Szántó Kovács János

Hódmezővásárhely, Kossuth tér
Archív képek
További képek a Fotólistában

Kossuth tér - Andrássy utca sarok

Avatás2025. augusztus 15.
Felállítás1965

id. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)

Cedrus
2010.02.14. 19:06
Szántó Kovács János (Hódmezővásárhely, 1852. április 27. - Hódmezővásárhely, 1908. június 8.)
"Az 1890-es évek hódmezővásárhelyi agrárszocialista szervezkedésének, mozgalmának karizmatikus vezéregyénisége. 1894. április 22-én, a városházán történt letartóztatása tömegmegmozdulást váltott ki, ahol a csendőrök, majd a segítségül hívott huszárszázad a vezérük szabadon engedését követelő több ezres tömegből egy földmunkást megölt, nyolc embert megsebesített. Szántó Kovács Jánosnak az 1895. március 5-én kezdődött perében tanúsított kiállása, elveinek bátor megvallása a magyar munkásmozgalom fontos adaléka." http://katalogus.nlvk.hu/html/vik/szanto.htm

"Valóban, Somogyi József nem törekedett a portrészerűségre, vallván, hogy aki egy eszmét szolgál, abban nem az egyedi jegyek a döntőek, hanem sokkal inkább az eszmei mondanivaló. Így tehát az egyéni helyett a típus felé vitte el Szántó Kovács alakját. Monumentálisan, jegenyeként magasodik fel az izmos, inas, szakadozott öltözetben álló férfialak. Belső feszültség és erő sugárzik tartásából és a kissé előre szegett fejből egyaránt. A két ököl a tömegek, a parasztság, a dolgozó emberek erejét fejezi ki rendkívül szuggesztíven. Az érdes, rusztikus felület a századforduló agrárproletariátusának nyomorát, elszántságát és harcát jeleníti meg. A görbedt hát ívében a talicskázott, ásott, kapált föld tömegét, tízezer köbmétereit érezzük. Az alacsony talapzat, melynek tervezője Janáky István, az emberközelség kifejezője. A kettős körplasztikai hatás nagyszerűen érvényesül, részben a szobor körüli járdáról, részben, szélesebb ívűen az Ótemplom és a 80 lakásos bérház előtti részről." /Forrás: Dömötör János: Vásárhely szobrai http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/hodmezovasarhely/vasarhely_szobrai/pages/vsz_02_szobrok_emlekmuvek.htm

Kis Varsó művészcsoport kezdeményezte és szállíttatta el Somogyi József Hódmezővásárhelyen 1965-ben felállított Szántó Kovács János szobrát az amszterdami Stedelijk Múzeumba, az ott megrendezett Time and Again című kiállításra. Ez a cselekedet országos vitát szított szakmai körökben.
További információk:
http://exindex.hu/index.php?page=3&id=396
http://www.balkon.hu/balkon05_02/09fowkes.html

Szántó Kovács János szobrát 2024. november 30-án néhány méterrel távolabb, az Ótemplom irányába helyezték át.
https://www.delmagyar.hu/helyi-kozelet/2024/11/szanto-kovacs-janos-szobor
További linkek
http://hu.wikipedia.org/wiki/Szántó_Kovács_János
Cedrus
2025.11.20. 10:45
2025. augusztus 15-én átadták a felújított Kossuth tér Sarokház előtti területét, ahol továbbra is látható az eredeti felállítási helytől néhány méterrel távolabb, Szántó Kovács János egész alakos szobra.

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43275
Feltöltve
2010.02.14. 18:13

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:13

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43276
Feltöltve
2010.02.14. 18:14

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:14

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43277
Feltöltve
2010.02.14. 18:15

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:15

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43278
Feltöltve
2010.02.14. 18:16

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:16

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43279
Feltöltve
2010.02.14. 18:17

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:17

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43282
Feltöltve
2010.02.14. 18:18

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:18

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43289
Feltöltve
2010.02.14. 18:21

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 10.02.14. 18:21

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
45832
Feltöltve
2010.03.11. 16:45

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

Nagy Zsolt Imre 10.03.11. 16:45

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
161146
Feltöltve
2014.03.30. 19:30
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix T200
ƒ1000/100 • 1/180 • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 14.03.30. 19:30

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
216391
Feltöltve
2015.09.03. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ50/10 • 1/400 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.03. 22:31

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
216392
Feltöltve
2015.09.03. 22:31
EXIF információk...
SONY / DSC-HX50
ƒ35/10 • 1/1000 • ISO80

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

TundeK62 15.09.03. 22:31

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
317065
Feltöltve
2018.07.07. 06:50
EXIF információk...
FUJIFILM / FinePix S4700
ƒ710/100 • 1/170 • ISO64

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sántha Imre Géza 18.07.07. 06:50

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320051
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ44/10 • 1/500 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:26
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320052
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:26
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/400 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:26
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320053
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:27
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ40/10 • 1/250 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:27
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
320058
Fotózva
2017. szeptember
Feltöltve
2018.08.05. 23:30
EXIF információk...
Panasonic / DMC-FZ62
ƒ52/10 • 1/125 • ISO100

