű lényegében egy óriás-falat beborító dombormű, aminek középpontjában Rehrl portréja magas domborműként (szinte fejszoborként) látható. Kétoldalt emberek veszik körül. Ők lehetnek a salzburgi polgárok, ill. jelképezhetik a háborús körülményeket is (mindkét oldalon fegyverre emlékeztető tárgyakat is látni vélek). A (szemközt nézve) bal oldali domborművön az emberek egy térképet tartanak, ahol Salzbug fontosabb pontjait, mint a politikus tevékenységének nyilvánvalóan fontos helyszíneit jelölték – így a Fesztiválházat is.
Források:
http://www.salzburg.info/hu/arte_culture/salzburgi_unnepi_jatekok/salzburgi_uennepi_jatekok
http://inmozartsfootsteps.com/2886/history-of-the-salzburg-festival-4-leadership-of-franz-rehrl/
http://www.agefotostock.com/age/en/Stock-Images/Rights-Managed/IBR-2310497
https://de.wikipedia.org/wiki/Franz_Rehrl
https://commons.wikimedia.org/wiki/Category:Reliefs_in_Salzburg#/media/File:Salzburg_Denkmal_Franz_Rehrl_Max-Reinhardt-Platz.jpg
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2016.10.25. 22:45
Franz Rehrl (1890–1947) was the Provincial Governor of Salzburg between 1922 and 1938. One of his most important objective was to strengthen the festival under the influence of the Nazi period, or before and during the war This is why his monument is near the Festivalhaus (Festspielhaus) on the Reinhardt square.

Cím alapján hasonló

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251592
Feltöltve
2016.09.04. 13:54
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:54

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251603
Feltöltve
2016.09.04. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:59

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251594
Feltöltve
2016.09.04. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:55

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251599
Feltöltve
2016.09.04. 13:58
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:58

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251598
Feltöltve
2016.09.04. 13:57
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/200 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:57

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251600
Feltöltve
2016.09.04. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:59

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251596
Feltöltve
2016.09.04. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/800 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:56

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251593
Feltöltve
2016.09.04. 13:55
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:55

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251595
Feltöltve
2016.09.04. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:56

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251601
Feltöltve
2016.09.04. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/640 • ISO80

251602
Feltöltve
2016.09.04. 13:59
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ35/10 • 1/250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:59

"Franz Rehrl" c. alkotás fotói

Alkotó
Hans PacherJakob Adlhart (építész, közreműködő)
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
251597
Feltöltve
2016.09.04. 13:56
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/320 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 16.09.04. 13:56
Összesen 12 fotó

Műlap története

16.10.25. 22:45
A közösség publikálta Göröntsér Vera "Franz Rehrl" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.