Budapest, XIV. kerület
Archív képek

Az 56-os emlékmű és a pányvavető szobor között az Olof Palme sétány mellett a bokrok között van.

Felállítás1928

Bognár László
2010.03.03. 13:52
Ez a szobor Ladányi József szócikke alapján (artportal.hu) 1928-ban készült és a Városligetben van elhelyezve. A bronzszobor talapzatán lévő felirat alapján a művész 1925-ös dátumot vésett rá. Maga a szobor nem túl régen került jelenlegi helyére - valószínűleg korábban, esetleg tényleg 1928-ban már itt volt - de, ha egy évnél régebben itt lenne, akkor már valamelyikünk felfedezte volna.
Ha valaki tudja, mikor került ide, egészítse ki a leírást!
További linkek
http://artportal.hu/lexikon/muveszek/erdey-dezso
Ligetfalvi György
2010.08.27. 19:40
A szobrot a főváros 1927-ben, a Műcsarnok egyik tárlatán vásárolta, majd 1928-ban 'a városligeti köröndnek a Stefánia út felöli oldalán' - gyakorlatilag ott, ahol ma is áll - haraszti kő talapzaton állította fel. (A Stefánia útnak ezt a részét ma Olof Palme sétánynak hívják)
Göröntsér Vera
2013.10.26. 20:54
Tersánszky J. Jenő írta az alkotásról, nem ismerve az akkor 24 éves művészt:
„Bizonyára nagy vétek nem irtani a gyomot. De legalábbis akkora, ha dicséret nélkül marad, ami szép és sikerült. Arról a kisszoborról beszélek, ami ott áll a jégpályával rézsút átellenben, a Stefánia-út mellett. Hanyagságnak érzem, hogy nem írom ide készítője nevét, akit elsősorban illetne meg a dicséret s aztán természetesen és kivételesen a főváros szé­pészeti faktorait. De nem tudtam felfödözni a szobron, csak a cég nevét, mely a bronzba öntésének munkáját végezte.
Hogy naturalizmusa kissé akadémikus és tetszetősségre pályázó, annyi baj legyen! Ha jó! Ez a szobor pedig jó. Nagyszerű, életteljes a mozdulat, új a felfogása, nemes a hatása. Művészet!"
Források:
László Péter tanulmánya: http://epa.oszk.hu/01600/01610/00023/pdf/vmm_24_2006_11_laszlo.pdf

Cím alapján hasonló

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
44831
Feltöltve
2010.03.03. 13:19

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 10.03.03. 13:19

44832

46193
Feltöltve
2010.03.14. 12:28

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 10.03.14. 12:28

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
46194
Feltöltve
2010.03.14. 12:29
Képinfó
Szignó a képen

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Bognár László 10.03.14. 12:29

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
134529
Feltöltve
2013.03.26. 23:40
EXIF információk...
EASTMAN KODAK COMPANY / KODAK CX7525 ZOOM DIGITAL CAMERA
ƒ27/10 • 1/60

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

county 13.03.26. 23:40

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
187716
Feltöltve
2014.11.23. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/240 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.23. 17:25

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
187715
Feltöltve
2014.11.23. 17:25
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S5600
ƒ320/100 • 1/170 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.23. 17:25

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
187714
Feltöltve
2014.11.23. 17:25
EXIF információk...
HTC / HTC Desire
ISO53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 14.11.23. 17:25

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
217844
Feltöltve
2015.09.22. 17:24
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/200 • ISO200

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.22. 17:24

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
217845
Feltöltve
2015.09.22. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.22. 17:25

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
217846
Feltöltve
2015.09.22. 17:25
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.22. 17:25

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
217847
Feltöltve
2015.09.22. 17:26
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ32/10 • 1/80 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.22. 17:26

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Feltöltő
Azonosító
217848
Feltöltve
2015.09.22. 17:26
Képinfó
Szignó a képen
EXIF információk...
SONY / DSC-HX20V
ƒ35/10 • 1/50 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Göröntsér Vera 15.09.22. 17:26

Archív fotók

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Foto: Fortepan (az 1940-es képek közé sorolták ott be )
Feltöltő
Azonosító
76355
Évszám
1940
Feltöltve
2011.01.25. 07:45
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 11.01.25. 07:45
1940, Archív felvétel
Foto: Fortepan (az 1940-es képek közé sorolták ott be )

"Vízhordó fiú" c. alkotás fotói Budapest településről

Fotó: Zaránd Gyula
Feltöltő
Azonosító
186881
Forrás
Budapest folyóirat, 1967. október
Évszám
1967
Feltöltve
2014.11.14. 13:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 14.11.14. 13:36
1967, Archív felvétel
Fotó: Zaránd Gyula
Összesen 15 fotó

Műlap története

17.06.02. 10:52
Megérintettem a "Vízhordó fiú" alkotást!
15.09.22. 17:29
A "Vízhordó fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
15.09.22. 17:26
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!

15.09.22. 17:25

15.09.22. 17:24
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
15.06.25. 07:30
A "Vízhordó fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.30. 19:25
A "Vízhordó fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.27. 09:58
A "Vízhordó fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
14.11.23. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
14.11.23. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
14.11.23. 17:25
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
14.11.14. 13:36
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
13.03.26. 23:40
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
11.01.25. 07:45
1 új fotót töltöttem a "Vízhordó fiú" műlaphoz!
10.08.27. 20:51
A "Vízhordó fiú" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés.
10.03.03. 13:52
Bognár László publikálta "Vízhordó fiú" c. műlapját!
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.