Esztergom, Népkert utca

Esztergom
Népkert utca
Népkert utca és Irinyi utca sarán lévő kis parkban található

Felállítás1983
Készítés1977

Törölt Tag - 201
2009.07.03. 16:52
A második világháború harcaiban elesett szovjet katonák köztéri nyughelyét jelző emlékművek összetett problematikáját megkerülve most egy Magyarországon feltehetően egyedülálló köztéri szoborra, illetve posztamensére szeretném felhívni a figyelmet: az Esztergom belvárosának egyik terén 1983-ban felállított, Vörös Béla szobrászművész által megmintázott Haldokló fiú című, bronzból kivitelezett, kőtalapzatra helyezett alkotásra. Az izgalmas, háromszögalapú hasábba foglalt kompozíció, a féltérdre ereszkedő, két kezével a földre támaszkodó meztelen fiúalak szobra az 1920-as évek közepe óta Párizsban, illetve Franciaországban dolgozó művész egyetlen, közösségi térben elhelyezett magyarországi alkotásaként valósult meg, és különös módon - városi köztéren - síremlék gyanánt. Az 1922-ben készült, 130 centiméter magas szobor gipszváltozata a hetvenes évek második felében került az esztergomi Balassa Bálint Múzeumba, követve annak a műegyüttesnek az útját, amelyet a művész 1974-ben ajándékozott szülővárosa gyűjteményének: a háromszázhat kisplasztika - bronz-, elefántcsont-, vas- és műanyagszobor, plakett és érem -, valamint festmény és grafika mellett a Haldokló fiú is a múzeumi kollekciót gyarapította. 1977-ben a gipszet bronzba öntötték és felmerült a mű közösségi térben való elhelyezésének gondolata is, de a szoborállítás ügye a művész haláláig egyre csak halasztódott. Vörös Béla 1983. február 5-én Párizsban elhunyt, és végakaratának megfelelően hamvait Magyarországra hozták és május 19-én helyezték el a Haldokló fiú talapzatában. Így született meg Esztergom különös köztéri síremléke.

Cím alapján hasonló

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21477
Feltöltve
2009.07.03. 16:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.03. 16:33

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21478
Feltöltve
2009.07.03. 16:34

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.03. 16:34

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21480
Feltöltve
2009.07.03. 16:35

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.03. 16:35

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
21481

21482

21483
Feltöltve
2009.07.03. 16:36

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Törölt Tag - 201 09.07.03. 16:36

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
436998
Forrás
Balaskó Erzsébet fotója
Feltöltve
2021.03.19. 11:11

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 21.03.19. 11:11

"Haldokló fiú" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Esztergom
Feltöltő
Azonosító
436999

437000

Összesen 9 fotó

Műlap története

21.03.19. 12:02
A "Haldokló fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.03.19. 11:11
3 új fotót töltöttem a "Haldokló fiú" műlaphoz
14.12.09. 21:56
A "Haldokló fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
14.12.09. 21:55
A "Haldokló fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
09.07.03. 16:52
Törölt Tag - 201 publikálta "Haldokló fiú" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.