Szent Flórián-fülkeszobor

Pécs, Ferencesek utcája 21.

Pécs
Ferencesek utcája 21.
Az emeleti ablakok között található

Készítés18. század

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

uzmaria
2008.03.06. 20:03
A 19.szd. elején készült festett homokkő szobrocska, a Ferencesek utcájának egy igen régi és jellegzetes, a pécsiek által ismert dísze.

Szent Flórián (240. körül – 304. május 4.) a római légióban századosként szolgált. A 3. század második felében élt, ekkor vette fel a keresztény hitet. A kor viszonylag békésen telt, Flórián békésen vett búcsút a hadseregtől.
Diocletianus császár uralma alatt, 303-ban újra kitört az keresztényüldözés. Amikor Flórián tudomást szerzett arról, hogy az Enns-parti Laureacumban (ma: Lorch) fogságba ejtettek 40 keresztényt, a foglyok segítségére sietett. A városba érkezés előtt nyíltan megvallotta keresztény mivoltát, ezért elfogták és bíróság elé állították. Egykori katonatársai vitték a bíró elé. Büntetésként megbotozták, majd arra ítélték, hogy kővel a nyakában az Enns-be dobják. Az ítéletet 304. május 4-én hajtották végre: az Enns hídjáról taszították le Flóriánt.
Holttestét egy Valéria nevű özvegy temette el. Sírja felett templomot építettek, amelyet a bencések, majd a lateráni kanonok gondozott. Sírja körül mára híres kegyhely épült ki. Tisztelete főként Bajorországban, Ausztriában és Lengyelországban terjedt el. Árvizek és tűzvészek ellen védő szent.
Források:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szent_Fl%C3%B3ri%C3%A1n
Keszthelyi Sándor
2021.11.22. 17:14
Az épület az 1700-as évek végén épült és a Szent Flórián-szobor is 1790 körüli. A muemlekem.hu írja ezt a Pécs, Ferencesek utcája 21. számnál: "Lakóház és üzlet, klasszicizáló késő barokk, 18. sz. vége. Emeleti homlokzatán, fülkében Szt. Flórián-szobor, 1790 körül." [1]
Források:
Az épület és szobor a műemléki kataszterben: [1] https://www.muemlekem.hu/muemlek/show/1675

uzmaria műlapja

Cím alapján hasonló

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
3631
Feltöltve
2008.03.06. 20:03

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 08.03.06. 20:03

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
3632

182905
Feltöltve
2014.10.11. 16:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

uzmaria 14.10.11. 16:13

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
420151
Feltöltve
2020.10.14. 10:33
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ33/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 20.10.14. 10:33

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
481333
Feltöltve
2022.03.25. 15:02
EXIF információk...
Panasonic / DMC-TZ60
ƒ56/10 • 1/80 • 30.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Hőgye Lajos Tibor 22.03.25. 15:02

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
496556
Feltöltve
2022.08.08. 17:26
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/445 • 3.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.08.08. 17:26

"Szent Flórián-fülkeszobor" c. alkotás fotói

Település
Pécs
Feltöltő
Azonosító
496557
Feltöltve
2022.08.08. 17:26
EXIF információk...
Samsung / SM-J510FN
ƒ190/100 • 1/515 • 3.7mm • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Keszthelyi Sándor 22.08.08. 17:26
Összesen 7 fotó

Műlap története

22.08.08. 17:26
2 új fotót töltöttem a "Szent Flórián-fülkeszobor" műlaphoz
22.03.25. 15:02
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián-fülkeszobor" műlaphoz
21.11.22. 17:14
A "Szent Flórián-fülkeszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.22. 17:14
A "Szent Flórián-fülkeszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
21.11.22. 17:14
A "Szent Flórián-fülkeszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.10.14. 10:33
1 új fotót töltöttem a "Szent Flórián-fülkeszobor" műlaphoz
14.09.29. 17:41
A "Szent Flórián-fülkeszobor" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.03.06. 20:03
uzmaria publikálta "Szent Flórián-fülkeszobor" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.