Rendőrségi Palota kapuja

Debrecen, Kossuth utca 20.

Debrecen
Kossuth utca 20.
A Rendőrség bejáratán láthatóak.

Felállítás1914

Borsos József (építész, közreműködő)

Kotricz Tünde (TundeK62)
2010.09.19. 22:45
Az apropó pedig a mai Kulturális Örökség Napokon elhangzott egyik előadás, amit volt szerencsém meghallgatni. A programok A felemelő századok címmel kerültek megrendezésre, utalva ezzel a XIX. századra. Ezzel egy nagy gond van Debrecenben. Alig áll már ma olyan épület, amelyik akkor készült. Viszont a mai városképet meghatározó egyik építész, Borsos József épületei, városrendezési tervei amelyek a XX.század első harmadában születtek, máig tetten érhetők a városban. Az ő nevéhez fűződik az egyetem előtti tér, az egyetemi templom, a Köztemetőben a Ravatalozó épülete, a Kápolnás utcai zsinagóga, számos oktatási intézmény, lakóház, és bérház.

A délelőtti előadás A szecessziós építészet jegyei címet viselte.
Ennek egyik pregnáns példája az előadásból véletlenül kimaradt, 1914-re felépült Rendőrpalota épülete, amelyet szintén a városi építész neve fémjelez. Akit behívtak katonának az első világháború kitörésekor, és a terveket, az épület befejezéséhez szükséges részletrajzokat már a frontról küldte el Debrecenbe.
Az épület maga hatalmas, három utcára néz. Kossuth utca 20., Blaháné utca, és az ezeket összekötő Újházi Ede utca egésze. Kívülről is megérné bemutatni, mert hódmezővásárhelyi majolika díszíti körben. Magyaros szecessziós hatást mutat a sok virágmintával.
A főbejárat gyönyörű bronzkapuja látható a műlapon, amelynek kettős szénaboglyaíves, bodrogkeresztúri kőből faragott bélletét a pásztorfaragásokra emlékeztető minták között a város 1693-as címere díszíti.
A címer különben legtöbb Borsos által tervezett épületen ott látható a mai napig is. Nem mozdították el, szedték le, pedig legtöbb épülete a huszas években épült.
A címer ezen a kapun a külső bronzfelületen is megjelenik, az ólombetétes üvegablakok alatti részen. Egy Debrecen műemlékeiről szóló könyvben olyan adatot találtam, hogy ilyen üvegablakok voltak a belső folyosókon és lépcsőházakon is, amelyek időközben elpusztultak.

Természetesen az épületet engedéllyel fotózhattam, még valamikor március elején.
A kapun olvasható az egyik társalkotó, ifj. Losonczi János műlakatos portáleépítő mester neve. Sajnos hiába kutattam eddig, a díszműüveges mester nevére nem találtam rá.

Arra nem emlékszem, hogy a szocialista időkben a kapu fölött milyen címer volt látható, de nemrég új címert helyeztek el, a Györfi Sándor által 1999-ben alkotott 130 cm átmérőjű mázas kerámiából készültet.

Ha talál valaki archív képet a kapuról, szívesen veszem.

A kapu fém részeit gyönyörűen megtisztították 2016-ban. Fotók mellékelve.
További linkek
http://www.dbvk.hu/borsos/html/borsos_jozsefrol.html

http://hu.wikipedia.org/wiki/Borsos_J%C3%B3zsef_(%C3%A9p%C3%ADt%C3%A9sz)

Cím alapján hasonló

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

Szecessziós virágminták a kapun körben
Feltöltő
Azonosító
45849
Feltöltve
2010.03.11. 18:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Szecessziós virágminták a kapun körben

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

A kapu teljes pompájában belülről
Feltöltő
Azonosító
45850
Feltöltve
2010.03.11. 18:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

A kapu teljes pompájában belülről

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
45851
Feltöltve
2010.03.11. 18:33

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
45853
Feltöltve
2010.03.11. 18:34

Virágminták körben a kapun
Feltöltő
Azonosító
45854
Feltöltve
2010.03.11. 18:35

Debrecen címerállata, a zászlós bárány
Feltöltő
Azonosító
45855
Feltöltve
2010.03.11. 18:36

45856

A kapu lakatosmunkáit végző mesterember neve
Feltöltő
Azonosító
45858
Feltöltve
2010.03.11. 18:38

264719
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.19. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/100 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264720
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.19. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/60 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

2016. május

"Rendőrségi Palota kapuja" c. alkotás fotói Debrecen településről

Feltöltő
Azonosító
264721
Fotózva
2016. május
Feltöltve
2017.01.19. 23:19
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ40/10 • 1/80 • ISO80

264722

264723

A kapu kívülről
Feltöltő
Azonosító
45857
Feltöltve
2010.03.11. 18:37

415052
Feltöltve
2020.09.01. 18:07
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/33 • 3.7mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Röghegyiné Anita 20.09.01. 18:07
Összesen 15 fotó

Műlap története

17 napja
1 új fotót töltöttem a "Rendőrségi Palota kapuja" műlaphoz!
10.09.19. 22:45
Kotricz Tünde (TundeK62) publikálta "Rendőrségi Palota kapuja" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.