Pécsi Sándor-dombormű

Sajószentpéter, Harica út 1.

Állapot: Lebontott

Sajószentpéter
Harica út 1.
A Pécsi S. ált. isk. felső tagozatának aulájában állt.

Elbontás2011. június
Felállítás1994. március 18.


Nem köztéri:Oktatási intézmény területe
Spisák Anita
2010.04.02. 19:41
1922. március 18.-án Sajószentpéteren született Péchy Sándor néven, később póriasította Pécsire.
Középiskoláit Sárospatakon végezte, majd a budapesti Tudományegyetemen jogot hallgatott. Jegyzőgyakornok lett, majd beiratkozott a Színművészeti Akadémiára, ahol 1944-ben színészi oklevelet kapott. Sátoraljaújhely, Szombathely és Miskolc után 1946- ban Várkonyi Zoltán Művész Színházához szerződött, s 1948-tól haláláig a Madách Színház tagja lett.
Művészetét 1951-ben és 1953-ban Kossuth - díjjal, 1961-ben Érdemes Művész, 1968-ban Kiváló Művész kitüntetéssel ismerték el.
Shakespeare IV. Henrik c. drámájában Sir John Falstaff szerepére készült amikor elragadta a halál. 1972.november 4-én
Sajószentpéteren utcát valamint iskolát neveztek el róla. Az iskola korábban a 3. sz. ált. isk. nevet viselte. 1994.-be vette fel a a Pécsi Sándor Általános Iskola nevet.
infó: az iskola egykori honlapja.

Az iskolát bezárták (2011. június vége) a domborművet lebontották, jelenleg a Művelődési Ház épületében őrzik, ahol ha minden igaz ismételten felavatják, és újra látható lesz. (Nagy kérdés, hogy mikor!)

2022. június 23.-án új helyszínen ismét felavatták a domborművet https://www.kozterkep.hu/45717/pecsi-sandor-dombormu#mulap

Blogbejegyzések a műlapról
Sajószentpéter - szülővárosom
Spisák Anita blogja @ 2010.01.10. 17:51
Sajószentpéter a Bükk hegység északkeleti részén a Sajó folyó mellett, a 26-os főútvonal mentén található. A határában talált régészeti leletek arra utalnak, hogy már a tatárjárás idejében lakott terület volt. Az első írásos említés 1281-ből való a városról. A város életét 1975-ig a...

Spisák Anita műlapja



Cím alapján hasonló

"Pécsi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
48269
Feltöltve
2010.04.02. 19:26

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.04.02. 19:26

"Pécsi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
48270
Feltöltve
2010.04.02. 19:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.04.02. 19:28

"Pécsi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
48271
Feltöltve
2010.04.02. 19:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.04.02. 19:29

"Pécsi Sándor-dombormű" c. alkotás fotói

Alkotók
Település
Sajószentpéter
Feltöltő
Azonosító
61661
Feltöltve
2010.07.25. 15:35
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S8000fd
ƒ40/10 • 1/17 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.07.25. 15:35
Összesen 4 fotó

Műlap története

16.02.02. 07:45
A "Pécsi Sándor-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.04.24. 16:53
A "Pécsi Sándor-dombormű" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.02. 19:41
Spisák Anita publikálta "Pécsi Sándor-dombormű" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.