Budapest, XV. kerület, Pestújhelyi tér.

Budapest
XV. kerület, Pestújhelyi tér.
Pestújhely, Pestújhelyi tér, a Keresztelő Szent János templom előtti parkban.

Felállítás2004. december 21.

Pomsár András (építész, közreműködő)

ocsovai andrás
2010.02.25. 15:32
A közel két méter magas csiszolt mészkő tartókon, szemmagasságában elhelyezett életnagyságú mellszobor, - a szép környezete ellenére is - igen hányatott sorssal rendelkezik.
2006 nyarán egy vihar döntötte fa összetörte a szobor posztamensét.
2007 májusában ellopták magát a szobrot, majd novemberben ismét.
Szerencsére mindkét esetben meglelték.
Pomsár András
2012.02.01. 12:21
A szobor eredetileg a Keresztelő Szt. János templomban állt, 2003-ban helyezték el a parkban.
Dénes Ildikó
2019.11.23. 17:20
Antall József mellszobra azért kerül Pestújhelyre, mert ott született, ott járt iskolába és családja Pestújhely alapítói közé tartoznak.

Kirchmayer Károly mondta, hogy „a volt miniszterelnök halála után néhány hónappal fotók alapján már gipszből elkészült az alkotás, amelyet 2002-ben az önkormányzat megbízásából öntött ki bronzból.” [1]

A mellszobrot 2003-ban „áldották meg a templomban, és az alkotás akkortól ott a nagyközönség számára is megtekinthető volt. – Kirschmayer Károly alkotása díszítse a közterületet – döntöttek a képviselők, így került a szobor a templom előtti térre. A tervek szerint már évekkel ezelőtt Antall József nevére keresztelték volna a Pestújhelyi teret, ám a névadást szabályozó rendelkezések ezt nem tették lehetővé. (Elhunytról csak a halálát követően 25 esztendővel lehet közterületet elnevezni.)” [2]

2007 májusában ellopták a mellszobrot, amit néhány nappal később egy XXI. kerületi ház előtt találtak meg. Az év novemberében is ellopták, amit 2008 április 29-én két gyerek talált meg Zuglóban, a Rákos-patak mellett.
Források:
[1] https://ng.hu/kultura/2003/12/22/szobrot_kapott_antall_jozsef_a_xv_keruletben/
[2] https://www.bpxv.hu/hirek/szobrot-avattak-antall-jozsef-tiszteletere
[3] https://www.origo.hu/itthon/20071103-elloptak-antall-jozsef-szobrat.html
[4] https://www.bpxv.hu/hirek/fel-evig-a-patakban-antall-jozsef-szobra-ismet-megkerult

Cím alapján hasonló

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
44259
Feltöltve
2010.02.25. 15:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.25. 15:15

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
44260
Feltöltve
2010.02.25. 15:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.25. 15:16

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
44261

44262
Feltöltve
2010.02.25. 15:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.25. 15:17

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
44264
Feltöltve
2010.02.25. 15:20

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 10.02.25. 15:20

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
213653
Feltöltve
2015.07.31. 21:53

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

ocsovai andrás 15.07.31. 21:53

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
384499
Feltöltve
2019.11.23. 12:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/155 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:45

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
384500
Feltöltve
2019.11.23. 12:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/100 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:45

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
384501
Feltöltve
2019.11.23. 12:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ180/100 • 1/136 • 4mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:45

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
384502
Feltöltve
2019.11.23. 12:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/302 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:45

"Antall József" c. alkotás fotói

Alkotó
Kirchmayer KárolyPomsár András (építész, közreműködő)
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
384503
Feltöltve
2019.11.23. 12:45
EXIF információk...
LG Electronics / LG-H870
ƒ240/100 • 1/139 • 2mm • ISO50

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dénes Ildikó 19.11.23. 12:45
Összesen 11 fotó

Műlap története

19.11.24. 09:48
Az "Antall József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.23. 17:20
Az "Antall József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.23. 17:20
Az "Antall József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.11.23. 12:45
5 új fotót töltöttem az "Antall József" műlaphoz
10.02.25. 15:47
Az "Antall József" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
10.02.25. 15:32
ocsovai andrás publikálta "Antall József" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.