Miskolc, Fényi Gyula tér 10

Állapot: Lebontott

Miskolc
Fényi Gyula tér 10
A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium és Kollégium, mellett található.

Felállítás1997

Spisák Anita
2010.03.10. 16:41
A nagy pedagógiai múlttal és hagyományokkal rendelkező jezsuita rend, a rendszerváltás után az egykori 'szocialista fellegvárban', Miskolcon nyitotta meg az első középiskoláját, amelyet ma már Magyarország legjobb gimnáziumai között emlegetnek. Miskolc avasi városrészén a szocialista időkben, egy közel negyven ezer lakosú lakótelepet építettek, amely természetesen sem templommal, sem felekezeti középiskolával nem rendelkezett. Az egri érsekség nagy anyagi áldozatok árán megépítette a templomot és mellette egy iskolát. A templomot már 1993 szeptemberében felszentelte az Isteni Ige tiszteletére Kada Lajos (1924-1999) érsek, akkori bonni nuncius és elhelyezte az iskola alapkövét is. A több lépcsős ütemben, 1992-2000 között az iskolakomplexumot és a jezsuita rendházat a templommal együtt Ferencz István tervei alapján építették.
Az iskola jelmondata: 'Scientia unit in fide (A tudás egyesít a hitben)', a névadó, a Nap-kutatásáról híres csillagász P. Fényi Gyula SJ (1845-1932) szellemi hagyatékára utal. Aki a szerény kalocsai kollégiumból emelkedett nemzetközi hírű tudóssá, miközben mind végig megmaradt tanárnak és jezsuitának. A neves jezsuita szobrát az iskola előtt, a róla elnevezett téren helyezték el és az iskola belsejében látható az egyik kedvenc régi kalocsai távcsöve, amellyel számos felfedezést tett.
Forrás: www.parbeszedem.hu
(a térkép pontatlan, a teret nem jelöli, de ott VOLT ahová tettem.)

A szobor eltűnt, egy nagy lyuk tátong a helyén. Remélem csak felújítják és bemutatom.
Biró Bence
2012.06.08. 09:59
A szobor, bár helyéről eltávolították, még meg van. Felújításról szó sincs, az iskola fiúkollégiumának esőbeállójában, elfektetve porosodik.

Spisák Anita műlapja

Cím alapján hasonló

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45651
Feltöltve
2010.03.10. 16:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:14

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45656
Feltöltve
2010.03.10. 16:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:15

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
45661

45663
Feltöltve
2010.03.10. 16:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Spisák Anita 10.03.10. 16:17

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Az esőbeállóban van jelenleg elfektetve.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
112084
Feltöltve
2012.06.08. 13:02
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / C170,D425
ƒ28/10 • 1/800 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Biró Bence 12.06.08. 13:02
Az esőbeállóban van jelenleg elfektetve.

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Helyreállításról szó sincs.
Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
112085
Feltöltve
2012.06.08. 13:03
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / C170,D425
ƒ28/10 • 1/160 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Biró Bence 12.06.08. 13:03
Helyreállításról szó sincs.

"Fényi Gyula" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Miskolc
Feltöltő
Azonosító
112087
Feltöltve
2012.06.08. 13:05
EXIF információk...
OLYMPUS IMAGING CORP. / C170,D425
ƒ28/10 • 1/500 • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Biró Bence 12.06.08. 13:05
Összesen 7 fotó

Műlap története

12.06.08. 13:05
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula" műlaphoz
12.06.08. 13:03
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula" műlaphoz
12.06.08. 13:02
1 új fotót töltöttem a "Fényi Gyula" műlaphoz
10.03.10. 16:41
Spisák Anita publikálta "Fényi Gyula" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.