Orosháza, Kossuth Lajos u. 1.
Archív képek

Orosháza
Kossuth Lajos u. 1.
Az Árpád-kert közepén

Felállítás1927. október 23.

Szórád Péter
2010.03.05. 12:49
Az I. világháborúban elesett 1156 orosházi hős emlékét megörökítő kompozíció készítésére 1926-ban írták ki a pályázatot. Az egyik esélyes pályázó Sidló Ferenc volt. 1927 januárjában azonban a mérnöki hivatalba megérkezett Pásztor János által tervezett szoborcsoport fényképe, amely alapján megnyerte a pályázatot.
A fényképről azonos méretű faprofilt készítettek, amelyet bronzszínűre festettek. 1927. február 25-én volt a szoborpróba. A profilt hat különböző helyen állították fel, majd a szoborbizottság a községházán hosszas vita után, Pásztor János véleményét elfogadva az Árpád-kertben való felállítás mellett döntöttek. Az avató ünnepség 1927. október 23-án történt. Helyi lapban többen bírálták az elhelyezést, mivel fákat kellett kivágni, és megszokott sétautakat áthelyezni. A kompozíció néhány gyengeségéről vers is született, amely lent olvasható.
A szobor lábazatánál lévő címerpajzs fölül a Szent Koronát 1945-ben lefűrészelték, és az akkori Tanácsháza udvarán dróttal felkötve lógott, és az asztalos műhely dolgozóinak a korona kalapáccsal való kongatása jelezte a délidőt. 1980-ban egy tanácsi határozatra a koronát újraöntötték és visszahelyezték a szobron lévő pajzsra.
(Forrás: Dr. Kiss A. Sándor: Mi orosháziak III. Orosháza, 2007.)

A 3 méter magas mészkő talapzat átmérője valóban kissé szűknek bizonyul az ötalakos, két méter magas bronzból készült szoborcsoport alatt. A kompozíció azonban tartalmazza a kor ízlésének megfelelő romantikus jelképek sokaságát. Megtaláljuk az ősöket jelképező idős, bajuszos férfit, aki a kezében puskát tartó katonával közösen a haldokló sebesültet támogatják, és mellettük látható az égre tekintő fohászkodó özvegy, ölében az árván maradt gyermekkel. A talapzat lábánál a címerpajzson a Szent Korona, keresztbe helyezett zászló, a kézifegyver és a drapériára állított rohamsisak. A talapzat felirata: „A HAZÁÉRT 1914-1918”
És végül a szoborról született szellemesen bíráló hangú vers:

Áll a szobor

Áll a szobor keskeny talp tetején
Erőlködik rajt a hölgy s a legény.
„Mily jó atyánknak! köztünk bizton áll,
Az is, kit elragadt a hősi halál.
De ím e rossz kölyök, mint fickándozik,
Anyai ölemből lekívánkozik.
Még leránt magával keskeny a talap!
Mibe támasszam gyönge magamat?”
„Csak szélén állok én is” mond a hős
„Karom bár bronzból van mégsem oly erős,
hogy támpont nélkül puskámnak agyát
A légbe kapva védjem a hazát.
Mily szép volt egykor künn a harcteren!
Megálltam végig vitézül helyem;
Óh Pásztor János, vétettem neked,
Hogy centiig kimérted e helyet?
„Ej csend legyen már” szólalt az öreg
„Nekem is van itt bánatom öleg!
Mikor estenden jön bámészi nép,
Hogy villanyfénynél töltse örömét
Hiába vágy szemlélni alakom
Mind azt hiszi, hogy talán kalapom
Elfútta a szél, a földre szálla le
S villany fénye azért van lefele.”
Csak hallgatom a sok panaszkodót
Nézem a keskeny szobor alapzatot.
Egy pót-alapzat biz nem ártana
A villany is ha fényt rá ontana
Sokkal jobb lenne hiszen magam is
A nézőnek, - de a szobornak is.
P.

Cím alapján hasonló

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45082
Feltöltve
2010.03.05. 10:30

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:30

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45083
Feltöltve
2010.03.05. 10:31

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:31

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45084
Feltöltve
2010.03.05. 10:32

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:32

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45085
Feltöltve
2010.03.05. 10:33

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:33

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45086

45088
Feltöltve
2010.03.05. 10:34

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:34

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45090
Feltöltve
2010.03.05. 10:35

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:35

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45091
Feltöltve
2010.03.05. 10:36

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:36

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
45093
Feltöltve
2010.03.05. 10:38

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.03.05. 10:38

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
90148
Feltöltve
2011.07.24. 18:45
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ56/10 • 1/250 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.24. 18:45

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
90149
Feltöltve
2011.07.24. 18:46
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ28/10 • 1/320 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.07.24. 18:46

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
185628
Feltöltve
2014.11.02. 13:54
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ340/100 • 1/140 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.02. 13:54

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
185629
Feltöltve
2014.11.02. 13:56
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ410/100 • 1/105 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.02. 13:56

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
185636
Feltöltve
2014.11.02. 14:24
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ530/100 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.11.02. 14:24

Archív fotók

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
55185
Feltöltve
2010.05.28. 15:16
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.05.28. 15:16
Archív felvétel

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
58327
Feltöltve
2010.06.23. 16:47
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 10.06.23. 16:47
Archív felvétel

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Képeslap 30-as évek
Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
66164
Feltöltve
2010.09.15. 11:53
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.09.15. 11:53
Archív felvétel
Képeslap 30-as évek

"Hősök szobra" c. alkotás fotói

Képeslap 1958.
Alkotó
Település
Orosháza
Feltöltő
Azonosító
106991
Évszám
1958
Feltöltve
2012.03.20. 15:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 12.03.20. 15:03
1958, Archív felvétel
Képeslap 1958.
Összesen 18 fotó

Műlap története

23.10.06. 15:42
Megérintettem a "Hősök szobra" alkotást
22.12.16. 16:42
Megérintettem a "Hősök szobra" alkotást
22.03.24. 13:52
Megérintettem a "Hősök szobra" alkotást
15.09.13. 15:47
A "Hősök szobra" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.02. 15:18
Megérintettem a "Hősök szobra" alkotást
14.11.02. 14:24
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
14.11.02. 13:56
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
14.11.02. 13:54
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
12.03.20. 15:03
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
11.07.24. 18:46
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
11.07.24. 18:45
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
10.09.15. 11:53
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
10.06.23. 16:47
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
10.05.28. 15:16
1 új fotót töltöttem a "Hősök szobra" műlaphoz
10.03.05. 12:49
Szórád Péter publikálta "Hősök szobra" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.