Nepomuki Szent János

Bakonyszombathely, Baross utca-Széchenyi utca sarok

Bakonyszombathely
Baross utca-Széchenyi utca sarok
A Katolikus templom mellett látható.

Avatás2005
Avatás1794

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

ATTILA SISKOVITS
2010.03.07. 08:09
Az r. k. templom előkertjében, magas posztamensen álló szobor
(készült a 18. század közepe után).
Talapzata egyenlő szárú háromszög alaprajzú, elöl ívelt szárakkal, hátul egyenes alappal. Tagolt lábazatáról volutás végű konkáv ívek emelkednek, a felső voluták között füzérdísz.
Följebb talplemezen felhők, melyeken puttók ülnek, a felhők tetején újabb talplemezen a szent kissé balra forduló, kontraposztos alakja.
Öltözéke a szokásos, birétuma jobb kezében.

(A muemlekem.hu -restaurálás elötli- állapot leírása szerint: a régi romló állapotú szobor feje fölött valószínűleg csillagos dicsfény volt.
Felemelt bal karjának kézfeje letörött, vélhetőleg feszületet tartott. Több darabja hiányzik, a felületek erősen lekopottak. Restaurálása, áthelyezése szükséges.)

A szobrot pár éve restaurálták, korábbi helyéről, a Baross Gábor u. 7. sz. ház kertjéből (2005-ben) áthelyezték a templom mellé.
Most gyönyörű állapotban van!
...'Egy idős helyi lakós elmondta, hogy valamikor merre volt a szobor, így azt a helyet is megkerestem. Egy magánház kertjében volt, a magtár mögött a patak partján, ahogy egy Nepomuki Szent János szobornak illik. A magas mocsaras fűben még az alapzat egy része megvan, és romos kövek is találhatók néhol. A szomszéd szerint régebben volt ott még sok kő, de a gyerekek széthordták.'... 2009.08.19 18:39 rlevente - állapot: 5 -
koordináta: N 47° 28,510' E 17° 57,479' - pont: 10

Forrás:http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=6118

Közös gyűjteményben
Nepomuki Szent János-szobrok

Cím alapján hasonló

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115430
Feltöltve
2012.08.03. 02:57
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 02:57

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115431
Feltöltve
2012.08.03. 02:58
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 02:58

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115432
Feltöltve
2012.08.03. 02:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 02:59

115434
Feltöltve
2012.08.03. 03:20
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 03:20

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115437
Feltöltve
2012.08.03. 03:28
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/125 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 03:28

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115438
Feltöltve
2012.08.03. 03:29
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/160 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 03:29

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115435
Feltöltve
2012.08.03. 03:21
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 03:21

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115433
Feltöltve
2012.08.03. 02:59
EXIF információk...
NIKON CORPORATION / NIKON D700
ƒ140/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.08.03. 02:59

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
115157
Feltöltve
2012.07.31. 03:04

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

ATTILA SISKOVITS 12.07.31. 03:04

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
309483
Feltöltve
2018.04.17. 18:29
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ50/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.04.17. 18:29

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
309484
Feltöltve
2018.04.17. 18:35
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/160 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.04.17. 18:35

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
309485
Feltöltve
2018.04.17. 18:38
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.04.17. 18:38

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
309486
Feltöltve
2018.04.17. 18:40
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.04.17. 18:40

"Nepomuki Szent János" c. alkotás fotói Bakonyszombathely településről

Feltöltő
Azonosító
309487
Feltöltve
2018.04.17. 18:44
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/50 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 18.04.17. 18:44
Összesen 14 fotó

Műlap története

02.24. 22:07
A "Nepomuki Szent János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
02.24. 22:06
A főszerkesztők Példás műlapnak szavazták meg a "Nepomuki Szent János" feltöltésünket!
18.04.17. 18:44
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
18.04.17. 18:40
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
18.04.17. 18:38
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
18.04.17. 18:35
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
18.04.17. 18:29
1 új fotót töltöttem a "Nepomuki Szent János" műlaphoz!
10.03.07. 08:09
ATTILA SISKOVITS publikálta "Nepomuki Szent János" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.