Hódmezővásárhely, Zrínyi utca
Archív képek

Zrínyi utca - Nyizsnyay Gusztáv utca találkozása

Avatás1978
Avatás1900. október 7.


Cedrus
2010.02.19. 10:55
A bronz mellszobrot közadakozásból állították fel 1900. október 7-én a Népkert Szőnyi utcai bejáratánál, az akkor még fennálló Nyári Színkör előtt.
A szobor tájolása nem volt a legszerencsésebb mert északra nézett és megvilágítása csak kora hajnalban és késő este volt kedvező. 1978-ban került jelenlegi helyére. A magas, kb. 3 méteres talapzat a kor heroizáló emlékmű állítási felfogását fejezi ki. Az eredetileg a talapzatra helyezett bronz-lant a Tornyai János Múzeum raktárában van.
A bronz mellszobor 73 cm, talapzat mészkő, 296x36x36 cm. Jelezve hátsó oldalon „Pásztor 1900”. Felirat talapzaton elöl: „Nyizsnyay Gusztáv 1829-1882” Felirat talapzat hátoldalán: „Emelte a város közönsége közadakozásból”
Nyizsnyay Gusztáv zeneszerző, dalköltő 1862-ben telepedett le Hódmezővásárhelyen. A 'magyar Trubadur'-ként emlegetett zeneszerző nevéhez fűződik a Vásárhelyi Dalárda megalapítása. Több dala korábban népszerű volt.)

2010-ben a Nyizsnyay Gusztáv mellszobrot talapzatával együtt felújították és ezzel egy időben visszahelyezték a bronz lantot a talapzatra.
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Nyizsnyay_Gusztáv

Cedrus műlapja


Közös gyűjteményben
Zeneszerzők szobrai

Cím alapján hasonló

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43691
Feltöltve
2010.02.19. 10:29

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.19. 10:29

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

A 2010-ben felújított szobor
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
76568
Évszám
2010
Feltöltve
2011.01.28. 20:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-LS2
ƒ70/10 • 1/1000 • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 11.01.28. 20:26
2010
A 2010-ben felújított szobor

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43692
Feltöltve
2010.02.19. 10:30

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.19. 10:30

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43693
Feltöltve
2010.02.19. 10:31

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.19. 10:31

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
322246
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.26. 20:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ32/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.26. 20:06
2017. szeptember

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
322247
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.26. 20:06
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ37/10 • 1/80 • ISO160

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.26. 20:06
2017. szeptember

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
322248
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.26. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.26. 20:07
2017. szeptember

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
322249
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.26. 20:07
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ35/10 • 1/100 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.26. 20:07
2017. szeptember

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
322250
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.26. 20:08
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.26. 20:08
2017. szeptember

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353046
Feltöltve
2019.05.02. 11:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/640 • 18.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:48

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353047
Feltöltve
2019.05.02. 11:48
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 4.3mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:48

Archív fotók

"Nyizsnyay Gusztáv" c. alkotás fotói

Nyizsnyay Gusztáv mellszobra, Népkert, Nyári Színház előtt
Alkotó
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
294922
Forrás
FORTEPAN 91532
Feltöltve
2017.11.06. 18:03
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 17.11.06. 18:03
Archív felvétel
Nyizsnyay Gusztáv mellszobra, Népkert, Nyári Színház előtt
Összesen 12 fotó

Műlap története

19.05.02. 11:48
2 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
18.08.26. 20:08
1 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
18.08.26. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
18.08.26. 20:07
1 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
18.08.26. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
18.08.26. 20:06
1 új fotót töltöttem a "Nyizsnyay Gusztáv" műlaphoz
17.09.01. 16:23
Megérintettem a "Nyizsnyay Gusztáv" alkotást
10.02.19. 10:55
Cedrus publikálta "Nyizsnyay Gusztáv" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.