Liszt Ferenc-relief
Liszt Ferencről, a nagy magyar zeneszerzőről mindenképpen meg kell emlékezni ezen a helyen. Az akkor már Európa-szerte elismert zongorista és zeneszerző Tolna megye alispánjának meghívására 1846. október második felében érkezett Szekszárdra. Jövetelének célja az volt, hogy megünnepelje harmincötödik születésnapját. Ennek az eseménynek a híre Pécsre is eljutott, és a helyi értelmiség meghívta hangversenyt adni. A felkérésnek Liszt Ferenc eleget is tett. Pécsen néhány napig Scitovszky püspök vendégszeretetét élvezte. Ekkor került sor első pécsi hangversenyére, a színhely az azóta már lebontott Oertzen színházban volt. A koncert hangos sikert aratott [...] A műsort népszerű művekből állította össze a művész [...] A következő napon, 1846. október 26-án délben megtartotta második hangversenyét, amelynek a helyszíne a Fehér Hattyú fogadó díszterme volt [...]
A zongoraversenyt követő napon még egyszer, harmadszor is élvezhette Pécs közönsége Liszt művészetét. Igaz, ekkor már nem zongorán játszott, hanem a székesegyházban lévő orgonán improvizálta emlékezetes hangversenyét."
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/aa21f820352f28f4e8d5f991d4e565c1_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/7a700d99e3af383a3c89b476f12c9ee4_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/dde1b68df3201749b2b409be4b7d0ea4_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/400 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/41e4d38977a6843fdbf8b08b2decfc56_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/500 • ISO160
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a5773960175132284f4eac027ee8d704_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ40/10 • 1/1600 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/5e8b27521af7fbc9f991a83fde2e1ddf_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/9fb638a6eff26d902559fe54144fd0d8_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1000 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/48684e95fdcf1a2c26435c5e0a7110d0_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1250 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/a8c1cbc10448c73bdcc38ef29ab4a384_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/800 • ISO80
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/b50b9c21c1efe1a882d4b547c49ccf31_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ380/100 • 1/850 • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a916-5f75cfe7108d8-149ef264a503cf0c52e837fe_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ63/10 • 1/1600 • 38.4mm • ISO100
Felhasználási jogok
Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!
![](https://s3.eu-central-1.amazonaws.com/kozterkep/photos/u5009-a916-633171afe0aa8-293f20d795c4f818a1c82433_4.jpg)
"Liszt Ferenc-relief" c. alkotás fotói
ƒ56/10 • 1/1300 • 38.4mm • ISO100