Budapest, XV. kerület, Pestújhelyi tér.

Alternatív, helyi címek:Szabadságzászló,

Budapest
XV. kerület, Pestújhelyi tér.
XV. kerület, Pestújhely, Pestújhelyi tér, Klebelsberg Kunó és Pestújhelyi út sarok.

Felállítás1934

ocsovai andrás
2010.03.05. 11:11
Az országzászlót 1934-ben emelték Pestújhelyen.
1948-ban centenáriumi emlékművé alakították egy a talapzatra helyezett „Ifjúságunk 1848-1948 feliratú táblával. Ekkor távolították el az árboc csúcsdíszét az „esküt” mutató kézfejet.
1992-ben az emlékművet felújították, az eredeti csúcsdíszt nem pótolták.
2007-ben a bronz címer eltűnt. ( A közeli Antall szoborral azonos napon.)
2008-ban a címert pótolták és az emlékművet ismét felújították.
Az emlékmű a tér síkjából kiemelkedő földhanton, kétlépcsős alapzaton áll.
A 4 méteres árbocot 70 x70 centiméter alapterületű, 2 m magas kő alap tartja.
Dénes Ildikó
2019.11.25. 18:13
"1992-ben került az országzászló/centenáriumi emlékmű talapzatára az országcímer. Az önkormányzat már 2012-ben határozatot hozott országzászló emlékmű felállítására, ám végül ehelyett a meglévő emlékmű-maradvány felújítását végezték el."
Források:
https://bpxv.blog.hu/2013/08/05/kalandozasok_egy_1941-es_terkepen_pestujhely_i

Közös gyűjteményben
Országzászlók

Cím alapján hasonló

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
45096
Feltöltve
2010.03.05. 10:46

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.03.05. 10:46

45097

45098
Feltöltve
2010.03.05. 10:47

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.03.05. 10:47

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384485
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/526 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384486
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/641 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384487
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/296 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384488
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/440 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384489
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/163 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384490
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/785 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13

"Országzászló" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
384491
Feltöltve
2019.11.23. 12:13
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/312 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:13
Összesen 10 fotó

Műlap története

1 perce
Az "Országzászló" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
3 napja
7 új fotót töltöttem az "Országzászló" műlaphoz!
10.03.05. 11:11
ocsovai andrás publikálta "Országzászló" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.