Több érdekes újságcikket olvastam Nagy István művészetéről, de egy különösen megragadott.
„A monumentalitás, vagy egészen nagy, vagy egészen kisméretű alkotásokban fejeződhet ki legpregnánsabban, hiszen mindkét méret összefogott, nagyvonalú megfogalmazást kíván.” olvashatjuk egy, Nagy István művészetéről szóló 1966. évi újságcikkben. Ennek, a művészetére jellemző megfogalmazásnak nyomán, az abban megfogalmazottak rám gyakorolt hatásáról megbizonyosodni, felkerestem a szobrász Mackó szobrát a szolnoki Kassai úti általános iskola kertjében, majd e nagyméretű kőszobor ellenpontjaként, a Kassai úti általános iskola részére készített emlékplakettjét kutattam fel.

A Mackó kőszobor, mely előtt minden nap, oda-vissza elhaladnak az iskola tanulói, nevelői, dolgozói és szülők, szinte „megállítja” az embert néhány pillanatra. A kő anyagát tiszteletben tartó szobrász, egy kedves, barátságos mackófigurát alkotott, melynek monumentalitásában is tökéletesen fogalmazta meg mondanivalóját, nevezetesen a régi újságcikkben olvasható vallomása szerint, „örömet szerezni: ezért lettem szobrász.”

Az „egészen nagy, vagy egészen kisméretű” alkotásokból, az utóbbit szemléltetendő, Nagy István emlékplakettjét kutattam fel, melyet a szolnoki Kassai úti általános iskolának készített. Az 1967-ben készült ólomöntvény emlékplakett egy közel 10x14 cm méretű, bélelt, piros színű díszdobozban került átadásra hosszú éveken át a tanévzáró ünnepségen, a mindvégig kitűnő, vagy a közösségi életben kiemelkedően részt vállaló diákoknak. Köszönet illeti az iskola jelenlegi igazgatónőjét, aki megkeresésemre segített és rövid időn belül lehetővé tette e kis alkotás megtekintését, lefényképezését.

Az emlékplakett szélén körben elhelyezett, egyéni betűformával készített felirat: „Rendületlenül – Kassai úti iskola”, „rendületlenül” szava utalhatott a Himnuszra, de a korabeli úttörőélet jelszava is volt. Az ábrázolt motívum egy harsonát lendületes testtartásban fúvó kecses leányalak, az aprólékosan kidolgozott nap felé fordulva. Erőt, elszántságot, bátor kiállást sugallva, meglátásom szerint. Ezekben az években hangszeres muzsikálás tanulásával gazdagított ének-zene tagozat működött az iskolában, s ez ihlethette a szobrászt a plakett megmintázásában. E kisméretű alkotást, melyet egy montázsképen be is mutatok, sok, ma már felnőtt régi „kassais” tanuló őriz, szintén sokak számára láthatóvá vált, bizonyos értelemben hasonlatosan a köztéri szobrokhoz. Mint jelen eset is bizonyítja, az 1960-70-es évek emlékplakettjét őrzők nem felejtkeztek el róla, mely minden bizonnyal az alkotó kisméretű, nagyszerű alkotásában sugallt mondanivalónak is köszönhető, „örömet szerezni: ezért lettem szobrász.”

Az új Damjanich szoborfej a Damjanich emlékművön

Talán kevesen tudják, hogy Nagy István szobrászművész munkája Damjanich tábornok szobrának ma látható fejrésze a szolnoki Damjanich emlékművön, a lovas-szobron.

A II. Világháborúban elszenvedett rongálódások olyan mértékűek voltak az 1912-ben Radnai Béla által készített lovas-szobron, hogy a Damjanich tábornokot ábrázoló szobor fejrészét újra kellett mintázni. Ezt a feladatot Nagy István szolnoki szobrászművész, a szolnoki Művésztelep tagja kapta a szolnoki városi tanácstól 1957-ben. Munkáját régi fényképek és korabeli rajzok alapján végezte sikerrel. A gipszbeöntés után került sor a szobor anyagához megfelelő színű carrarai márvány kiválasztására és beszerzésére, mely nagy feladatot jelentett. A faragás gondos munkáját Tőzsér János jászárokszállási szobrász végezte. A szépen sikerült szoborfej kapcsolódása az eredeti szoborhoz nagyon jól sikerült, csak bizonyos látószögekből vehető észre.

Az új Damjanich szoborfej elkészültének köszönhetően, 1958. márciusában már az új Damjanich-szoborfejjel megszépített emlékmű előtt ünnepelhetett a város. Mára a szoborfej, az emlékmű további részeivel együtt felújítást igényel, melynek indokoltsága látható a fényképeken.