Budapest, II. kerület, Templom utca 2-10.
További képek a Fotólistában

Budapest
II. kerület, Templom utca 2-10.
A Klebelsberg Kultúrkúria kertjében látható, a szabadtéri színpad mögött.

Avatás2009. június 21.


ATTILA SISKOVITS
2010.04.05. 15:19
Gróf Klebelsberg Kunó magyar jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, vallás és közoktatásügyi miniszter 1875. november 13-án született Arad megyében.
Tanulmányait a budapesti, müncheni, berlini egyetemeken és a Sorbonne-on végezte Párizsban.
Már működése kezdetén támogatta a Magyar Tudományos Akadémia munkáját, törvénnyel biztosította annak politikai függetlenségét. Közoktatáspolitikáját az egységes jogosítású, de három ágúvá tagolt középiskolarendszerének, a felsőoktatás korszerű keretlehetőségeinek megteremtése, és a Pécsett, Szegeden, Debrecenben megindított egyetemi építkezések jellemzik. (Wikipédia)
Ády
2020.06.13. 17:07
Avatási beszámoló a korabeli sajtóban.
"Klebelsberg-szobrot avattak
Többéves vágya valósult meg a hidegkútiaknak: június 21-én, a kerület napján felavatták Klebelsberg Kunó volt kultuszminiszter bronzszobrát a róla elnevezett Kultúrkúria kertjében. A helyi lokálpatrióták nagy tisztelettel ápolják a tíz évig Hidegkúton élt neves államférfi emlékét. Évekkel ezelőtt merült fel az ötlet, hogy szobrot kellene állítani neki egykori lakóháza közelében. A Lakiteleki Népfőiskola szoborparkjában 2005-ben avatták fel Klebelsberg bronz mellszobrát, Búza Barna alkotását. Ugyanennek a szobornak a gipszmintáját szerezte meg a Művészetbarátok Egyesülete, s készíttette el a bronzszobrot - a költségeket civilek felajánlásaiból, pénzadományaiból fedezték. Nemcsak budai lakosok tartották fontosnak, hogy a szoborállításra pénzt adományozzanak, hanem az ország számos pontjáról érkeztek felajánlások. A talapzat elkészítésének költségeit pedig a II. kerületi önkormányzat vállalta magára. A kerület napja rendezvénysorozathoz kapcsolódó ünnepségen Láng Zsolt polgármester köszöntőjét követően Erdősi Károly, a Klebelsberg Kunó Emléktársaság ügyvezető elnöke, Búza Barna szobrászművész, a szobor alkotója, Kollmann J. György, a Művészetbarátok Egyesületének alelnöke méltatta az egykori kultuszminiszter életútját..." [1]
Források:
[1] Heti Válasz, 2009. július 16. (9. évfolyam, 29. szám)



Kapcsolódó
Klebelsberg Kunó
Kapcsolódó
Klebelsberg Kuno
Közös gyűjteményben
Klebelsberg-szobrok, domborművek

Cím alapján hasonló

Normál és archív fotók

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48528
Feltöltve
2010.04.05. 14:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.05. 14:13

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48502
Feltöltve
2010.04.05. 12:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.05. 12:20

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48516
Feltöltve
2010.04.05. 13:22

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.05. 13:22

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48517
Feltöltve
2010.04.05. 13:23

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.05. 13:23

Adalék vagy máshol

"Klebelsberg Kunó" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
48515
Feltöltve
2010.04.05. 13:21
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 10.04.05. 13:21
Összesen 5 fotó

Műlap története

20.06.13. 17:07
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.06.13. 17:03
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.02.09. 21:12
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.05. 15:48
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.05. 15:24
A "Klebelsberg Kunó" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.04.05. 15:19
ATTILA SISKOVITS publikálta "Klebelsberg Kunó" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.