Vörös Béla bemutatása
Vörös Béla 1899. december 14-én Esztergomban született egy parasztcsaládba, ahol 7 gyermek nevelkedett. Szüleinek volt egy kis kocsmája, de nem voltak gazdagok.
Bár már gyermekkorában vonzódott a faragás és a festészet felé, szülei asztalosinasnak szánták. Alig múlt el 14 éves és inas lett Újpesten, egészen az I. világháború kitöréséig.
Néhány hónapi munkanélküliség után kifutófiú lett egy patikában, melynek tulajdonosa Hűvös László szobrász volt, akinek a műtermét is Vörös Béla tartotta rendben. Vedres Márk János növendéke volt. A proletárdiktatúra után a festészeti szakra váltott, ahol Csók Istvántól és Vaszary Jánostól tanult.
Nemes Marcell ösztöndíjával és Rippl-Rónai János ajánlólevelével 1925-ben ment Párizsba.
1932-től 1938-ig Nizzában élt, majd a Párizs melletti Sevres-be költözött. Franciaországban közel 2 évtizedet kellett várnia arra, míg anyagi helyzete oly mértékben stabilizálódott, hogy munkáit a nagyközönség is megismerhesse.
Túlpolitizált világunkban, azt mondhatjuk, hogy Vörös Béla baloldali gondolkodású művész volt. Erősítette ezt az is, hogy felesége a fasizmus áldozata lett.
„A legnagyobb elismerés az volna számomra, ha alkotásaimmal felidézhetném annak a földnek a zamatát, amelyből származtam, és a mindennapi kenyérért küzdő társadalmi osztályomnak a harcát és reményét, amelynek oly erős szerepe volt jellemem és esztétikai világnézetem kialakulásában. Ez az, amit én munkásságom igazi fundamentális bázisának és értékének tekintek.”
A művész 1974-ben szülővárosának, a Balassa Bálint Múzeumnak adományozta 306 alkotását.
Kórházunk nővérszállójának kertjében 1978-ban állították fel a "Leány torzó-t.
Vörös Béla 1983. február 5-én halt meg Párizsban, május 19-én búcsúztatták Esztergomban. A megemlékező beszédet Bodri Ferenc tartotta, aki többek között a következőket mondta:
„Műveit őrizve és emlékét idézve, végső helyére került pora előtt csak tanulságokat és feladatokat összegezhetünk. Egy, akárha „röghöz kötött művész” életútja zárul le itt, olyan emberé, akit Európa ismert és maga is tanú.”
Az életpálya művészettörténeti értékelése nem a feladatunk.
A „Haldokló fiú” - mely szobor és síremlék egyben – és a „Leány torzó mellett rohanó világunkban érdemes egy pillanatra megállni.
Az első alkotásból fájdalom és elesettség, keserűség, a másodikból harmónia sugárzik.
Vörös Béla közülünk való volt, egy sokszor ellentmondásos utat futott be, de hamvait szobra és szülővárosának földje őrzi.
Osvai László dr.
Forrás: Vörös Béla 1899-1999
Emlékkönyv
Bár már gyermekkorában vonzódott a faragás és a festészet felé, szülei asztalosinasnak szánták. Alig múlt el 14 éves és inas lett Újpesten, egészen az I. világháború kitöréséig.
Néhány hónapi munkanélküliség után kifutófiú lett egy patikában, melynek tulajdonosa Hűvös László szobrász volt, akinek a műtermét is Vörös Béla tartotta rendben. Vedres Márk János növendéke volt. A proletárdiktatúra után a festészeti szakra váltott, ahol Csók Istvántól és Vaszary Jánostól tanult.
Nemes Marcell ösztöndíjával és Rippl-Rónai János ajánlólevelével 1925-ben ment Párizsba.
1932-től 1938-ig Nizzában élt, majd a Párizs melletti Sevres-be költözött. Franciaországban közel 2 évtizedet kellett várnia arra, míg anyagi helyzete oly mértékben stabilizálódott, hogy munkáit a nagyközönség is megismerhesse.
Túlpolitizált világunkban, azt mondhatjuk, hogy Vörös Béla baloldali gondolkodású művész volt. Erősítette ezt az is, hogy felesége a fasizmus áldozata lett.
„A legnagyobb elismerés az volna számomra, ha alkotásaimmal felidézhetném annak a földnek a zamatát, amelyből származtam, és a mindennapi kenyérért küzdő társadalmi osztályomnak a harcát és reményét, amelynek oly erős szerepe volt jellemem és esztétikai világnézetem kialakulásában. Ez az, amit én munkásságom igazi fundamentális bázisának és értékének tekintek.”
A művész 1974-ben szülővárosának, a Balassa Bálint Múzeumnak adományozta 306 alkotását.
Kórházunk nővérszállójának kertjében 1978-ban állították fel a "Leány torzó-t.
Vörös Béla 1983. február 5-én halt meg Párizsban, május 19-én búcsúztatták Esztergomban. A megemlékező beszédet Bodri Ferenc tartotta, aki többek között a következőket mondta:
„Műveit őrizve és emlékét idézve, végső helyére került pora előtt csak tanulságokat és feladatokat összegezhetünk. Egy, akárha „röghöz kötött művész” életútja zárul le itt, olyan emberé, akit Európa ismert és maga is tanú.”
Az életpálya művészettörténeti értékelése nem a feladatunk.
A „Haldokló fiú” - mely szobor és síremlék egyben – és a „Leány torzó mellett rohanó világunkban érdemes egy pillanatra megállni.
Az első alkotásból fájdalom és elesettség, keserűség, a másodikból harmónia sugárzik.
Vörös Béla közülünk való volt, egy sokszor ellentmondásos utat futott be, de hamvait szobra és szülővárosának földje őrzi.
Osvai László dr.
Forrás: Vörös Béla 1899-1999
Emlékkönyv
Bejegyzés megtekintés: