Budapest, V. kerület, Kristóf tér
További képek a Fotólistában

Állapot: Lebontott

Alternatív, helyi címek:Szent Kristóf

Budapest
V. kerület, Kristóf tér
A Váci utca, Vörösmarty téri végénél állt a házfalon állt házon.

Elbontás1909
Avatás1833. november 29.

Ády
2010.02.17. 21:46
Ezt a képet már régről ismerem, de most esett rá a választás, hogy utánaeredjek!

1791-ben a mai Váci utca 6. alatt nyílt meg a Nagy Kristófhoz címzett patika, melyről a tér a mai nevét kapta. (Ezt az információt egy emléktábla http://www.kozterkep.hu/~/2546/_kristof_ter_utcatabla_budapest_asszonyi_tamas_1974.html is őrzi)

NAGY KRISTÓF SZOBRA, a váci utcában állítólag Bauer Mihály budai szobrász műve. (Szana. Száz év stb. 22.) Az egyik egykorú lapban, a Honművészben, (1833. 603.) azonban azt találjuk följegyezve, hogy a kérdéses művet Pauer József pesti képfaragó alkotta. Az utca felé gömbölyödő sarkán a szegletháznak azelőtt Nagy Kristófnak festett képe foglalt helyet. Birli doktor, a ház műszerető tulajdonosa 1833-ban a régi dísztelen festményt levétette s helyébe homokkőből meg csináltatta az említett képfaragóval a szent vértanú szobrát, a mely talpazatával együtt négy öl s egy láb magas, úgy hogy Kristóf feje a második emeletet érinti. -19. Forrás: mke.hu

Sajnos a ház elpusztult, a szobor 1909-ben a városháza udvarán lett felállítva.
Berci
2010.02.17. 22:29
A Városvédőbeszédek, vagy az Új Városvédőbeszédek könyvben szerepel a szobor. Félbevágták a városháza udvarán - ott állt egy ideig - majd eltűnt.

Ády műlapja

Cím alapján hasonló

Archív fotók

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Forrás: fortepan.hu (Kép - 27634)
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
119932
Feltöltve
2012.09.27. 20:52
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 12.09.27. 20:52
Archív felvétel
Forrás: fortepan.hu (Kép - 27634)

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Budapest Anno könyv
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43608
Feltöltve
2010.02.17. 15:22
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.02.17. 15:22
Archív felvétel
Forrás: Saját - Budapest Anno könyv

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Budapest Anno könyv
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43609

43610
Feltöltve
2010.02.17. 15:23

Ády 10.02.17. 15:23
Archív felvétel
Forrás: Saját - Budapest Anno könyv

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Forrás: Saját - Budapest Anno könyv
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43607
Feltöltve
2010.02.17. 15:21

Ády 10.02.17. 15:21
Archív felvétel
Forrás: Saját - Budapest Anno könyv

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Az Alt-albumból: Váci-utca a múlt század harmincas éveiben. Pestnek legelőkelőbb része és korzója. Az egyik ház sarkán még ott van a «Nagy...Teljes szövegAz Alt-albumból: Váci-utca a múlt század harmincas éveiben. Pestnek legelőkelőbb része és korzója. Az egyik ház sarkán még ott van a «Nagy Kristóf» szobor
"Kunike Adolf bécsi történelmi festő és nyomdatulajdonos 1819-ben szerződést kötött Alt Jákob arcképes tájképfestővel. Alt, aki szintén Bécsben élt, s nagyon jól foglalkoztatott rajzoló volt, szinte fortografikus hűséggel rögzítette mindazt, amit látott. Nos, elvállalta, hogy végigutazza a Dunáit, s rajzban megörökíti annak főbb lakott helyeit és a partvonal természeti szépségeit is. Kunike pedig arra vállalkozott, hogy előteremti az utazás költségeit, és a rajzokat kiadja. Az album 1826-ban jelent meg Bécsben Donau-Ansichten nach dem Laufe des Donaustromes (azaz: Dunai látképek a folyam vonulata mentén) címmel. [...] Az Alt-album — ma így ismeri a világ — 264 lapból és ugyanennyi rajzból áll. Az óriási bőrkötésű könyvnek már a méretei is rendhagyóak: a szélessége mintegy 60 cm, a hossza 40 cm, a magassága pedig megközelíti a 20 cm-t. Az Altalbumból hazánkban mindössze néhány hiánytalan példány található. "
(Élet és tudomány 1985-06-07)Kevesebb szöveg
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
535196
Forrás
Képes Krónika, 1926-03-21 Előfizetéssel :https://adt.arcanum.com/hu/view/KepesKronika_1926_1/?query=%22Nagy+Krist%C3%B3f%22&pg=514&layout=s
Évszám
1926
Feltöltve
2023.08.06. 19:39
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

NofreT 23.08.06. 19:39
1926, Archív felvétel
Az Alt-albumból: Váci-utca a múlt század harmincas éveiben. Pestnek legelőkelőbb része és...Teljes szövegAz Alt-albumból: Váci-utca a múlt század harmincas éveiben. Pestnek legelőkelőbb része és korzója. Az egyik ház sarkán még ott van a «Nagy Kristóf» szobor
"Kunike Adolf bécsi történelmi festő és nyomdatulajdonos 1819-ben szerződést kötött Alt Jákob arcképes tájképfestővel. Alt, aki szintén Bécsben élt, s nagyon jól foglalkoztatott rajzoló volt, szinte fortografikus hűséggel rögzítette mindazt, amit látott. Nos, elvállalta, hogy végigutazza a Dunáit, s rajzban megörökíti annak főbb lakott helyeit és a partvonal természeti szépségeit is. Kunike pedig arra vállalkozott, hogy előteremti az utazás költségeit, és a rajzokat kiadja. Az album 1826-ban jelent meg Bécsben Donau-Ansichten nach dem Laufe des Donaustromes (azaz: Dunai látképek a folyam vonulata mentén) címmel. [...] Az Alt-album — ma így ismeri a világ — 264 lapból és ugyanennyi rajzból áll. Az óriási bőrkötésű könyvnek már a méretei is rendhagyóak: a szélessége mintegy 60 cm, a hossza 40 cm, a magassága pedig megközelíti a 20 cm-t. Az Altalbumból hazánkban mindössze néhány hiánytalan példány található. "
(Élet és tudomány 1985-06-07)Kevesebb szöveg

Adalék vagy máshol

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

A Nagy Kristóf patika receptborítékja.
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
131660
Feltöltve
2013.02.26. 20:35
Képinfó
Adalék
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 13.02.26. 20:35
Archív felvétel
A Nagy Kristóf patika receptborítékja.

"Nagy Kristóf" c. alkotás fotói

Az épület utódja
Alkotók
Település
Budapest
Feltöltő
Azonosító
43611
Évszám
2010
Feltöltve
2010.02.17. 15:23
Képinfó
Adalék

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.02.17. 15:23
2010
Az épület utódja
Összesen 9 fotó

Műlap története

23.08.06. 19:39
1 új fotót töltöttem a "Nagy Kristóf" műlaphoz
23.08.06. 17:11
1 új fotót töltöttem a "Nagy Kristóf" műlaphoz
23.03.14. 19:49
A "Nagy Kristóf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
15.08.04. 15:07
A "Nagy Kristóf" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
13.02.26. 20:35
1 új fotót töltöttem a "Nagy Kristóf" műlaphoz
12.09.27. 20:52
1 új fotót töltöttem a "Nagy Kristóf" műlaphoz
10.02.17. 21:46
Ády publikálta "Nagy Kristóf" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.