Munkás-paraszt összefogás

Budapest, X. kerület, Szent László tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Budapest
X. kerület, Szent László tér
A Szent László tér észak-keleti része, a Kőrösi Csoma Sándor út és az...Teljes szövegA Szent László tér észak-keleti része, a Kőrösi Csoma Sándor út és az Előd utca által határolt füves terület, Rottenbiller parkként is ismertKevesebb szöveg

Felállítás1973

Csuhai István
2010.04.10. 22:34
R. Kiss Lenke bronzból és bazaltból álló térplasztikáját 1973-ban, Óbuda, Buda és Pest egyesülésének centenáriuma alkalmából állították fel (erről az egész Budapestet több ponton érintő szoborállítási lázról részletesebben lásd a lentebbi linket). A két 7 méter magas oszlopot összekötő, konkrét tárgyát a paraszti és a munkásélet apró jeleneteiből vevő bronz relief kissé megrongált felirata: 'Kőbánya / munkásainak / Veszprém / megye / parasztsága / 1973'. 1989 után a különben jó kvalitású, igen erőteljes, ám erősen saját korához kötött, címében is ideologikus felhangú műalkotás csodák csodájára eredeti helyén maradt.
További linkek
http://nol.hu/lap/hetvege/lap-20090418-20090418-2

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
48619
Feltöltve
2010.04.06. 09:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.06. 09:29

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
48620
Feltöltve
2010.04.06. 09:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.06. 09:30

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
48621
Feltöltve
2010.04.06. 09:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.06. 09:31

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
48622
Feltöltve
2010.04.06. 09:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.06. 09:32

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51746
Feltöltve
2010.04.27. 17:16

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 17:16

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51747
Feltöltve
2010.04.27. 17:17

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 17:17

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51748
Feltöltve
2010.04.27. 17:18

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 17:18

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51749
Feltöltve
2010.04.27. 17:19

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 17:19

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
51750
Feltöltve
2010.04.27. 17:20

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Csuhai István 10.04.27. 17:20

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103561
Feltöltve
2012.01.24. 10:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ42/10 • 1/60 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 10:31

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
103562
Feltöltve
2012.01.24. 10:31
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / u780,S780
ƒ38/10 • 1/160 • ISO80

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 12.01.24. 10:31

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195207
Feltöltve
2015.02.11. 22:29

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.11. 22:29

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
195208
Feltöltve
2015.02.11. 22:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.11. 22:30

195209

195210
Feltöltve
2015.02.11. 22:31

Ády 15.02.11. 22:31

195211
Feltöltve
2015.02.11. 22:31
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 15.02.11. 22:31

Archív fotók

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Forrás: Saját - Negyven év köztéri szobrászata Budapesten 1945-1985 katalógus
Feltöltő
Azonosító
73421
Évszám
1945
Feltöltve
2010.12.09. 14:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.12.09. 14:22
1945, Archív felvétel
Forrás: Saját - Negyven év köztéri szobrászata Budapesten 1945-1985 katalógus

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 206749
Feltöltő
Azonosító
438449
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1975
Feltöltve
2021.04.02. 22:10
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.02. 22:10
1975, Archív felvétel
Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 206749

Adalék vagy máshol

"Munkás-paraszt összefogás" c. alkotás fotói Budapest településről

"Emlék Kőbányának Pest Buda és Óbuda egyesítésinek centenáriuma alkalmából Kőbányán állítják fel az R. Kiss Lenke veszprémi szobrászművész...Teljes szöveg"Emlék Kőbányának Pest Buda és Óbuda egyesítésinek centenáriuma alkalmából Kőbányán állítják fel az R. Kiss Lenke veszprémi szobrászművész mintázta domborművet, A két darab egyenként 8 méter magas bazalt- tömböt bronz palást övezi. /Fotó: Ruzsonyi/ "Kevesebb szöveg
Feltöltő
Azonosító
357812
Forrás
Tükör újság, 1973. június 19. (10. évfolyam, 25. szám)
Feltöltve
2019.05.29. 16:17
Képinfó
Alkotó a képen
(R. Kiss Lenke)
Nem a helyszínről
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 19.05.29. 16:17
Archív felvétel
"Emlék Kőbányának Pest ...Teljes szöveg"Emlék Kőbányának Pest Buda és Óbuda egyesítésinek centenáriuma alkalmából Kőbányán állítják fel az R. Kiss Lenke veszprémi szobrászművész mintázta domborművet, A két darab egyenként 8 méter magas bazalt- tömböt bronz palást övezi. /Fotó: Ruzsonyi/ "Kevesebb szöveg
Összesen 19 fotó

Műlap története

4 perce
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
19.05.29. 16:17
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
18.12.29. 15:18
Megérintettem a "Munkás-paraszt összefogás" alkotást!
15.02.11. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
15.02.11. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
15.02.11. 22:30

15.02.11. 22:29
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
15.02.11. 10:40
Megérintettem a "Munkás-paraszt összefogás" alkotást!
12.01.24. 10:31
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
12.01.24. 10:31
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
10.12.09. 14:22
1 új fotót töltöttem a "Munkás-paraszt összefogás" műlaphoz!
10.04.10. 22:34
Csuhai István publikálta "Munkás-paraszt összefogás" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.