A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain

Salzburg, Hofstallgasse

Alternatív, helyi címek:Eingangsportale des Neuen Festspielhauses/Haus für Mozart
Angol cím:Reliefs on the Terrace Entrance of House for Mozart

Salzburg
Hofstallgasse
Az új Fesztiválház/Mozart ház (Festspielhaus) teraszára nyíló három kapun.

Felállítás2006

Göröntsér Vera
2017.02.21. 15:18
Hihetetlen, hogy mennyi energia van abban, hogy ezek a fényképek elkészültek. Nem állíthatom, hogy teljes a siker, de a lényeget mégiscsak mutatják. Természetesen éppen az épület háta mögül, felűlről sütött a nap, másrészt a kapuk magasan vannak, távolról kellett próbálkozni, a tűző nap kerülgetésével. A zoom-technika csodákra képes, de adott körülmények között nem minden.
Próbáltam a biztonsági őrrel megbeszélni: nekem fel kell mennem. Kézzel-lábbal és némi angol szöveggel győzködtem, de nem engedett. Hiába, ezt még itthon is el kell viselni hasonló helyzetben. Arra nincs esély, hogy az évente megrendezésre kerülő Salzburgi Fesztivál valamilyen koncertjére kijussak, sőt jegyre is áldozzak a vonzó reliefek érdekében. Bár tehetném!

A Fesztiválház ötletének és megvalósulásának történetét részben már leírtam – ld. a kapcsolt műlapot. A kezdetek, ill. a fejlesztés két névhez kapcsolható: Max Reinhard és Dr. Franz Rehrl – mindez az első világháború vége felé, a nácizmus ideje alatt. A cél: a jómódú, igényes látogatók odaédesgetése igényes programokkal Salzburga, ami a város fellendülését hozhatja és hozta is magával.
Természetesen az építkezések fokozatosan valósulhattak meg, ahogy az igények és a lehetőségek is fokozatosan nőttek. Az utolsó átalakítás célja az 1924-1937-as években kialakult eredeti arányok megtartása, ill. visszaállítása volt. A homlokzat fontos, meghatározza az optikai benyomást, amit elsősorban figyelembe vettek.

A teraszra nyíló három bronzkapu tervezője és létrehozója is Josef Zenzmaier. A portálok feletti bronz domborművek Mozart három ismert és kiváló operájának jeleneteit ábrázolják. És mivel a zenét hallgatni kell, a tartalom mellé némi izelítőt is ajánlok. Hallga!
Varázsfuvola http://operakalauz.wrm.hu/index.php?handler=own&page=work&id=12 – Sarastro áriája (Székely Mihály): https://www.youtube.com/watch?v=O5mhsg3a_L4
Figaró házassága http://operakalauz.wrm.hu/index.php?handler=own&page=work&id=13 – Cherubin áriája (Sándor Judit): https://www.youtube.com/watch?v=FXIfEOjNMIw
Don Giovanni http://operakalauz.wrm.hu/index.php?handler=own&page=work&id=18 – Don Giovanni/Kettős (Miklósa Erika /Zerlina/ - Polgár László (címszereplő):

Grátis: https://www.youtube.com/watch?v=x2-GlZwkktA
Források:
http://www.theatre-architecture.eu/en/db/?theatreId=327
https://de.wikipedia.org/wiki/Josef_Zenzmaier
https://de.wikipedia.org/wiki/Gro%C3%9Fes_Festspielhaus
https://de.wikipedia.org/wiki/Haus_f%C3%BCr_Mozart
Angol leírás, sztori
Göröntsér Vera
2017.02.21. 15:18
"The exterior façade has retained Holzmeister’s “Ensemble”, from the years of 1924/37, in its original proportions. The optical impression of the façade is determined by the representative hall exits that lead onto the terrace and were designed by the sculptor Josef Zenzmaier: He created large Bronze reliefs that were installed above the portals and portray scenes from Mozart’s “Le nozze di Figaro”, “Don Giovanni, and “The Magic Flute”."

Kapcsolódó
Franz Rehrl

Cím alapján hasonló

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266550
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ40/10 • 1/1250 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:26
2016. június

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266561
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:30
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:30
2016. június

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266560
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ50/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:29
2016. június

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Varázsfuvola
Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266559
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/200 • ISO200

266558
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:29
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO320

266557

Figaro házassága
Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266553
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO250

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:27

266555

266556
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:28

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:28
2016. június

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Don Giovanni
Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266551
Fotózva
2016. június
Feltöltve
2017.02.07. 17:27
EXIF információk...
SONY / DSC-HX60
ƒ63/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 17.02.07. 17:27
2016. június
Don Giovanni

"A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. alkotás fotói

Don Giovanni
Alkotó
Település
Salzburg
Feltöltő
Azonosító
266552

266554

Összesen 12 fotó

Műlap története

17.02.21. 15:18
A közösség publikálta Göröntsér Vera "A Mozart opera-illusztrációk a Fesztiválpalota bejárati portáljain" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.