Kiskunhalas, Szent Imre utca

Kiskunhalas
Szent Imre utca
A katolikus templom déli oldalán

Felállítás1907

Az alkotót eddig nem sikerült kideríteni. Többet tudsz?

Szórád Péter
2010.02.24. 09:36
A római katolikus templom műemléki védelem alatt álló környezetében elhelyezett Madonna szobor felállítási éve a Kiskunhalas almanach szerint 1874. A felújított felirat szerint viszont 1907. Feltételezem, hogy a felújításkor megalapozott információ alapján tüntették fel az évszámot. A Halász D. Ferencre, mint készítőre utaló felirat viszont helyesírási hiba lehet, mivel ebben az időben nem volt szokás a kőfaragó mester nevét feltüntetni, hanem az adományozó és készíttető lehetett Halász D. Ferenc.
A népies barokk stílusú kőszobor Mária tiszteletét és a szülői méltóság örömét, megbecsülését hirdeti.
További linkek
http://www.muemlekem.hu/muemlek?id=2308
Cedrus
2019.05.19. 15:57
A szoborcsoportot restaurálták. A kis Jézus / vagy inkább Mária fejére korona került.

Közös gyűjteményben
Mária-szobrok

Cím alapján hasonló

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44175
Feltöltve
2010.02.24. 08:55

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 08:55

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44176
Feltöltve
2010.02.24. 08:56

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 08:56

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44177
Feltöltve
2010.02.24. 08:58

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 08:58

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44178
Feltöltve
2010.02.24. 08:59

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 08:59

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44179
Feltöltve
2010.02.24. 09:00

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 09:00

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44180
Feltöltve
2010.02.24. 09:01

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 09:01

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44181

44183
Feltöltve
2010.02.24. 09:04

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 09:04

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
44184
Feltöltve
2010.02.24. 09:05

Felhasználási jogok
Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Szórád Péter 10.02.24. 09:05

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
356071
Feltöltve
2019.05.19. 15:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/800 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.05.19. 15:54

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
356072
Feltöltve
2019.05.19. 15:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/800 • 6.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.05.19. 15:54

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
356073
Feltöltve
2019.05.19. 15:54
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ60/10 • 1/400 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.05.19. 15:54

"Mária kis Jézussal" c. alkotás fotói

Település
Kiskunhalas
Feltöltő
Azonosító
356074
Feltöltve
2019.05.19. 15:55
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ65/10 • 1/800 • 5.6mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 19.05.19. 15:55
Összesen 13 fotó

Műlap története

22.07.07. 16:02
A "Mária kis Jézussal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
20.03.07. 16:38
A "Mária kis Jézussal" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
19.05.19. 15:55
1 új fotót töltöttem a "Mária kis Jézussal" műlaphoz
19.05.19. 15:54
1 új fotót töltöttem a "Mária kis Jézussal" műlaphoz
19.05.19. 15:54
1 új fotót töltöttem a "Mária kis Jézussal" műlaphoz
19.05.19. 15:54
1 új fotót töltöttem a "Mária kis Jézussal" műlaphoz
10.02.24. 09:36
Szórád Péter publikálta "Mária kis Jézussal" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.