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Dr. Pinczés Sándor 18.08.05. 23:30
2017. szeptember

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
326956
Feltöltve
2018.10.10. 03:28
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ33/10 • 1/1000 • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 18.10.10. 03:28

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353038
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/800 • 5.2mm • ISO160

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353039
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 4.6mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353040
Feltöltve
2019.05.02. 11:06
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/320 • 12.4mm • ISO100

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.02. 11:06

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353251
Feltöltve
2019.05.03. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ45/10 • 1/1250 • 8.8mm • ISO200

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.03. 17:27

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
353252
Feltöltve
2019.05.03. 17:27
EXIF információk...
Canon / Canon PowerShot SX40 HS
ƒ40/10 • 1/1000 • 4.9mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt?

H.István 19.05.03. 17:27

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
507692
Feltöltve
2022.11.06. 11:58
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/250 • 6.8mm • ISO250

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 22.11.06. 11:58

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
576172
Feltöltve
2024.12.05. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ51/10 • 1/40 • 28.7mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 24.12.05. 16:35

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
576173
Feltöltve
2024.12.05. 16:35
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ56/10 • 1/30 • 41.7mm • ISO320

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 24.12.05. 16:35

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
576174
Feltöltve
2024.12.05. 16:36
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ42/10 • 1/125 • 13.5mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 24.12.05. 16:36

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
596120
Feltöltve
2025.11.20. 10:48
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ34/10 • 1/125 • 6.8mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.11.20. 10:48

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
596121
Feltöltve
2025.11.20. 10:49
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/800 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.11.20. 10:49

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
596122
Feltöltve
2025.11.20. 10:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/800 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.11.20. 10:50

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
596123
Feltöltve
2025.11.20. 10:50
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ30/10 • 1/400 • 4mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.11.20. 10:50

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
596124
Feltöltve
2025.11.20. 11:18
EXIF információk...
NIKON / COOLPIX L830
ƒ32/10 • 1/640 • 5.1mm • ISO125

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Cedrus 25.11.20. 11:18

Archív fotók

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

A szobor 1986-ban Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1986
Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
43593
Évszám
1986
Feltöltve
2010.02.17. 14:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 10.02.17. 14:57
1986, Archív felvétel
A szobor 1986-ban Forrás: Saját - Budapest folyóirat 1986

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Képeslap.
Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
79264
Feltöltve
2011.03.02. 12:57
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Sila 11.03.02. 12:57
Archív felvétel
Képeslap.

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
127002
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 19:36
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 19:36
Archív felvétel

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
127003
Forrás
képeslap
Feltöltve
2012.12.11. 19:37
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nincs engedély

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Neményi Margó 12.12.11. 19:37
Archív felvétel

"Szántó Kovács János" c. alkotás fotói

Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 207512
Alkotó
Somogyi Józsefid. Janáky István (kőfaragó, közreműködő)
Település
Hódmezővásárhely
Feltöltő
Azonosító
438413
Forrás
fortepan.hu
Évszám
1967
Feltöltve
2021.04.02. 18:17
Képinfó
Archív fotó

Felhasználási jogok
Nevezd meg! - Ne add el! - Ne változtasd! 4.0 Nemzetközi

Vízjel nélküli változatra van szükséged? A megadott felhasználhatóságtól eltérően használnád a fájlt? Kérj egyedi engedélyt a feltöltőtől!

Ády 21.04.02. 18:17
1967, Archív felvétel
Adományozó: FŐFOTÓ
Kép - 207512
Összesen 36 fotó

Műlap története

1 perce
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
28 perce

29 perce
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
30 perce
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
33 perce
A "Szántó Kovács János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
08.12. 15:29
A "Szántó Kovács János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
24.12.05. 16:36
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
24.12.05. 16:35

22.11.06. 11:58
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
21.04.02. 18:17
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
21.01.09. 12:49
Megérintettem a "Szántó Kovács János" alkotást
19.05.03. 17:27
2 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
19.05.02. 11:06
3 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:30
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:27
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
18.08.05. 23:26

18.07.07. 06:50
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
17.09.01. 15:54
Megérintettem a "Szántó Kovács János" alkotást
15.09.03. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
15.09.03. 22:31
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
13.05.21. 16:11
A "Szántó Kovács János" műlapon jóváhagyásra került egy szerkesztés
12.12.11. 19:37
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
12.12.11. 19:36
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
11.03.02. 12:57
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.03.11. 16:45
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.02.17. 14:57
1 új fotót töltöttem a "Szántó Kovács János" műlaphoz
10.02.14. 19:06
Cedrus publikálta "Szántó Kovács János" c. műlapját
Ebben a listában időrendi csökkenő sorrendben nyomon követheted a műlap változásait, bővüléseit és minden lényeges eseményét. Ez a publikus lista minden látogatónk számára elérhető.