Az alkotó unokájától származó, következő információval szeretném gazdagítani e mű leírását:
"Papám a felkérést a mű elkészítésére nem sokkal azután kapta, hogy Christiaan Barnard végrehajtotta a világ első sikeres szívátültetését, ezért ez lett az alkotás központi eleme. Ha az egészet messziről nézzük is egy nagy szív-alak formázódik ki. A "szív-alak" két szárát a gyógyszerészet (balra a nőalakkal) és az orvoslás (jobb oldalon a férfivel) története, fejlődése adja: Egyiptomtól kezdve az anatómián át a neuronokig és a szívtranszplantációig. Azért is a papaverin került fel a műre (mellette a mákgubók, utalva az ópiát eredetére), mert akkoriban előszeretettel használták szívgyógyszerként.
Bal alul a szárnyas oroszlán az egészséges életet őrzi az egyiptomi mitológia szerint.
Középen alul a tojásforma az élet folyamatosságára utal, tőle jobbra a kígyó a mindig megújuló (ahogy leveti bőrét) rosszat jelképezi, utalva ezzel az orvostudomány kihívásaira."
A középső részen olvasható: "Aki egy fát elültetett, s megölt egy kígyót, nem élt hiába" idézet, Konfuciusztól származik.

Somlyó Zoltán költő, újságíró, műfordító : Alsódomborúban (ma Donja Dubrava falu, Horvátországban) született 1882. június 22.-én, ahol 2010-ben szintén avattak emléktáblát tisztelői. Azon az emléktáblán magyarul és horvátul szereplő idézet az Ereszen c. verséből származik:
" Nem vettem búcsút és nem is veszek.
Én ezen túl is a tiéd leszek. ..."

A Kruspér utca 7. sz. ház falán azért került elhelyezésre és felavatásra emléktáblája, mert e házban élt élt 1920-tól.

Fia, Somlyó György: Önéletrajzaimból c.írásából idézve, e lakást megismerhetjük közelebbről:

"1920 első heteiben, mikor már nemcsak nyughatatlan vérének, de a fehérterrornak is űzött vadja lesz, új házasságában lel, rövid időre, menedéket. Ekkor költözött be életének első s egyben utolsó főbérleti lakásába, melytől már meg se vált haláláig. Anyám kis hozományából vásárolták, „alkalmi vétel” volt e lakástalan világban, s meg kellett venni hozzá a benne levő ócska bútorokat is. Ezeket se hagyták el soha többé.

A Budafoki út első kis mellékutcáján a Duna felé. Ez a Kruspér utca, két oldalán mindössze három-három ház, a végén akkoriban még üres grund ásított a Dunára, ma a Műszaki Egyetem új épületei vöröslenek. Furcsa sárga csempékkel kirakott, kék cirádákkal cicomázott szeceszsziós lépcsőházra nyílik az 5/7. szám. Sárga keramitkockás, sötét udvarra néz le a gang, ahonnan a 7. sz. ajtón a lakásba léptünk. A csöpp előszobában szemből nyílt a fürdőszoba, jobbra a konyha, balra az egymásba nyíló két szoba, mely az udvarra néz. A szobákban ekkor is, és mindvégig, ugyanaz a cseresznyefa háló, az a néhány barna ebédlőbútor, amit a lakással kellett átvenni, s az ablak előtt az egyetlen bútordarab, amely valóban az övé volt: egy nagy sötétbarna, barokk tölgyfa íróasztal, piros posztóval a lapján. Rajta kék-fehér Zsolnay-porcelán tintatartó, két kis tartályában az íriszes tükrű lila tintával (ekkor már, elhagyva a zöldet, csak ezzel írt), a néhány levélen és iraton egy kézfejet mintázó bronz levélnehezék...
De emlékezetem szerint – legalábbis, mikorra már emlékezni tudok – ezen az asztalon sohasem dolgozott. Ebben a szomorú, sötét két kis szobában csak ebédelni és vacsorázni lehetett, eltölteni egy-két órát a családdal (új feleségével, nevelt lányával és kiskutyájával), pihenni egyet, aztán menekülni belőle. Ez történt vasárnaponként is, mikor délben beállított velem. Már jött is az ebéd, aztán egy óra gyors szundítás. S már öltözött is mindenki, s felkerekedtünk: vissza megint a Gellértbe vagy a Hadikba, olykor a Verpeléti út és a Körtér sarkán levő kávémérésbe. Az igazi otthona ekkor is, élete végéig a kávéház maradt: az említetteken kívül az Otthon-kör s a Wesselényi utca és Körút sarkán a harmincas évek elején nyílt Bucsinszky Kávéház."

Somlyó Zoltán verse a Kruspér utca 7.-ről:

Egy ház
Tizennégy éve itt lakom.
Udvarra nyílik ablakom.
A tűzfal a Dunára néz,
két szoba-konyha az egész -
ez Kruspér utca hét...

Lefoglalt barna bútorok...
Az életem itt kuporog...
Könyv-rengeteg, rajt zöld huzat;
köztük én írtam vagy huszat -
ez Kruspér utca hét...

Emlékem itt már annyi van!
Itt született meg a fiam;
itt feküdtem betegen én;
s mindig szegény voltam, szegény -
ez Kruspér utca hét...

Ha elmegyek majd egy napon:
kinyitják majd az ablakom;
egy pár kiváncsi szem benéz:
hát ennyi volt csak az egész...
ez Kruspér utca hét...

Somlyó Zoltán 1937. január 7-én Kruspér utcai lakásában hunyt el .

Somlyó Zoltán a Kozma utcai temetőben nyugszik, síremléke sírverse: "Istenem, szeretsz-e,
istenem, vezetsz-e,
istenem, megversz-e még?"
melyek Somlyó Zoltán: Hajnali imádság c. versének záró sorai.
.